Még harminc évvel a szovjet megszállók távozását követően is érkeznek haza a kényszerű emigrációból elhunyt magyarok hamvai; ezúttal Schlachta Margitnak, a Szociális Testvérek Társasága alapítójának, az első magyar parlamenti képviselőnőnek újratemetésére kerül sor a Fiumei úti sírkertben.
A hagyományos egyházi karitatív segítségnyújtáson kívül Schlachta Margit
a rászorultság társadalmi okainak megszüntetését is céljául tűzte ki. Keresztény eszméken nyugvó társadalmi reformokat
szorgalmazott, azt vallotta, hogy „A társadalom krisztusibb berendezkedése nélkül minden szociális és karitatív működés elégtelen”. 1908-ban, a tanítónői pályát 24 éves korában elhagyva csatlakozott az akkoriban alakult Szociális Missziótársulathoz.
A következő évtized során tevékeny szerepet játszott a katolikus szociális munka, az anya- és csecsemővédelem terén, a keresztényszocialista intézmények kiépítésében, az ifjúmunkás leányok szervezetének megalapításában. A munkásnők képzése mellett érdekképviseletüket is szorgalmazta. Keresztény feministának nevezte magát, vállalva a nők egyenjogúsításának programját. 1915-től A Keresztény Nő címmel katolikus egyesületi hetilapot szerkesztett. Huszár Károly miniszterelnök 1919-ben rá bízta a népgondozó akció központi vezetését.
Társadalmi küldetése érdekében Schlachta Margit vállalta az akkoriban nők számára rendkívülinek számító politikusi pályát. 1920 tavaszán az I. kerületben tartott pótválasztáson a nem sokkal korábban tartott nemzetgyűlési választásokon győztes Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja hivatalos jelöltjeként indította, miután a párt végrehajtó bizottságának képviselőjelölésén abszolút többséget szerzett. Mindenki tisztában volt azzal, hogy jelölése többről szól, mint addigi politikai szerepvállalásának és szociális munkájának elismerése, hiszen,
Magyarország történetében ő lehetett és lett az első női képviselő.
Schlachta Margit a kampány során sok választót meg tudott győzni arról, hogy épp azokon a területeken tudna eredményt elérni, melyeken a férfiak kevésbé bizonyulnak érzékenynek: szociális problémák, családügy, a női hivatás képviselete. Támogatására fontos pozíciót betöltő politikusok sorakoztak föl, köztük Haller István kultuszminiszter, Klebelsberg Kunó, valamint Huszár Károly miniszterelnök is, aki „a keresztény párt becsületbeli ügyének” tekintette a megválasztatását. Győzelme ezért nem volt meglepetés, annak nagy aránya azonban igen.
Mandátumát ünnepélyes formában 1920. március 28-án délben a Mátyás-templom előtt, a Szentháromság szobornál tartott ünnepségen vette át, ahol „óriási néptömeg jelent meg, a szociális misszió és a keresztényszocialista szakszervezetek küldöttségei is”. A Filmarchívumban nemrég beazonosított és digitalizált némafilm megörökítette a jelenetet, a korabeli újságokból pedig rekonstruálhatók az ott elhangzott beszédek. Az újonnan választott képviselőnő rendje jelképére utalva kijelentette: „A kék kereszt nem hivalkodni jött, hanem könnyeket törölni, szolgálatot teljesíteni a szent haza érdekében, a szociális haladás és az örök keresztényi gondolat szellemében (…) mert
e nélkül a Marseillaise vetne véget a szociális gondolatnak,
és hogyha ettől eltérnénk, vörössé lenne ez a program, akármilyen ígéreteket is tartalmaz”.
Az Estnek adott interjújában kijelentette: „A családnak az érdekeit kell bevinni az országos politikába, mert ha az elsatnyul, ha az egyének tönkremennek, akkor a politika magától összeomlik, akkor nem lesz kinek politikát csinálni.” A parlamenti ülésszak végéig, 1922. február 16-áig huszonnyolc beszédet tartott a Parlamentben, melyekben többek közt a nők jogaival, az általános választójoggal és a földosztás kérdéseivel is foglalkozott. Indítványaival, állásfoglalásával bebizonyította, hogy komolyan kell őt venni, mert tud küzdeni céljai eléréséért.
A Szociális Missziótársulat főnöknője, Farkas Edit épp akkoriban úgy döntött, hogy a társulatot szigorúbb szabályok szerint élő szerzetesi közösséggé formálja át, amibe már nem fért bele a politikai szerepvállalás. Miután Slachta Margit a közéleti tevékenységben látta a szociális problémák megoldásának leghatékonyabb eszközét, több mint húsz nővértársával 1923 májusában elhagyta a társulatot, s annak eredeti szellemiségét követve megalapították a Szociális Testvérek Társaságát.
„Nem csupán a nyomor enyhítését, hanem okainak megszüntetését tűzte ki célul.
(…) Érthető, hogy az irgalmas szeretet először odafordul, ahonnan a szenvedők jajkiáltásai hallatszanak (…) De még inkább érthető, hogy (…) megkeresi a bajok forrásait (…) és így eljut a közélet terére, a városi és államélet centrumaiba.” „Társaságunk (…) az Úr Isten iránt való szeretetből nem hagyja el a világot, hanem behatol oda, hogy kultúráját kereszténységgel áthassa (…) az újpogány világ újrakeresztelésében való szolgálatot tartja hivatásának. Társadalmi reformokért kívánunk dolgozni.” 1937-ben Katolikus Női Szociális Képző elnevezéssel szociálismunkás-oktató intézetet nyitottak.
Schlachta Margit a keresztény testvériséget szóval és bátor cselekvéssel képviselte a legnehezebb időkben is. Együttérzést kért keresztény olvasóitól a munkaszolgálatosok iránt: „Fogadj szívedbe egy munkatáborost, akit a korszellem kizár a testvér-közösségből. Merd ezekben a halálosan komoly időkben szívedből kiűzni a közönyt, a szeretetlenséget, a gyűlöletet – merd bent, a szíved legmélyén testvérednek elismerni azt a másik anyát és fiát, merd befogadni fájdalmát és hordani segíteni keresztjét.” Tiltakozott a kamenyec-podolszkiji deportálás ellen, a szlovákiai zsidók deportálása ellen, elment még a pápáig is és némi eredményt is sikerült elérnie, 1944-ben pedig, a német megszállást követően rendtársaival több mint ezer zsidó életét mentette meg. 1985-től
egyike lett a Világ Igazainak, emlékét fa őrzi a Jad Vasemben és a magyar zsidóság nem szűnő hálája.
A második világháború után két országgyűlési ciklusban volt képviselő, azonban antikommunista nézetei miatt háromszor kizárták az Országgyűlés törvényhozói munkájából, és végül már bujkálnia kellett. 1949-ben abban a reményben távozott az országból, hogy rendjének külföldi ügyeit elintézve még visszatérhet. Erre már nem került sor, a Társaság amerikai közösségében élte le hátralévő éveit, segítve – ahol és ahogy tudta – az otthonmaradottakat. 1974-ben, kilencvenéves korában ott halt meg, s most végre visszatérhet hazájába, ahol tiszteletére rakpartot neveztek el róla, s az év eleje óta az ő nevét viseli a Nemzeti Szociálpolitikai Intézet.
