„Rövid ideig kosaraztam, ezt az egyetlenegy csapatjátékot játszottam, és fel tudom idézni azt az érdekes feszültséget, hogy a játékosok együtt játszanak, ugyanakkor mégis mindig egymás ellen is. Nemcsak a két csapat között feszül ellentét, hanem akár csapaton belül is, és erős élményem annak a dinamikája, hogy tudunk örülni a sikernek, és milyen mérgesek vagyunk a másikra, ha valamit elvét. Ezeket az élményeket használtam fel a sporttémájú képek festésekor, de nyitott vagyok, s mindig örömmel fogadom a nézők asszociációit is. Nemcsak a megnyitókon kapok sok visszajelzést, hanem az interneten, személyes üzenetben is számosan megírják, milyen módon és mely ponton tudnak kapcsolódni a munkáimhoz, melyikhez miért mélyen, illetve kevésbé. Ezeket az üzeneteket szívesen olvasom, a játék részét képezik” – avat be Ezer Ákos a közönséghez való viszonyába.
A Fairplay-kiállítás nemcsak festményekből áll, kerámiafejeken is megjelenik Ezer Ákos világa. Másféle anyagiságban és térbeliségben, ám színekben és gondolatiságban ugyanaz a világ köszön vissza. Két és fél éve kezdett el kísérletezni a kerámiával.
„Párom, Makai Mira képzőművész jóvoltából van otthon saját kerámiaégető kemencénk, és én mindent szeretek kipróbálni. A betanulási folyamatban Mira sokat segített, megmutatta, hogyan lesz mozgatható, szárítható, égethető a kerámiám, miután a saját fejem után menve tönkretettem az első darabokat. Most már egész rutinosan megy. Eredetileg az inspirált, hogy szerettem volna installatív helyzetet is létrehozni a képek mellett. Az elején leginkább azzal küzdöttem, hogy a kerámiát nem lehet úgy felépíteni, mint ahogy a képeimet általában szoktam, sokkal inkább a nyomtatóhoz hasonlóan, alulról fölfelé haladva kell elkezdeni és üregesen hagyni a különböző részeket. Míg a képeknél sosem tudom, mi fog kialakulni belőle, egyszerűen spontán és nagyon intuitív állapotban odaállok az üres vászon elé, majd elkezdem szépen belakni. A kerámia esetében azonban mindent előre tudni kell, kész tervvel lehet csak nekikezdeni, és előre elhatározott, előre eldöntött lépéseket kell végigvinni.”
Ezer Ákos kerámiái abszolút összhangban vannak a festményeivel; a legérdekesebb bennük a színek azonossága.
„Az első kerámiám fehér mázt kapott, mintha egy sima porcelánszobor lenne, a másodikat bronzeffekt mázzal kentem le, mintha valóban bronzszobor lenne, szóval először kipróbáltam a kerámiákat színek nélkül, de nem voltam elégedett, nem is állítottam ki őket sehol. Azután elkezdtem megtanulni, hogyan tudom a különböző színeket összehangolni, mert mindegyiket más hőfokon kell égetni a megfelelő árnyalat és színerősség eléréséhez. Türelem és sok gyakorlat a titka.”
Az egységes és jellegzetes színvilág mögött az a törekvés áll, hogy olyan kontrasztok és olyan harmóniák teremtődjenek meg, ahol érvényesülni tudnak ezek a nagyon erőteljes színek.
„Ha észreveszem, hogy két szín nem igazán fér meg egymás mellett, akkor száradás után festésnél vagy felülírom az előzőt, vagy hozzáadok egy harmadikat, amitől abban a kontextusban mind a kettő működni tud. Általában ez nem tudatos, inkább érzelmi döntés. Én nem színtanos, absztrakt felfogású művész vagyok, nem ástam bele magam semmiféle színelméletbe, egyszerűen a rengeteg elkészült festmény nyomán bennem kialakult érzék vezet, ez teszi lehetővé, hogy biztosan tudjak a színek közt választani és dönteni. A legtöbb kérdést a gyakorlat szintjén oldom meg, inkább festek húsz képet ösztönösen, mint hármat hosszas agyalás és elméletolvasás után. Szeretem az alkotás folyamatát, kísérletezve és tapasztalva tanulok.”
A NANZUKA galéria hongkongi társgalériája, az AISHONANZUKA képviseli Ezer Ákost az ázsiai piacon. Két kiállítóhelyük van, a tokióiban azoknak a művészeknek munkáit állítják ki, akik a japán és a nemzetközi piacon már befutottak, társgalériájuk, a hongkongi AISHONANZUKA pedig inkább a feltörekvő nemzetközi művészekre koncentrál, de van a programjaikban átfedés. 2021-ben már kapott tőlük lehetőséget Ezer Ákos, s akkor a tárlat meglehetős sikert aratott, hiszen a művek nagy része már a megnyitó estéjén gazdára talált. A közönségük szereti a munkáit, számukra ez valódi európai hangulatú festészet, mégis kapcsolódni tudnak hozzájuk, mert a képek azt a fajta hétköznapiságot árasztják, ami most globálisan új trendnek nevezhető. A figurák négyzetbe zártsága pedig rezonál jelenünk frusztráltságára és szorongására, ez a világ minden táján közös életérzés. Az ázsiai gyűjtők egy része, jellemzően a most negyvenes generáció, olyan hangulatokat keres, amit turistaútjain látott az európai vagy amerikai múzeumokban, ugyanakkor fontos a számukra az is, hogy az ő értelmezési halmazukon belül is legitim legyen, ne érezzék befogadhatatlannak, idegennek, furcsának.
A NANZUKA galéria idén az Art Basel Hongkongra is elvitt és értékesített több Ezer Ákos-festményt, de nem ez volt az egyetlen ázsiai vásár, ahol feltűntek a munkái. Az ART021 Shanghai-on szintén AISHONANZUKA, a KIAF Seoulon a párizsi és düsseldorfi székhelyű a Galerie Droste állított ki Ezer Ákos-műveket.
„Látom, hogy az ázsiai művészek közül sokan, európai mintára, elmozdultak a figurális festészet felé. Sok popkulturális és rajzfilmes hatás jelenik meg, ahogy a márkáknak, a divat brandeknek a megjelenése a képzőművészeten belül szintén hangsúlyos náluk. Vannak olyan művészek, akik konkrét divat- és márkajeleket tesznek fel a munkáikra, és azokat is nagyon kapkodják. Szerintem azonban a legfontosabb, hogy egy műalkotás hosszú távon állja ki az idő próbáját, nem lehet ennyire a divatra vagy az éppen aktuális trendekre támaszkodni. Mindig ügyelek arra, hogy az én képeim távolságot tartsanak az aktuális világgal, ezért sem szeretek technikai eszközöket, márkákat, az anyagi világhoz köthető részleteket ábrázolni, mert hangsúlyosan azt szeretném, hogy az én alkotásaim világa kortalan és időtlen dolog legyen.”
„Mindig is érdekelt az emberábrázolás, a test. Amikor a 2010-es évek elején elkezdtem olajjal figurális képeket festeni, elképzelhetetlennek tűnt, hogy ez mindenhol érdekes és aktuális téma lesz, inkább értetlen visszajelzéseket kaptam. Most örülök neki, hogy együtt mozgok a világgal. Még a diplomavédésemen is azt kérdezték tőlem, mit látok, hogyan fogok tudni ezzel az iránnyal a művészeti életben helyet találni magamnak. Azt válaszoltam, remélem, valahogy biztosan.”
