A papának becézett, az ifjú Mozart atyai barátja, Beethoven bécsi tanítómestere, Joseph Haydn (1732–1809) neve szorosan összeforrt az Esterházy család történetével. 1761-ben áll az Esterházyak szolgálatába, amikor Pál herceg másodkarnagynak szerződteti, majd 1762-től 1790-ig a Pompakedvelő Esterházy Miklós udvarában teljesít szolgálatot, előbb másod-, majd elsőkarmesterként. A herceg halála után ugyan még 1803-ig hivatalosan a család szolgálatában áll, de mivel Esterházy Miklós fia nem zenekedvelő – az udvari zenekart és az operatársulatot is feloszlatja –, az öregedő Haydn számára nagyobb mozgástér nyílik, mint korábban.
A középgenerációhoz tartozó művészekből álló csoport tagjai különböző médiumokat felhasználva, különböző művészeti stratégiákat követve reflektáltak e különös történetre és tárgyra.
Keresztes Zsófia The Wig (Paróka) című üvegmozaikokkal kirakott polisztirolszobrában Haydn parókájának történetét vette alapul. Arra a meglepő pillanatra utal vissza, mikor az 1820-as exhumáláskor felfedezték a koponya eltűntét, és csak a paróka maradt ott, mintegy kiüresedett jelképként. A fehér rizsporos paróka eredetileg arisztokraták státusszimbóluma volt, majd lassanként a polgárság is átvette használatát. Ekkor már egyrészt a szépséghibák elfedésére, illetve megtévesztésül szolgált, mintha viselőjük sötét titkokat rejtegetne. Keresztes Zsófia hatalmas, csillogó felületű parókaobjektje akár valami óriási szellemalak, kíméra, testesíti meg e tárgyra az idők során rárakódott baljós vélekedéseket.
Keresztesi Botond két festménye már címében – Reise um meinem Schödel – is utal Karinthy Frigyes agydaganata történetét dokumentáló regényére, az Utazás a koponyám körül-re, összekapcsolva a koponya történetét az idő, az időtlenség problematikájával. Ugyanis a két mű központi motívuma az idő, illetve annak rétegei. A szétfolyt tárgyak szürrealisztikus kavalkádja Dalí emblematikus művét, Az emlékezet állandóságát is eszünkbe juttatja. Ahogy az eltűnt koponya misztikus történetére, illetve a korban divatos vanitasképekre utalnak még a képek középpontjában megrajzolt anamorf koponyák is.
Lőrinc Lilla és Boros János 2008 óta Boros Lőrinc közös néven dolgozik, ám ezúttal külön szempontból reflektáltak az adott témára. Mégis közösnek tekinthető a munkájuk, ahogy mindketten a szétválasztott test történetének egy-egy aspektusára összpontosítanak.
Lőrinc Lilla A test kalandjai két rituális objektje a temetkezéshez, a halálhoz, illetve az élethez kapcsolható kellékekből (faágak, gézlepel, föld, koponyatöredékre emlékeztető koralldarab, a fejformát idéző tojás) összeállított tárgyegyüttes – Lovas Ilona szakrális installációihoz hasonlóan –, akár a halál vagy a feltámasztás eszközeinek reprezentációjaként is értelmezhetők.
Boros János A fej kalandjai című művét, Szinyova Gergőhöz hasonlóan a kiállításon ráadásként helyet kapott ismeretlen szerzőségű Haydnkopf mellszobor inspirálta, amely egy ideig – az igazi híján – a status quót volt hivatva fenntartani.
De míg Borosnál a szobor csak a művész szabad asszociációinak kiindulópontja, Szinyovánál a fej, pontosabban a koponya áll a festmények középpontjában. Untitled (cím nélkül) „fejsorozatának” legújabb darabjai Haydn rejtélyesen eltűnt koponyájára reflektálnak. A fekvő helyzetben ábrázolt fejtöredékek akár egy gliptotéka antik szobormásolatainak test nélküli, arctalan gipszfejeit is emlékezetünkbe idézhetik. De utalnak a mellszobor eredeti anyagára is, amely ugyanis egy sötétre festett, bronzosított felületű, eredetileg fehér gipszöntvény.
A kiállítás jó példa arra, miként tud a tradíció és a kortárs művészet párbeszédbe elegyedni egymással, és gondolatébresztő módon megjelenni a mai közönség előtt.
Az Ereklye, Haydnkopf című kiállítás 2022. október 29-ig tekinthető meg a Q Contemporary Galériában (1062 Budapest, Andrássy út 110).
Fotók a Q Contemporary Galéria jóvoltából