Vaszary János nemcsak mint „aláíró”, hanem mint a Szolnoki Művésztelep egyik első pályázója is szerepet kívánt betölteni a szolnoki kolónia és az alföldi festészet történetében. A telep első törzstagságot kérelmező tagjaival – sajtóhírek tanúsága szerint – egy alkalommal biztosan járt a városban leendő műtermének kiválasztása céljából, ám kis idő múlva kérelmétől – máig ismeretlen okok miatt – elállt. Nem ő volt az egyetlen, aki ezt a változtatást megtette, az eredeti kérelmezők közül Boruth Andor, Katona Nándor, Kernstock Károly és Zemplényi Tivadar sem lett telepalapító.
„A természetből csak kiindulni…” – válogatás a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum Vaszary János (1867–1939) gyűjteményéből című kiállítás teljes anyaga a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum Vaszary-kollekcióját képezi, melynek ekkora mennyiségű mozgatására korábban még nem volt példa. Vaszary János gyűjteménye a Rippl-Rónai Múzeum klasszikus képzőművészeti kollekciójának egyik különleges értékkel bíró része. A kaposvári születésű művész harmincegy darabból álló műtárgyegyüttese részben hagyatéki anyagból, részben szisztematikus gyűjteményfejlesztő vásárlások nyomán bővült. A Vaszary-kollekció Rippl-Rónai Ödön gyűjteményéből fejlődött ki, melynek alapját bátyja, Rippl-Rónai József és Vaszary János közismert barátsága jelentette. A két művész ugyanabban az utcában született Kaposváron: összekötötték őket gyermekkori élményeik és a családjaik közötti jó kapcsolat, később szemléletmódjuk, világlátásuk és a művészeti kérdésekben hasonló álláspontjuk pedig szorosabbá fűzte a jó viszonyt.
A szolnoki Damjanich János Múzeum Időszaki kiállítások termében húsz Vaszary János-alkotás látható, mely az alkotó minden korszakát, stílusát és alkalmazott technikáját reprezentálja. Tematikailag is több oldalát mutatja meg a számos művészi kifejezésmódot és stílust magabiztosan alkalmazó, a természethez és az abból való kiinduláshoz minden korszakában makacsul ragaszkodó festő. A kiállított művek a századforduló polgári hétköznapjait idézik meg, Vaszary utazásai alatt megörökített tájakat mutatnak be, s megtekinthetők az expresszív stíluskorszak jeles darabjai is.
Belépve a kiállítóterembe a szemben lévő főfalon Vaszary sokoldalúsága szintetizálódik, a kiállítás főképének számító, több verzióban is ismert, fehér vászonalapra készült Kertben (1920) című festményétől az olasz riviérai nyaralás alkalmával festett Rapallói partrészlet (1934) friss, akvarell hatású, finom olajképen át a művész húgát ábrázoló alkotásig. Vaszary változatos, dekoratív megfogalmazású parkjeleneteinek színhelye a művész ma Vaszary-villaként ismert tatai villája, melyet Thoroczkai Wigand Ede tervezett. 1909-ben költözött Tatára, s az első világháborút követően feleségével tavasztól késő őszig a nyarakat ott töltötték. Barátaik gyakran meglátogatták őket, s ilyenkor a kertre nyíló teraszajtót teljesen kitárták – ezt a jelenetet ábrázolja a távol-keleti rajzművészet hatását is mutató Kertben című festmény is. A művész odavetett ecsetvonásokkal rajzolta meg a kerti székeket és a benne ülő, beszélgető hölgytársaságot. A bensőséges hangulatú park növényzete kizárja a külvilágot, mintha védelmezőn ölelné körül az embereket.
A kiállítóterem további egységeiben – ahol csak lehetséges – tematikák mentén csoportosítva helyezkednek el a műtárgycsoportok, így a mitológiai témák, az aktábrázolások és a századforduló polgárasszonyai egy-egy enteriőrben megjelenítve. Külön hangsúlyt kapnak a grafikák és a Vaszary János iparművészeti tevékenységét reprezentáló dekoratív, a paraszti életből kölcsönzött motívumokban gazdag Juhász (1899) című gobelin, melynek első – azóta megsemmisült – változata az 1906-os milánói világkiállításon szerepelt, valamint a balatoni tájélményt rögzítő Mezei kocsiút (1895) című festménye.
„Az emlékezetből ábrázolt dolgok sokszor egységesebben hatnak, mint azok a káprázatok, melyeket természetlátásnak nevezünk. A természetből kiindulni vagy arra szuggesztív erővel emlékeztetni elég” – így ír Vaszary János egyik, 1912-ben lejegyzett – a szolnoki kiállítás címét inspiráló – szövegében arról a radikális váltásról, melynek során festészetében felerősödött a kontúrvonal és az architektúrában értelmezett forma. Mindez együtt járt az archaikus kultúrák felfedezésével is. A Paris ítélete (1920 körül) című kompozíciójában az antik mítosz mindössze ürügyként szolgál a mezítelen alakok ábrázolásához, melynek expresszív hangvételéhez a világháború katartikus élményei adták az érzelmi indíttatást. Ugyanez az expresszív erő, vad színek és határozott kontúrok jellemzik az Akt (1911) című, vegyes technikával készült alkotást, mely egészen eltér a kiállításon bemutatott további, 1900 körül keletkezett aktábrázolásoktól, melyek a századforduló piktúrája által kedvelt erotikus műteremképek sajátosan magyar változataiként légies finomsággal ábrázolják a műterem homályából előtűnő, gyengéden megvilágított testeket. A korai művek hátulról vagy egyes testrészeket szemérmesen eltakaró ábrázolásának szolid, bensőséges hatásával élesen szemben áll az 1911-re datált Akt vad, harsány színek dinamikájával körülvett, szemből megjelenített nőalaknak és környezetének megfogalmazása.
A Vaszary János munkásságát reprezentáló időszaki kiállítás a Damjanich János Múzeum képzőművészeti aktivitásának egyik régi adósságát törleszti, ugyanis a gyűjteményében nem szerepel Vaszary-alkotás, de mint „aláíró” és a szolnoki művészet ügye mellett elkötelezett, a helyi festészeti hagyományokhoz is közel álló kiváló festőművész munkássága előtt időszaki tárlat formájában tiszteleg. A kiállítás kurátora Pál-Simon Kornélia, a kaposvári Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum művészettörténésze, akit külön köszönet illet az írás megszületéséhez nyújtott háttérinformációkért.
„A természetből csak kiindulni…” – válogatás a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum Vaszary János (1867–1939) gyűjteményéből – a Damjanich János Múzeum és a Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum közös kiállítása 2022. október 30-ig tekinthető meg a Szolnokon a Damjanich János Múzeum Időszaki kiállítások termében (5000 Szolnok, Kossuth tér 4.)
