A szoknyában táncoló iskolás fiúkat, drag queenektől életbölcsességeket eltanuló óvodásokat, az okostelefonjukkal a legközelebbi barátaiknál is intimebb viszonyt ápoló kamaszokat ábrázoló filmek, reklámok, videók üzenetei mára bizonyos körökben olyan „természetessé” váltak, mint leszakítani egy virágot a réten, ezért

egyre nagyobb értéket képvisel azoknak a jelenléte, akik felfedezik az ellentmondást, és képesek fel is szólalni ellene.

A főszereplő viszonya a Mikuláshoz az egész reklámban meglehetősen infantilis, ami elősegíti a kiskorúak vele való azonosulását

Van azonban egy bökkenő. Ezek az észrevételek és rámutatások legtöbbször nagyrészt tartalmi természetűek. A szerzők szinte csak az adott videóban megjelenő felforgató eszmével foglalkoznak, azzal azonban már nem, hogy milyen jellegű az eszköz (médium), amely hordozza azt. Pedig a mai ember nemcsak azért van veszélyben a szóban forgó üzenetek miatt, mert már megfakult a hagyományos értékekhez fűződő viszonya, és így újszerű eszmékkel könnyebb őt elbizonytalanítani, hanem mert

tudomása sincs arról, milyen körmönfont módszerekkel igyekeznek kijátszani a tudatát.

Fogalma sincs, főként azért, mert soha senki nem tanította meg arra, hogy bizony lehet, illetve hogy miként lehet a mozgóképet tudatosan fogyasztani.

A filmek és videók elképesztő megszaporodásának és ezzel egyenes arányú felgyorsulásának jelensége szinte ordít azért, hogy az értő olvasás mintájára az értő nézés is központi szerephez jusson végre az emberek életében, azon belül is főként a fiatalok oktatásában.

Egy dolog ugyanis, hogy ideológiailag helytelenítjük egy adott videó tartalmát, és egy teljesen másik dolog az, ahogyan a videó – pozitív vagy negatív tartalomtól függetlenül – a néző tudatalattijára hat.

A norvég posta reklámja számos olyan jelenettel él, amik tudat alatt szimpátiát ébresztenek a főszereplő iránt, főleg gyerekekben

Hiába mutatunk rá és ellensúlyozzuk némileg a homoszexuális Mikulás felforgató üzenetét, ha közben száz másik reklámban az ügyesen elrejtett hagyományellenes szuggesztiók úgy hatolnak át a befogadó szürkeállományán, mint kés a vajon. A mozgókép működési mechanizmusának ismerete nélkül a bemelegedő télapókon és a lányruhában „önkiteljesedő” kisfiúkon való, egyébként jogos hüledezésünk nem ér többet, mint a hidrával való küzdelem: ha levágjuk a fejét, kettő nő helyette.

Ahhoz képest, hogy ma a mozgókép mindennél nagyobb erővel befolyásolja az emberek gondolkozását és mindennapi tevékenységét,

egyenesen megdöbbentő, hogy a kimondottan e téma iránt érdeklődők – döntően egyetemi – oktatását leszámítva szinte semmilyen erőfeszítés nem tapasztalható a filmek és videók tudatos feldolgozásának elsajátíttatására.

Pedig Vance Packard óta nem titok, hogy a reklámok a tömegpusztító fegyverek hatékonyságát megszégyenítő módon bombázzák a néző tudatalattiját, és aki nem érti azokat behatóan, védtelenebb velük szemben, mint a hirosimai atomtámadás szerencsétlen áldozatai.

A tartalom minősége és ideológiai üzenete természetesen nem szorulhat háttérbe, ennek ellenére nem csinálhatunk továbbra is úgy, mintha a legújabb keresztényellenes agymenések miatti elégedetlenkedés önmagában érdemi változásokhoz vezethetne. Az értő mozgóképnézés falat kenyér a soha nem látott információcunami korában. Ma már nem elég megfelelő üzeneteket közölni az emberekkel. Ma már arra is meg kell őket tanítani, hogyan kell értően „olvasni” azt a mozgóképet, ami ezeket hordozza. Meg merem kockáztatni, hogy ez a 21. században legalább akkora jelentőséggel bír, mint értően olvasni egy szöveget. Amiben, lássuk be, ugyancsak bőven vannak lemaradások.