Szerző:

Törökország: hiteles közvetítő?

Az orosz–ukrán külügyminiszteri tárgyalások helyszínéül sokak meglepetésére Törökországra esett a választás. Miért éppen rá, amely drónokat szállít Ukrajnának, és lezárja a Fekete-tenger bejáratát?

 

József Attila-díjas állandó szerzőnk, Gáspár Ferenc

Átadta az idei kulturális középdíjakat Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Latorcai Csaba közigazgatási államtitkár március 15. alkalmából.

Az atomenergia hasznáról és kockázatairól

Érdeklődéssel olvastam az Országút 54. számában a Szükségünk van-e atomenergiára? című ikerírást – az Igen/Nem rovatban. Egész társadalmunkat érintő, aktuális problémára ígért válaszokat a cím és a bevezető gondolat, a két írás azonban több kérdést is felvet.

Talpon az ország

Nagyszelmenctől Szarvasig megmozdult a magyarság az ukrajnai háborús menekültek érdekében. Beszéljenek bármely nyelven, befogadjuk őket. Emberek tízezrei ajánlanak szálláshelyet, fuvart, élelmet, meleg ruhát, s a segítséget oda viszik, ahova kérik.

Megjelent az Országút 57. száma

Márciusi ünnepi számunkban a szabadságharc jelenkori értelmezéséről, a kiskőrösi Petőfi-kultuszról, Táncsics börtönépületének történetéről, Ferenc József Kossuth Lajos ellen indított peréről, Liszt h-moll szonátájának ihletőjéről és az ukrajnai menekültekről olvashatnak.

Metaforák és metszőollók

Fecske Csaba, a termékeny poeta natus jelenleg három kéziratát rendezi, közben ír és újraír. Kíméletlenül. Legendák keringenek versmetszési módszereiről. A hatvan éve publikáló költővel metaforákról, metszésről, szerkesztői preferenciákról beszélgettünk.

Erfurt, a megmentett ékszerdoboz

Harmincegy évet töltött munkatársként, majd vezetőként Türingia és Erfurt város épített örökségének szolgálatában. Sibylle Lohséval pályájáról, a sokszor példaértékű német műemlékvédelemről, Luther házáról, a civil kezdeményezésről is beszélgettünk.

A háborúról fehéren-feketén

A második világháborús fekete-fehér filmek hatásosabbak, mint színesben készült testvéreik. Az olyan fekete-fehér filmek, mint A halál ötven órája és A Schindler listája egyedülálló módon képesek érzékeltetni a háborút jellemző komor atmoszférát.

A fenyegető Marcos-mítosz

Visszatérni készül a hatalomba a Fülöp-szigetek egykori diktátorának fia, Bongbong Marcos. Az idősebb nemzedék, amely átélte a kezdetben népszerű Ferdinand Marcos zsarnokká válását és bukását, aggodalommal szemléli az erről mit sem tudó, vagy azzal nem törődő ifjabb generációkat.

A tekintélyelvű török modernizáció most és régen

Kis-Ázsia korábban ünnepelt államáról egyre lehangolóbb hírek érkeznek: pénzromlás, ellenzékiek üldözése, külpolitikai változékonyság. A Törökország-szakértő írása a távlati összefüggéseket taglalja.

Konfuciusz visszatér

A Kínát évezredeken keresztül meghatározó konfucianizmus a XX. század jelentős részében háttérbe szorult, felélesztése ma mégis a központi állami célkitűzések közé tartozik.

Gólyalábas keresztények

Az értelmiségi létmód nem diplomához kötött. Gondolkodó embereket vár soraiba a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége,  akik szélesebb perspektívában keresik az összefüggéseket, s akiknek fontos a közösségi lét – állítja Makláry Ákos elnök.