Szerző: Gődény Jonatán

Egy bűnös szent megható története

A Laurosz egy 2012-ben megjelent, magyar nyelven 2015 óta olvasható orosz regény. Már a harmadik kiadásán van túl, 2021-ben kétszer is újra kellett nyomni. Minden alkalommal elkapkodják, mert a Laurosz varázslatos.

A hagyomány szelleme viking szemmel

Robert Eggers harmadik filmje nem világmegváltó mű, de a folklór szerelmeseinek elvárásait ezúttal is sikerült megugrania.

Idén is megtartották a balatonfüredi Hamvas Napokat

Hamvas Béla születésének 125. évfordulójára emlékeztek meg a balatonfüredi Hamvas Napokon. A kétnapos rendezvényre minden év tavaszán kerítenek sort, hogy tisztelegjenek kiváló írónk és az általa képviselt szellemiség előtt.

BigBug: hiba a rendszerben

Sült tücsök, gilisztatorta, klónozott házi kedvencek, két lábon járó szexrobotok, digitalizált házak, hatalomra törő mesterséges intelligencia. Új vígjátékkal érkezett Jean-Pierre Jeunet, az Elveszett gyermekek városa és az Amélie csodálatos élete rendezője.

Kapu egy új világra

A futószalagon gyártott Netflix-filmek áradatában időnként ki lehet fogni egy-egy figyelemre érdemesebb alkotást. Noha a 81-es számú archívumnak is megvannak a maga gyengeségei, az alapötlet mindenképpen piros pontot érdemel.

Erőszak a metaverzumban?

Akarata ellenére megerőszakoltak egy nőt a metaverzumban – mi meg csak pislogunk, hogy lett ebből egyáltalán hír.

Északi vizeken: elveszett férfiasságunk visszfénye

Ha eleged van a giccsből, a pátoszból, a túlzott érzelgősségből, vagyis ha eleged van a mai filmek túlnyomó többségének szirupos hangulatából, az Északi vizeken a te sorozatod.

Átok vagy áldás? Megérkezett a kiszolgáló nélküli kávézó

Itt sosem kell sorban állnod! – ezzel a szlogennel reklámozzák azt a tavaly év végén Budapesten megnyílt kávézót, ahol egy árva alkalmazottal sem találkozhatunk.

Ne nézz fel! Széttöredezett társadalmunk kórképe

Üstökös száguld a föld felé, és senkit sem hagy életben. Ismerős téma? Tavaly év végén ezen a felületen is boncolgattuk a kérdést. Erre tessék! Hát nem egy „leszakad az ég, és azonnal mind meghalunk” filmmel indíthatjuk az új évet?

Egy istentelen kispolgár élettöredékei

Milyen aktualitása lehet egy 2002-es lengyel filmnek a húszas évek kezdetén? Mi újat láttathat meg e hétköznapinak tűnő történet a világméretű fenyegetések korának szülöttjével? Nos – amit a húsz évvel ezelőtti közönségével is: saját magunk tükörképét.

Vadászat és állatvilág indián szemmel

Az ősszel megrendezett vadászati világkiállítás újra reflektorfénybe helyezte ember és állat viszonyának kérdését Magyarországon. Alávaló, kegyetlen szokás a vadászat, vagy az élet szükséges velejárója? A pró és kontra érvek kavalkádjában most is a hagyományos szemlélet adhat támpontot.

Midnight Mass: hitbe csomagolt blaszfémia

A halálról, túlvilágról, bűnről, megbocsátásról szóló érdekes eszmecseréknek helyet adó Éjféli mise egy keresztény identitású néző számára igazi csemege lehetne. A megnyerő felütés azonban csapda: a történet egy ponton soha nem látott istenkáromlásba torkollik.