A boszorkány, A világítótorony, Az északi. Mi a közös bennük? Azon túl, hogy mindhármat Robert Eggers rendezte, a következő: mindhárom film a folklór gazdag világából merítkezik. A boszorkány egy keresztény közösségből kitaszított család démoni erőkkel szembeni küzdelmét, A világítótorony két toronyőr görög mitológiai alakokkal való találkozását, Az északi pedig a vikingek hitét és életmódját ábrázolja. Eddigi munkássága alapján egyértelműen kijelenthető, hogy Eggerst a hagyomány emberének valóságai érdeklik, az pedig már az első filmje (A boszorkány, 2015) alapján nyilvánvalóvá vált, hogy ennek ábrázolásában ő az egyik legjobb.

 

A hollywoodi sztárok sokaságát (Nicole Kidman, Ethan Hawke, Willem Dafoe, Anya Taylor-Joy) felvonultató Az északi beleillik az eddigi koncepcióba. Egy fiatal, bosszúra szomjas viking herceg (Alexander Skarsgård) történetét követhetjük végig, de mindeközben valami sokkal többet is kapunk.

Betekintést nyerünk egy letűnt hagyományba, egy harcos nép rituáléiba, csatára való felkészüléseibe, királyi beavatásaiba, eskütételeibe, látomásaiba, temetési szertartásaiba, segítő állatokkal való kapcsolatfelvételeibe.

A férfi bosszúján túl azzal is szembesülünk, hogy milyen evilági és túlvilági körülmények közepette kerül sor erre. Ez nem csupán egy individuum története, ezekben az időkben ugyanis még nem léteztek mai értelemben vett egyéniségek. A film arra törekszik, hogy a férfi motivációját az akkoriban mindenki által többé-kevésbé követett hagyomány fényében láttassa és értelmezze.

 

A még mindig csak 39 éves rendező filmjeire elsősorban nem az egyedülálló történetei miatt érdemes beülni. Amiben kitűnő, az egyfelől atmoszférateremtő ereje. Eggers alaposan utánanéz egy hagyománykörnek, mielőtt vászonra vinné azt. Nem esik a mai történelmi filmek gyermeteg és igen gyakori hibájába, azaz nem a jelenkori embert mutatja be több száz évvel ezelőtti kosztümökben. Őt tényleg a kor szülöttjének viselkedése, szokásai, hite, gondolkodásmódja érdekli.

Nem a saját látásmódját vetíti bele a szereplőibe, hanem ő helyezkedik az akkor élt karakterek életébe, és ezt próbálja a lehető legnagyobb hűséggel visszaadni.

A másik nagy érdeme a filmjeinek az, ahogy a hétköznapi világ és a mitologikus világ közti átmenetet ábrázolja. Eggers műveiben a természeti és természetfeletti valóságok közt átmenet van. Ha nem is minden további nélkül érvényesíthető ez az átmenet, érzékelhetően jelen van, és befolyásolja a mindennapokat.

A szimbolikus-mitologikus dimenziók időnként utat törnek a megnyilvánulás világába, és emberi közvetítőiken keresztül kibontakoztatják magukat.

Eggers ezt a hétköznapi életet felülmúló erőt igyekszik megeleveníteni, és ez filmjei egyik legkiemelkedőbb érdeme is egyben.

 

Az északi egy mondhatni szokványos bosszútörténet. Egyes kritikusok szerint egyenesen klisés és unalmas. Emellett a csatajelenetek sem mindig tökéletesek, néhol érződik a koreografáltság. És helyenként talán szükségtelenül brutális. Azonban, ha a fent említett szempontokat figyelembe véve ülünk le megnézni, és eltekintünk az apróbb hibáktól, a film egy átlagos bosszútörténetnél jóval többet adhat nekünk.

Az ősök szellemét teszi valamelyest jelenvalóvá.

Azt a túlvilági erőt, ami az erősek erejét adta. Azt az emberi állapotot felülmúló befolyást, aminek egy halandó, bármennyire is ellene van, kénytelen behódolni és engedelmeskedni. Azt a szimbolikus dimenziót, amely mellett a földi célok és érdekek eltörpülnek. Ha nem csupán egy kosztümös történetre vágysz, hanem egy gyökeresen más világra, annak minden pozitívumával és negatívumával együtt, ha tényleg érdekel, milyen lehetett kívül-belül egy korabeli viking harcos élete, akkor ez a film egyáltalán nem lesz csalódás. Sőt, egy lépcsőfokkal közelebb vihet a hagyomány világához.