Szerző:

Kijevi nagybácsi és más történetek

Háború. Dolgozni kellene, de nézzük a háborút. Olvasni kellene, fontos és szép műveket, kortársakét és klasszikusokét, vagy elmerülni ebben a pandémia végi csendben, tél végi ködben, napsütésben. Metszeni a fákat a kertben.

Robbanás az ütközőzónában

A háború elítélendő, Európának Ukrajna területi integritása az érdeke – állítja a Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatója, ugyanakkor helyszíni tapasztalatai, valamint ukrajnai ismerőseitől, kollégáitól kapott információk alapján felvázolja a véres szembenálláshoz vezető okokat is.

Derkós jelenlét Szolnokon

A 2021-es Derkovits Gyula képzőművészeti ösztöndíjasok – ismertebb nevükön a Derkósok – beszámolókiállítása Szolnokon, az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban nyílt meg.

A kísértés valósága

A húsvét előtti negyven nap során komolyan szembe kell néznünk önmagunkkal. A kísértés lényege az arányok összezavarása. A bűn aránytévesztés: magunkat gondoljuk a világ urának. Istenítjük az e világit, Istenről pedig nem vagyunk hajlandók tudomást venni.

Sejtelmes lyukak, sötét entitások…

Fekete golyók, galacsinok a galéria két ellentétes szegletében. A művész 33 évének őrleményei emlékekből, maradékokból. Magukban gubbasztó, személyes relikviákból összegyűrt- és gyúrt kis gömbök, többnyire sérült lelkiség-matériák, sötét foltok a sötétben… Ó, sötétlő sötét. Tét!

Dolgok és lények hű kapcsolata - Bodosi Györgyről

Elment közülünk egy lélek. Elment? Ma itt van velem, őt olvasom, emlékezem mondataira és mozdulataira. Ismerem őt, de nem tudom megírni. Nem ismerem, de megírom.

Arra ébredtem, hogy hadiállapot van

Az ukrán–orosz háború Beregszászon ért. A világ legbékésebb szándékával érkeztem oda társaimmal, akik kárpátaljai magyar írók: könyveket vittünk, és felolvasásokat, irodalmi találkozókat szándékoztunk tartani ottani magyar kulturális intézményekben.

Szívből fakadó művészet

Folyamatosan megújuló, mégis mindig önazonos művészi életút, több évtizedes sokoldalú alkotói pálya – grafikus, felnőtt és gyerekkönyvek illusztrátora, festő, plakáttervező, animációsfilm-rendező –bemutatása Keresztes Dóra albuma.

Levéltitkok tudói

MINELL: ez volt a Keleti pályaudvari 72-es postahivatal vasajtókkal elkülönített levélcenzúra-részlegének neve a diktatúra idején. Minőségellenőrzés; mintha bizony a postai küldemények minőségével foglalkoztak, netán helyesírási hibákra vadásztak volna.

Mentség Putyin háborújára?

Ukrajna orosz lerohanását sokan „több évtizedes amerikai provokáció”-val magyarázzák. A NATO közép- és kelet-európai felelősségéről beszélgettünk Jeszenszky Géza történésszel, volt külügyminiszterrel és washingtoni nagykövettel.

Fölkentje halálnak és szerelemnek

Nem vitás, hogy a 2010-ben elhunyt Utassy József az utóbbi évtizedek egyik leghatásosabb magyar költője. Így hát örvendetes, hogy sokan foglalkoznak életművével, többek között Szemes Péter is, aki ugyancsak sok mindent letett már irodalmunk asztalára.

Illyés Gyula: Itt lenni nyugatinak

A százhúsz éve született Illyés Gyula alkotásaiban együttesen jelentkezett a francia, az európai és a magyar népi hatás szellemi, erkölcsi vitája és harmóniája. Istennel hadakozott, és a humanista elvekért azokat a legalsó néprétegekig kiterjesztve küzdött.