Szerző:
Megjelent az Országút 50. száma
Legújabb számunkban Ján Čarnogurský a szlovák-magyar megbékélésről, Bata János a délvidéki konzervatívok Aracs című folyóiratáról, John O’Sullivan a konzervativizmus esélyeiről nyilatkozik, olvashatnak a magyarok világegyházban játszott szerepéről és Mátrai Erik fény-installációiról.
Ahol kereskednek, ott szelídek az erkölcsök
A magyar kis- és közepes vállalkozások világát a „vadkapitalizmus” és az „amorális familializmus” fogalmaival szoktuk lekezelően elítélni. Mike Károly empirikus kutatásai nem ezt igazolják. Sőt, az ellenkezőjét! Eredményeit a debreceni közgazdász mutatja be.
Béla bá és a Fradi-sál
Béla, ne menj túl a kerületen, főleg ne egyedül, mert az ismeretlen világ, ott nem értik, mit akarsz, nem értik, mit mondasz, csak azt látják, cigány vagy, aki bárhova is néz, csak a szajrét lesi… – Novák Valentin novellája.
Kézművesek segíthetnek a klímakatasztrófa elkerülésében
A Zöld Európa-koncepcióba beleilleszkedik minden kézműves mesterség, hiszen termékeik alapanyaga természetes és élettartamuk jóval hosszabb, mint az egyszer használatos műanyag eszközöké – osztotta meg velünk Legeza Márta Népművészet Ifjú Mestere-díjas kosárfonó.
Nem tudok semmit, de mindenre kíváncsi vagyok
November 23-án, 95 éves korában elhunyt a tucatnyi álnéven ismert, matematikával, grafológiával, kalligráfiával, fotográfiával és filmezéssel is foglalkozó, híres holland polihisztor, aki könyveit Bruno Ernst néven jegyezte.
Szecesszió, advent és karácsony
Angyalok, manók, csillogó gömbök, fémdíszek, szecessziós szitakötők – advent idején ott vannak mind A mi szecessziónk című kiállítás magával ragadó, otthonos enteriőrjeiben, installációkon és a berendezéshez illő karácsonyfákon a Ráth György-villában.
Formabontó magánmúzeum
Formabontó magánmúzeum nyílt szeptember 21-én az Andrássy úton, amelynek célja a kelet-közép-európai kortárs művészet megismertetése. A Q Contemporary megalapításának hátteréről és kiállításairól beszélgettünk Zsikla Mónikával, az intézmény vezető kurátorával.
Kiugrik-e a nyúl a bokorból?
Az uniós jog közvetlen hatályát és elsőbbségét tagadni látszó határozatot hozott október elején a lengyel alkotmánybíróság. A megfigyelők rögtön Polexitet emlegettek. A jogilag aggályos helyzet politikai aknamentesítés után kiált.
A párttal vagy a néppel – Király Károly válaszútja
Csendben eltávozott a Ceaușescu-korszakban végveszélybe került erdélyi magyarság világszerte ismert szószólója, a proli gyerekből lett kommunista megyefőnök, a Conducător egykori vadászcimborája, akit igazságérzete az osztályharctól népe szolgálatáig vezetett.
Iszapbirkózásba torkolló lengyelországi jogvita
A Polexit fakenews: szemenszedett hazugság. Ugyanúgy, ahogyan nem szükséges itt arról vitatkozni, hogy létezik-e a Jeti vagy a Loch Ness-i szörny, a Polexitről sem szükséges – jelentette ki Mateusz Morawiecki a szejmben október 14-én.
Miklós
„Fusson a hír, mint a kunsági homok, Kiskunmajsa japán napokra készül.” Az első közösen leírt mondatunk. Emlékszel? Hogyne emlékeznél, hisz Te mindenre emlékszel, ahogy mondani szoktam, a memóriám vagy. Elhagyott a memóriám, Miklós.
Mindnyájunkkal végezne az aszteroida… de nem fog
Meghalunk! Mind! Azonnal! Pontosabban azonnal mind meghalnánk, ha nagyobb lenne, ha közelebb lenne, ha sebesebben száguldana az a fránya égi kő.