Az edinburghi parlament idén július 31-én fogadta el, a skótok királya, III. Károly pedig másnap jóváhagyta a skót nyelvekről szóló törvényt. Skócia már 2005 óta elismeri a kelta eredetű gael bizonyos használatát, de a germán eredetű skót (scots) nyelv eddig semmilyen hivatalos elismerésben nem részesült. November 30-tól mindkettő hivatalos nyelvnek számít. Az oktatási kormányzat kidolgozhatja a gael és a skót nyelv oktatásának stratégiáját és rendszerét. A szülők ilyen nyelvű óvodába írathatják gyerekeiket bárhol Skóciában. Gaelül oktató iskolák szervezését igényelhetik a környékükön, és minden iskola igény szerint biztosítja a gael nyelv középfokú oktatását. Továbbá gael nyelvi térségek létesíthetők, ahol a közigazgatás támogathatja a nyelv fejlődését. Bizonyos szakképzéseket is biztosít a kormányzat mindkét nyelven, illetve előmozdítja mindkettő kutatását.
A Skót Nemzeti Párt 2007 óta uralja az edinburghi, holyroodi parlamentet. Programja Skócia függetlenségének kivívása, de a közvélemény ebben igen megosztott, mintegy negyvenöt százalék támogatja, a több ellenzi a lépést. 2014-ben az SNP népszavazást kezdeményezett a kérdésben, de a megosztottságnak megfelelően elveszítette. Azóta szűkebb csoportok, nemi kisebbségek, zöldek megnyerésével, a brexit ellenzésével igyekszik a közvéleményt átállítani. A skót munkáspártiak és toryk unionisták, hallani sem akarnak a kiválásról. Bár az SNP egyszer már felsült a referendummal, de újbóli próbálkozását az Egyesült Királyság Legfelsőbb Bírósága 2022-ben megakadályozta, kimondván, hogy csak a londoni parlament kezdeményezhet a kérdésben újbóli népszavazást, amelyet viszont a westminsteri pártok elleneznek.
Egyelőre a skót függetlenség – a közelebbi és távoli érintettek többségének a legnagyobb megelégedésére – ad acta marad. Az SNP, amely az észszerű nemzeti érdek ellenében a skót nemzeti érzés felkorbácsolásával sokakat tud mozgósítani, akárcsak Magyarországon a Monarchia idején a Függetlenségi Párt a közjogi kérdéssel tette, a mintegy százharmincezer skót által így vagy úgy tudogatott gael és a két és fél millió skót által így vagy úgy ismert skót nyelv támogatásával kíván az angol nyelv több évszázados dominanciáján változtatni az öt és fél milliós országban.
Tudnivaló a gaelről, az írrel rokon kelta nyelvről, hogy egykor a skót felföldön általános volt, de ahogy a skót királyság a XIII. századtól dél felé, Anglia felé terjedt, a nemesség és az udvar egyre inkább angolul vagy skótul beszélt. Ez utóbbi önálló germán nyelvnek számít, amely a XII–XIII. századi korai középangolra megy vissza, de sokan máig az angol skót nyelvjárásának tekintik. Jellemző, hogy a nagy skót nemzeti költő, Robert Burns angolul is, skótul is írt, de annak is inkább az „enyhe” (light scots) nyelvjárásában, amelyet az angolul beszélők is megértenek. Mindenesetre a középkor végére az angol nyelv megvetette a lábát Skóciában. 1603-ban VI. Stuart Jakab megörökölte az angol trónt, és ezzel perszonálunióra lépett a két ország, ami szintén az angol nyelv erősödéséhez vezetett. A dicsőséges angol forradalom után 1707-ben a edinburgh-i és a londoni parlament kimondta a két ország egyesülését, létrehozva Nagy-Britannia Királyságát és Westminsterben egyesítve a két országgyűlést. Ez ugyan elismerte a skót jog önállóságát, de gyakorlati megfontolásból az okmánykészítés nyelve az angol lett. S bár sokan skótul beszéltek Skóciában, a közélet fórumain, a társasági életben az angol számított az úri, a skót pedig pórias nyelvnek.
Ráadásul 1745-ben Stuart Károly lázadást szított a skót felföldön, hogy visszaszerezze a trónt, amelytől nagyapját a dicsőséges forradalom megfosztotta. Ennek leverése után betiltották a nemzeti viseletet, a skót szoknyát, a kiltet, sapkát, kendőt, ami együtt járt a gael nyelv elnyomásával. De betiltani soha nem tiltották. Jellemző, hogy a skót protestáns belmissziói mozgalom is az angol nyelv használatát választotta térítő tevékenységében. Az 1872-es brit közoktatási törvény pedig nem foglalkozott sem a gaellel, sem a skóttal, az angol nyelv használatát értelemszerűnek vette. A tanítók pedig – a kor nacionalista és pedagógiai felfogásának megfelelően – gyakran durván megalázták a gaelül beszélő gyerekeket, ami évtizedeken, nemzedékeken át emlékezetes sérelem maradt. Ezzel egy időben bontakozott ki Skóciában – Írországgal párhuzamosan, de jóval kevésbé erősen – az önkormányzati (home rule) vagy függetlenségi mozgalom, amely a skót nemzeti identitást, viseletet, nyelvet és politikai önállósodást, a saját parlament megválasztását szorgalmazta. A ruházaton, táncszokásokon kívül hosszú ideig nem sok sikert ért el, de végül 1934-ban megalakult az SNP. Ez ugyan csak a hatvanas évektől kezdve tudott komolyabb szavazóbázisra szert tenni, de 1979-ben kivívta a „hatalomátruházást” (devolúciót), az önálló parlamentet követelő népszavazás megtartását. Ezt ugyan elveszítette, de Tony Blair Új Munkáspártjától 1998-ban Skócia (és Wales) saját parlamentet és kormányt kapott.
Nyitókép: III. Károly, a skótok királya megérkezik az edinburghi parlamentbe elhunyt anyja miatti részvétnyilvánításra; a skóciai Balmoralban gyakran tartózkodó király szívesen hordja a skót szoknyát (fotó: Scottish Parliament, SPC / Wikimédia)
