Szerző:

Háromság, a szeretet teljessége

Minden közösség ősforrása a teremtő, megváltó és megszentelő Isten, aki a káoszból rendet teremt az univerzumban. Az értelemmel és szabad akarattal megajándékozott embernek azt a feladatot adja, hogy művelője, gazdája legyen célszerűen elrendezett világunknak.

Peremléten innen és túl

Marginális élethelyzetek, sorsok, a hétköznapok nyugtalanító gondjai elevenednek meg szonettekbe formált rövid történet-töredékek révén Farkas Gábor legutóbbi, A tenger végén a szél visszafordul c. verseskötetében. A keletkezésről, ihletről és az alkotói szándékról kérdeztük az MMA-ösztöndíjas költőt.

Egy hang, több korszak

Időtlen hang és jelenség – így jellemezhető Sir Tom Jones walesi énekes, aki a napokban töltötte be nyolcvanötödik életévét, és június 28-án ismét Budapesten koncertezik. Az elmúlt tizenhat évben tizenegy alkalommal hallhattam élőben.

Valami, amiben hinni lehet

A talajvesztettség általános érzete a spiritualitás újrafelfedezésének, benne a „delulu” (azaz delusional – magyarul téveszmés) gondolkodásnak is teret enged. Ebben a kaotikus eszmélődésben a delulu is (not) the solulu című kiállítás „egyfajta alászállás és bolyongás a kortárs hiedelmek és ősi mitológiák” világában.

Az írók és a pogácsa

Az írók pogácsát esznek. A pogácsát akkor eszik meg, amikor rajzanak. A természettudósok azt a jelenséget, amikor az írók színes tollaik termékét, a vonzó, tarka fedelű, még illatos kötetet kibocsátják, „könyvbemutatónak” nevezik.

Menekülőút: az irodalom

A transzilvanizmus Vörösmarty és Madách léptékű eszméjével válaszolt az erdélyi Helikon íróközössége a trianoni csapásra. Politikamentessége ma is igéz és int.

Csak természet(esen)

Tárlatán számára ismerős tájakra kalauzol Csáky Donát Márk. A Balaton-felvidéki Várvölgy és a Duna-parti Verőce természeti részleteit örökíti meg olyan szellemi és technikai alapállásból, amely közel fél évezredes tradíciót fog össze (Molnos Péter).

Hazatérnek a vadlovak

Kevés híja volt, hogy a háborítatlan füves puszták összezsugorodása miatt a háziasítatlan vadló végleg eltűnjön a föld színéről. Számos ország természetvédelmi szakembereinek közös munkája eredményeképpen azonban ma már százával legelnek néhány nemzeti parkban.

Nagymama, te nézed a háborút?

– Nagymama! Te szoktad nézni a háborút?
– A háborút? Melyiket, kisfiam?
– Ezt a mostanit, amit folyton látni a tévében.

Kosicéznek

Fölháborodott bejegyzést olvasok a közösségi médiában: valaki kosicézett. Az eredeti mondat – nem is akárhol – így hangzott: „Kosicén is tüntettek a budapesti Pride miatt”.

Ahol az idő és a test folytat párbeszédet

Majd tíz éve tartozik a Várfok Galéria állandó művészköréhez, annak legfiatalabb alkotójaként. Nemes Anna (1989) legújabb munkáit tárja a látogatók elé a Várfok Galéria kiállítása, a Metanoia, a vallomás a tökéletesnek tűnő testről, annak iszonytató szépségével. Mostani kiállítása ötödik egyéni bemutatkozása a galéria rendezésében.

Udvari zene a főapátságban

Esterházy (Fényes) Miklós udvarába a muzsika szárnyán visszatérni és a hangulatát, lelkivilágát, szellemi üzenetét olyan helyen fölidézni, mint Pannonhalmán a Boldogasszony-kápolna, egyedülálló élményt ígér zenészeknek és hallgatóságnak egyaránt.