◼ Honnan jött az ötlete, hogy kosárfonással kezdjen el foglalkozni?

– Eredetileg nem ez volt a szakmám, hiszen francia–néprajz szakon végeztem. A néprajzi érdeklődésem miatt önkéntesként kezdtem el dolgozni egy kalotaszegi gyerekotthonban. Ott mondogatták, hogy ha már néprajzos vagyok, akkor vezessem a kézműves foglalkozásokat is.

Igen ám, de az egyetemen mi a néprajztudományt tanultuk, nem pedig a gyakorlati mesterségeket.

Rádöbbentem, hogy nincs képesítésem, módszertani gyakorlatom ahhoz, hogy ilyen foglalkozásokat tarthassak. Elhatároztam, hogy ezen változtatok. Elsőként elvégeztem egy fazekas tanfolyamot, utána pedig a Hagyományok Házában egy játszóház-vezetői képzést.

Ott egy éven keresztül különféle anyagokkal-módszerekkel ismerkedhettem meg, így a vesszőfonással is, amely valóban megváltoztatta az életemet.

Tíz éve fontam meg életem első kosarát, óriási élmény volt. Attól a pillanattól kezdve éreztem, hogy ezzel a mesterséggel szeretnék foglalkozni.

◼ Nemcsak idehaza, hanem külföldön is tanulta a kosárfonás csínját-bínját?

– Így van, az elmúlt tíz évben folyamatosan képeztem magam. Oktatói vizsgát tettem, illetve volt lehetőségem több külföldi tanulmányúton is részt venni Erasmus + Felnőttoktatási mobilitási pályázatoknak köszönhetően. Ott új technikákat sajátíthattam el, amelyek idehaza kevésbé ismertek. Minden túlzás nélkül állíthatom, hogy nagy élmény volt felfedezni az európai kosárkészítést és annak legfontosabb alkotóműhelyeit. Másfajta kulturális háttér, másfajta munkakultúra és természetesen egészen más a brandépítés, mint idehaza. Inspiráló volt megismerkedni a különböző anyaghasználatokkal, kombinációkkal és formavilágokkal.

Nyugat-Európában egészen más szerepe van ezeknek a kézműves termékeknek.

Mégis a legnagyobb öröm számomra az volt ezekben az utazásokban, hogy az ottani kosárfonó mesterek befogadtak maguk közé. Máig jó kapcsolatot ápolok velük.

Legeza Márta Népművészet Ifjú mestere-díjas kosárkötő – Fotó: Kurdi Gábor

 

◼ Nyugat-Európában ezek szerint a fogyasztói szokások alakítják a mesteremberek termékeit?

– Igen, de az – ha más mértékben is – a régi világban is megvolt. Egy-egy alkotást, amelyet egy ügyes kezű parasztember vagy egy mesterember megalkotott, maga a közösség zsűrizte azzal, hogy megvették, megbecsülték, hogy újat rendeltek belőle. Ma még sokan úgy vélik, hogy a népművészet változatlan. Ez tévedés, minden kornak az ízlése, elvárása alakította a mesteremberek termékeit is. Azaz egy közösségnek az értékítéletén, cenzúráján múlott, hogy elfogadták-e az újításokat vagy sem. A lengyel és a magyar kosárfonókról mindenki tudja, hogy nagyon hagyománytisztelők, de ettől függetlenül változások mindig voltak és lesznek még e két nép kézműves termékei között is.

Az ősök hagyatéka sohasem volt állandó, mindig jöttek újító gondolatok, melyek megváltoztatták a korábbi népművészetet.

Az újításban is lehet érték, hiszen arról árulkodik, hogy a kreativitás nem veszett el, hogy az új kihívásokra megoldást talált egy adott közösség vagy akár nép.

◼ A kísérletezésben mennyi szabadsága lehet egy hagyományőrzőnek?

– Ez az egyéni célok szerint változhat. Ma a kézműveseknek, a művészeknek megvan a szabadságuk. Saját elgondolásuk alapján nyúlnak az alapanyagokhoz, nekik kell megtalálniuk azt a funkciót, melyet a mai kor embere is szívesen használ. Manapság új használati tárgyak születhetnek, amelyek egyaránt lehetnek formabontók vagy hagyományőrzők. A lényeg, hogy a mai népművészek sem mellőzhetik a kísérletezést, a saját kreatív világuk kibontakoztatását.

◼ Andrásfalvy Bertalannal nemrégiben arról beszélgettünk, hogy szükség van a tradíció újbóli megélésére ahhoz, hogy Földünket a klímakatasztrófától megmentsük. A hagyományos termékek mennyiben segíthetnek ebben?

– A fogyasztói kultúránkban változásra van szükség, ez nem lehet kérdés. Az Európai Unió is egyre inkább hangsúlyozza a környezettudatosságot. A Zöld Európa-koncepcióba beleilleszkedik minden kézműves mesterség, hiszen termékeik alapanyaga természetes és élettartamuk jóval hosszabb, mint az egyszer használatos műanyag eszközöké. Ám sajnos jelenleg azt sem lehet vitatni, hogy egy könnyű és pillanatok alatt összecsomagolható műanyag zacskó gyakorta praktikusabb, mint egy fonott kosár. Mégis, a bolygónk megmentése érdekében érdemes változtatni. Azzal is, ha nem a nejlonzacskókat részesítjük előnyben, hanem a kényelmes és tartós, természetes anyagból készült táskákat.

◼ Érzékelhető manapság az erre irányuló fogyasztói igény?

– Igen, egyre többen rendelnek kézi- és hátikosarakat a bevásárlásokhoz. Meglátásom szerint a 21. századi emberben egyre nagyobb az igény a természetes anyagokra. A népművészeti tárgyakkal újfajta esztétikumot lehet csempészni az otthonokba. Úgy gondolom, egyre nagyobb létjogosultsága lesz annak, hogy népművészeti tárgyakkal vegyük körbe magunkat.

Magyarország valóban egy kézműves nagyhatalom, erre lehetne alapozni.

Ennek tudatosításával létrejöhetne egy olyan környezetbarát életmód, amellyel valóban csökkenthetnénk az ökológiai lábnyomunkat. Ebben segíthetnek a kézműves termékek is.