Megújulva, megőrizve

Majd tíz évszázaddal röpít vissza a múltba a Tihanyi Bencés Apátság históriája. Majd tíz évszázaddal, amikor I. András király 1055-ben királyi pecsétjével látta el az apátság és kolostor Miklós püspök által szövegezett alapítólevelét, időrendben az első, magyar szavakat is őrző latin nyelvű oklevelet (eredeti példányát ma a Pannonhalmi Bencés Főapátságban őrzik), s egyben nagy földbirtokokat, a tihanyi félszigetet, a szemközti, Balaton menti partokat, somogyi, tolnai, fejérbeli vidékeket ajándékozott a bencés szerzeteseknek, ezzel megalapozva javadalmaiakat. A Szűz Mária és Szent Anianus – nálunk Ányos – tiszteletére szentelt, kősziklára emelt templom lett középkori krónikák szerint, akarata értelmében, végső nyughelye az 1060-ban elhunyt királynak és 1094-ben kisebbik fiának, Dávid hercegnek, aki maga is nagy adományokat tett a szerzetesrendnek.

Kősziklán épült a tihanyi apátság

 

Csak XVI. és XVII. századi ábrázolások mesélnek az egykorvolt templomról és kolostorról: a szilárd kőszikla tetején egyenes szentélyzáródású, keletelt templom állhatott, amelyhez dél felől szabályos négyszögben csatlakozhatott a kolostor. A történelmi idők akarata szerint az épületegyüttes pusztult és épült, a törökdúlás korában erődítésként szolgált, ám épségben megmaradt altemploma, amely a végvárban is szakrális helyként szolgálhatott. I. András királyt tisztelete, isteni akarat vagy a sors kegye őrizte-e meg, erre a kérdésre aligha van felelet. Az viszont bizonyos, hogy a tihanyi királykripta egyike annak a mindössze két hazai történeti térnek (a másik a feldebrői altemplom), amely máig a maga teljességében (nem romként vagy átépítve, kiegészítve) megmaradt Árpád-kori királyi temetkezési helyként őrzi a magyar királyság első évszázadának építészeti, fizikai és szellemi emlékét.

 

Az altemplom Tihanyi-félszigetről származó barnásszürke bazalttufából rakott falai és keresztboltozata egyaránt a XI. században, a templom emelésének idején épült.

Már bizonyosnak látszik, hogy nem boltozták újra 1719-ben, az apátság ma ismert barokk újjáépítésekor, ami a későbbi falkutatások során megtévesztő lehetett, az a boltozatot részben elfedő, részben megváltoztató vakolást a barokk idején, majd az 1953-as restauráláskor alkalmazták.

A XIX. század végi régészeti feltárások után a törmelékek, kőzetanyag feltöltésével a kripta padlószintjét megemelték, így a zömök oszlopok – ma ismét látható – négyszögletes talapzatai is eltűntek, ugyanakkor vastag vakolat és díszes ornamentika került a falakra. Amikor 1953-ban az Országos Műemléki Felügyelőség idősebb Entz Géza vezetésével, Csemegi József és Szakál Ernő közreműködésével végzett újabb falkutatást és helyreállítást, eltávolították a színes vakolatot, és Szakál Ernő elképzelése szerint puritán megjelenésű, vastag höbörcsös vakolatot kaptak a falak. Így aztán a 2021-es régészeti feltárás, művészettörténészi, építészi falkutatás idején nemcsak a királysírban lelt maradványok azonosítása merült fel alapkérdésként, de tisztázásra várt a háromhajós, hat vaskos oszlopra helyezett boltozatú altemplom falfelületeinek mikéntje, a benne nyugvó sír és sírkő elhelyezése.

 

A rusztikus homokkő oszlopok között a főhajóban I. András síremléke

 

 

Három kifalazott sírhely lehetett a középkorban az altemplomban – mutatták ki régészeti kutatások, minden többi, beásott sírhely a végvári időkben, majd a XVII. században már a bencés visszatelepülés idején kerülhetett ide. Az 1953-as, László Gyula nevéhez köthető régészeti kutatások idején (amikor nem nyithatták meg a teljes felületet, csak kutatóárkokban dolgozhattak) a föllelt csontmaradványokat faládákban gyűjtötték össze. Most szénizotópos kormeghatározással különítették el a XI. századi, illetve az újkori maradványokat. A középkori sírhelyek, ahogy az archeogenetikai vizsgálatok is feltételezik, I. András királyt, Dávid herceget és talán Anasztázia királynét fogadhatták be. Ugyanakkor, és ez már az altemplom megjelenése szempontjából érdekes, igazolódni látszott az a már korábban is elhangzott feltevés, hogy

a fehérmárvány (talán római szakofág oldallapjából faragott) sírkő, tetején a körmeneti kereszttel, aligha fedhette a kőlapnál szélesebb királysírt, viszont pontosan illett a déli oldalhajóba falazott keskenyebb sírra.

S ha ez valóban így van, fölmerül a kérdés, milyen lehetett I. András sírja. Nos, az eredetiről nincs tudomásunk, csak valószínűsítik a szakemberek, hogy magas kőmellvéd rejthette, de arról létezik adat, hogy a XVI. század végén még megvolt az a végvári időkben elpusztult vörösmárvány tumba, amelyet a gótika idején emelhettek. A csavart nyelű kereszttel díszített sírkőlap – amely mai tudásunk szerint inkább Dávid hercegé lehetett – csak az altemplom 1953-as helyreállításakor került a templomtér főhajójába I. András síremlékeként.

A szoborfülkében a XVIII. századi Madonna-szobor a barokk idők helyreállítását idézi

 

Most, a felújítás után, az éteri fehérben ragyogó, rusztikus homokkő oszlopokkal tagolt, a régmúlt fölsejlő egyszerűségét és a letisztult kortárs minimalizmust egyszerre idéző boltíves altemplomban különös, sugárzó misztérium ragadja magával a belépőt. Ilyen lehetett építése idején az altemplom? Igen is, meg nem is. A legújabb rekonstrukciós elképzelések az apátsági múzeum kiállításán azt sejtetik, hogy a királykripta önálló, talán emeletes épület volt, amely a szentélyhez kapcsolódott (Buzás Gergely régész elgondolása nyomán a Pazarik Kft. rekonstrukciós grafikái mutatják). A falkutatás felszínre hozott festéstöredékeket, előjöttek díszítésnyomok, feljegyzések szerint a XVIII. században Ambrosio Dornetti falképei díszíthették a falakat, majd a XIX. század végén Lotz Károly irányításával neoromán freskók kerültek fel, hogy azután nyomaikat elfedje a Szakál Ernő-féle puritánnak mondható vastag, höbörcsös vakolás, ilyennek látták, akik az utolsó hét évtizedben felkeresték a kriptát. Pontos kép az eredeti megjelenésről a mostani falkutatások során nem alakult ki, mindenesetre a keleti falon, a szentélyben tanúfelület mutatja, milyen lehetett az alapvakolat, s valószínűsíthető az oszlopok hajdani vakolása is. S a mostani, oltott mészből és homokból kevert vakolat, a fehérre meszelt falakat még szikrázóbbá tévő világítás – a szentély három keskeny ablakából természetes fény érkezik, a hajdani fáklyákat idéző fényforrások és a világítástechnika (Zalavári Tibor Kálmán és Radnóczi Ferenc) – magával ragadó, földöntúli atmoszférát teremt.

Takács Ágoston és Simon Anna 2021-es régészeti feltárása azonosította az altemplom eredeti, terrazzo járófelületét, így a mostani járólapok színezéséhez is permi vörös homokkőport használtak, amely anyagában, tónusában szépen harmonizál a tömzsi oszlopokkal.

Bár egyre nyilvánvalóbbnak tetszik, hogy a fehér mészkőből faragott, körmeneti kereszttel díszített sírkőlap nem I. András király nyughelyét fedte, a restaurálás során mégis egyfajta hagyománytiszteletből, s mert valójában nincs értelmezhető információ az eredetiről, most is a királysír fölé került a korábbi tégla helyett fehér mészkő kerettel, amelynek két oldalán magyarul és latinul ott a név: I. András király – Andreas rex I.

A kőoltár fölött Szöllősi Enikő bronzkorpusza

 

Az egy szinttel megemelt szentély fehér kőoltára fölött Szöllősi Enikő szobrászművész a múlt század utolsó évtizedében alkotott bronzkorpusza függ. A román korba a XXI. századi kortárs építészet elismerésre méltó, értékes munkájával visszatért kriptában a helyreállítás különlegesen finom gesztussal érezteti meg az időt, mutatja meg a korok szellemét, melyek nyomot hagytak az altemplomban. Hátsó falán most szoborfülke nyílik, benne XVIII. századi Madonna-szobor áll. (Meglelték ezt már az 1953-as helyreállításnál is, de akkor valószínűleg nem találták szükségesnek bemutatását.) A szoborfülke a barokk időről mesél, arról, amikor a XVIII. század elején, az erődítéslét után a bencés szerzetesek visszatérhettek otthonukba, s megkezdődhetett a templom és a kolostor újjáépítése. Természetesen az új kor kívánalma szerint barokk stílusban, megszüntetve ezzel – az altemplom kivételével – mindent, ami középkori volt, de tovább éltetve I. András király akaratát, „…a saját és felesége, fiai, leányai és valamennyi élő és megholt atyafia üdvéért Szűz Máriának és Szent Ányos püspöknek és hitvallónak a BALATIN fölött a TICHON nevű helyen lévő egyházához adott, ezen ünnepélyes hártya tanúbizonyságába foglaltassék.” (Holub József és Érszegi Géza fordítása), ahogy tovább élteti a XXI. századi kortárs megújítás is, tisztelettel megőrizve és visszaadva a középkori szellemet.

 

 

Nyitókép: A Királykripta boltozatában a tanúfelület mutatja, milyen lehetett az egykori alapvakolat 
Fotók: Gyapay Eszter