Szerző:

Monoszlóról hazafelé

Nem mehetek el szó nélkül a mellett a tény mellett, hogy ezen a megnyitón pusztán közvetítésen keresztül vagyok jelen. A helyzetem számos olyan kérdést vet fel, amely a képeken való gondolkodás mellett önreflexióra is kényszerít.

Koktélon és nevetésen keresztül-kasul

Szeretem a Rózsavölgyi Szalon előadásait. A színvonalas darabok előtt a poharak vidám csörömpölését, a klasszikus kávéházi hangulatot, a fesztelen színházélményt. Hogy az előadás alatt kedvenc italomat szürcsölhetem, és akkor állhatok fel, amikor csak akarok, nem szorít maga közé félsornyi néző...

Minimálbér: szociális biztonság és versenyképesség

A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának tárgyalásán elfogadták, hogy a minimálbér 200 ezer forintra emelkedjen jövőre. A közgazdász professzor a gazdasági észszerűség és társadalmi méltányosság szempontjából elemzi a lépés hatásait.

Tizenkét évszázad húsz év tükrében

Pécs középkori városfallal körülvett történelmi belvárosában, a Szent István tér és környéke alatt ókori nekropolisz nyugszik. Az egykori római város, Sopianae ókeresztény temetője. A halottak IV. századi városa 2000 óta világörökség.

Mi lesz veled, Afganisztán?

Húsz év megszállás, államépítési kísérlet után az Egyesült Államok kivonult a közép-ázsiai országból, már-már cserben hagyva azt, a tálibokat juttatva hatalomhoz. A történelmi hátteret vázolja fel a Közel-Kelet-szakértő, a Károli-egyetem docense.

Százegyéves némafilmen a hazatérő Schlachta Margit

A háborút követő koalíciós idők keserű bon mot-ja szerint két férfi volt Magyarországon, mindkettő szoknyát viselt: a reverendás Mindszenty mellett Schlachta Margit, az első magyar képviselőnő, a munkásnők oktatója, a nácikkal szemben a zsidók, a kommunisták ellen az egyházak védelmezője.

Konferencia a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen

2021. december 8-án a magyar szellemtörténettel foglalkozó, az egyetemhez tartozó Molnár Tamás Kutatóintézet egész napos tudományos rendezvénye alapvető kérdésekre keresia választ: Mi a népi gondolat? Mi volt egykor a népi irodalom jelentősége, és milyen tanulságokat lehet megfogalmazni róla a mára nézve?

Nem nevelik: idomítják a gyerekeiket

A gyereknevelés talán legfontosabb része, hogy az utódainkat próbáljuk felkészíteni az életre. Azt szeretnénk elérni, hogy önállóan, szülői segítség nélkül is helyt tudjanak állni a világban, és úgy boldoguljanak, hogy később aztán maguk is családot alapítsanak.

Kápolnarom, remetelak, boszorkányper

Havasi Norbertet, a Kaptárkő Egyesület elnökét talán túlzás Heinrich Schliemannhoz hasonlítani, de a Nagy-Eged-hegyi Szent Kereszt-kápolna romjainál óhatatlanul az jutott eszembe, hogy Trója létezésében sem hitt senki, míg a német régész ki nem ásta.

Tudatos mozgóképfogyasztás: egy égető téma

Egy olyan világban, ahol lassan napi szinten jelennek meg a félmeztelen középkorú férfiakra bukó Mikulás megható történetéhez hasonló videók, örömmel észleli az ember, hogy akadnak még, akik felveszik a harcot, hacsak tollal is, e jelenségekkel szemben.

Gyulafehérvár, meg a teljes nemzeti szabadság

A román politika elvárná, hogy a magyar kisebbség is megünnepelje az Erdély megszerzéséhez jogalapként hivatkozott gyulafehérvári népgyűlés évfordulóját. A magyarok ilyenkor jobbára az akkori ígéretek (nem)teljesülését kérik számon. Néha, halkan románok is egyetértenek.

Bulgakovtól a gyöngyösizmusig

Tizenhét éves volt, amikor már bemutatták szerzeményét a Zeneakadémián, huszonnégy, amikor az Ybl-palotában színre került operája, A gólyakalifa. Gyöngyösi Levente saját stílust teremtett, ebbe a sorba tartozik opera-musicalje, A Mester és Margarita.