A Zugspitzén, a legmagasabb német hegyen találkozott idén júliusban Alexander Dobrindt szövetségi belügyminiszter több más európai partnerével. Országa – mondta a német és összeurópai migrációs politika alapvető szemléletváltásáról szólva – „átszállt a fékezőkocsiból a mozdonyba”. A kifejezés akár a Németországot fél éve irányító Friedrich Merz kancellár szájából is elhangozhatott volna, olyannyira egyezik az általa képviselt politikai filozófiával. Beleillik Merz tágabb értelmű „Németország visszatért” narratívájába, amely szerint az ország készen áll hangsúlyosabb vezetői szerepre az Európai Unióban.

A diadalmas visszatérő

Nem újsütetű politikus a német mozdony új vezetője, hiszen már mintegy huszonöt éve is magas tisztséget viselt: 2000 és 2002 között az ellenzéki kereszténydemokrata-keresztényszocialista (CDU/CSU) frakcióját vezette a Bundestagban. A szintén 2000-ben pártelnökségre emelkedett Angela Merkel azonban úgy ítélte meg, hogy Merz túlzottan a gazdasági elit embere, és nem képes kellőképpen széles társadalmi támogatást szerezni. Ezért eltávolította őt a frakcióvezetői posztról, hogy saját útját esetleges rivális nélkül egyengethesse a kancellári pozíció felé. Merz ezután a magánszektorban, főleg a pénzügyi szolgáltatások és a jogi tanácsadás területén folytatta pályafutását, ami megerősítette piacpárti gondolkodásmódját. Amikor Merkel 2018-ban bejelentette, hogy lemond a CDU elnöki tisztségéről, Merz azonnal jelentkezett utódnak, de Merkel befolyása miatt három éven keresztül hiába próbálkozott. Annegret Kramp-Karrenbauer és Armin Laschet sikertelen pártvezetői kísérlete után 2022-re végül nem maradt más opció, mint hogy őt emeljék a CDU élére. Vele a párt sikerrel vívta meg a 2025. februári szövetségi parlamenti választást, és leváltotta a kudarcokban bővelkedő szociáldemokrata–zöldpárti–liberális koalíciót. A helyébe ismét nagykoalíció (kereszténydemokrata–keresztényszocialista és szociáldemokrata, CDU/CSU–SPD) lépett, amilyenben Merkel is kormányzott a négyből három ciklusán keresztül.

Amikor Kohlt Merkel váltotta, a tanítómester helyét a tanítvány foglalta el, Merzcel viszont a háttérbe szorított rivális tért vissza diadalmasan. A CDU identitásválsága, a Merkel-korszak kifulladása és az Alternatíva Németországnak (AfD) előretörése időszakában Merz karakteres, szókimondó stílusa, üzleti háttere hasznára vált a pártnak. Merkel pragmatizmusra, közvetítésre, kompromisszumokra és válságmenedzselésre törekedett. Merz ezzel szemben egyértelműen piacpárti és fiskálisan fegyelmezett gazdaságpolitikát hirdet, hosszú távú szerkezeti reformokban gondolkodik, az atlanti gondolattal kapcsolatban nincsenek kételyei, Kínával és Oroszországgal szemben viszont annál inkább. A nemzetközi jog nevében, fegyvert, pénzt nem kímélve kiáll Ukrajna mellett. Míg Merkel a külpolitikájában is inkább a kompromisszumokat kereste – gondoljunk a minszki megállapodásokra, amelyekkel politikai megoldást próbált találni az orosz–ukrán konfliktusra –, addig Merz világosan leszögezte: az agresszióval szemben nincs helye a félmegoldásoknak.

Gazdasági nehézségek

Merkelhez (és közvetlen elődjéhez, Scholzhoz) képest jóval határozottabb kommunikációs stílusával hamar kitűnt: nyíltan beszélt arról, hogy Németország „évek óta a lehetőségein felül élt”, és „fájdalmas” megszorító intézkedésekre lesz szükség. Márpedig ezekre valóban nagy szükség van. A helyzet több szempontból sem rózsás. A gazdaság stagnál, a társadalom pedig megosztott. Az energiaválság fojtogat, a versenyképesség romlik, a kínai versenytermékek tarolnak, a bürokrácia túlburjánzik, a népesedési viszonyok kedvezőtlenek, a beruházás- és innovációvonzó képesség meggyengült. Az orosz gáztól való függés felszámolása miatt az országnak gyorsan alternatív, gyakran drágább forrásokhoz kellett fordulnia, miközben az atomenergia kivezetése (Merkel szívügye) tovább növelte a költséges importot. A német ipari energiaárak több mint kétszer magasabbak az amerikaiakénál vagy a kínaiakénál. Ez roppant nagy versenyképességi hátrányt okoz.

A német gazdaság ékköve, az ipari termelés húsz százalékát adó autóipar súlyos válságban van. Az idén legyártott járművek száma mintegy egyötödnyivel esett vissza a tavalyihoz képest. A kínai elektromos autók komoly kihívást jelentenek technológiai és árelőnyükkel. Mindez jelentős hatással van a gazdasági növekedésre, a beszállítók helyzetére, a foglalkoztatottságra és az állami költségvetés bevételeire is.

Komoly fenyegetést jelentenek a német autóipari és gyógyszeripari termékekre kivetendő tizenöt százalékos amerikai vámok: körülbelül 0,3 százalékkal csökkenthetik a német GDP növekedését 2025-ben. Merz azonban tisztában van azzal, hogy ha a vámok még megemészthető mértékének elfogadása helyett hosszú kereskedelmi háborút vívna, az még súlyosabb károkat okozna a német kulcsiparágakban.

Merz receptje a gazdaság bajaira nem más, mint a versenyképesség helyreállítása, vagyis az, hogy az állam ne nyomja el a vállalkozások kezdeményezőkészségét, hanem ellenkezőleg: csökkentse a bürokráciát, egyszerűsítse az adórendszert, és ösztönözze a beruházásokat. Ennek megfelelően a gazdaságpolitikájának középpontjában az idén júniusban elfogadott ambiciózus, negyvenhatmilliárd eurós adócsökkentési csomag áll.

Első eredmények

A keletnémet helyreállítás költségei és a 2007-es pénzügyi válság miatt a német költségvetési hiány meghaladta a maastrichti szerződésben előírt hatvanszázalékos mértéket. Az eladósodást elkerülendő az első Merkel-kormány a Grundgesetzben (alaptörvény) adósságféket rögzített (a GDP 0,35 százalékánál nem lehetett nagyobb az éves költségvetési hiány). Akármilyen üdvös volt is ez fiskális szempontból, a válságkezelést korlátozza. Ezért a választás után az előző parlament, amelyben nagykoalíciós összefogással még lehetett kétharmados többséget elérni, döntött az adósságfék reformjáról. Nem annak felfüggesztéséről vagy eltörléséről, hanem csak lazításáról a védelmi kiadások, illetve az ötszázmilliárd eurós infrastrukturális és klímavédelmi alap esetén. A lépés célja az volt, hogy Németország mozgásteret teremtsen a maga számára a válságkezeléshez, ezen belül is a beruházások fellendítéséhez. A gödör aljáról immár felfelé vezető irányt jelzik a német gazdasági kutatóintézetek, amelyek szerint a gazdaság ez év közepétől enyhén emelkedő pályára állt.

Az AfD kihívása

Merz a kancellárságát széles körű társadalmi elégedetlenség közepette kezdte meg. A lakosság kétharmada már most nem tartja megfelelőnek kormánya tevékenységét. Nyolcvankét százalékuk alapvető reformokat vél szükségesnek. Merész reformokat utoljára Gerhard Schröder szociáldemokrata kormánya vezetett be. Merkel nevéhez gyökeres lépésként csak az atomenergia leépítése fűződik, amelyet Merz „súlyos stratégiai hibának” nevezett. Olaf Scholzhoz még ennyi sem. A németek hagyományosan ragaszkodnak a régi, bevált rendszerekhez, és idegenkednek a változásoktól, most viszont elsöprő többségük érzi, hogy váltani kell. Ha a régi pártok ebbéli hitelessége és vállalkozókedve kétségeket ébreszt, az termékeny talajt biztosít a szélsőséges pártok, jelen esetben az AfD számára.

A szélsőjobboldali párt növekvő népszerűsége okozza Merznek alighanem a legnagyobb fejtörést. A párt jelenleg huszonöt-huszonhat százalékon áll a szövetségi szintű közvélemény-kutatásokban, immár a CDU/CSU pártszövetség elé kerülve. Különösen aggasztó, hogy Szászország-Anhalt tartományban az AfD most harminckilenc százalékon áll, ami azt vetíti előre, hogy 2026 őszén először kaparinthat meg tartományi kormányfői pozíciót. A kancellár egyrészt a migrációs politikában való kemény fellépéssel igyekszik visszaszerezni azokat a szavazókat, akik az AfD felé fordultak. Másrészt a gazdasági teljesítmény javításával próbálja demonstrálni a hagyományos pártok problémamegoldó képességét. Mindenképpen kritikus lesz a következő év: a hat tartományi és önkormányzati választáson az AfD több helyütt is sikerrel számolhat. A múlt hónapban a hagyományosan erős szociáldemokrata és kereszténydemokrata beágyazottsággal rendelkező Észak-Rajna-Vesztfáliában (Merz szűkebb hazájában) tartott önkormányzati választáson a két nagy párt ugyan csak kismértékben gyengült, de az AfD megháromszorozta a rá szavazók számát.

Bundestag-beli fiaskó

2025. január 29-én Merz – még ellenzékből – bevándorlást korlátozó indítványt tett a Bundestagban. Ezt az AfD mint neki tetszőt, kéretlenül is támogatta, ami hatalmas politikai botrányt váltott ki, és bizalmi válságot generált a leendő koalíciós partner szociáldemokratáknál. Felmerült, hogy mindezzel keletkezett-e rés azon az áthatolhatatlannak szánt tűzfalon, amelyet a pártok összessége az AfD körül állított fel, s amelynek egyik legkövetkezetesebb élharcosa éppen Merz volt. Végül ennek negatív hatása nem csapódott le a februári választási eredményben, de éreztette hatását kancellárrá választásánál a Bundestagban. Elsőre a saját háromszázhuszonnyolc fős nagykoalíciós táborából tizennyolcan nem szavazták meg, s csak a második körben sikerült megkapnia a szükséges szavazatot. Ez komoly kudarcnak számít Németországban.

Kereszténydemokrata ethosz

A merkeli éveken végighúzódott az a kritika, hogy ideológiai alapállásában és programjában a CDU alig különbözik a szintén a politikai centrumba húzódott szociáldemokrata, liberális vagy zöld pártoktól. A nevében ugyan még viseli a „keresztény” elnevezést, de olyannyira nem képviseli azt a Kohl-korszakhoz képest, hogy szinte fel sem ismerhető rajta. Merz hívő katolikus, és igyekszik a keresztény értékek szerint orientálódni. A szocdemek pedig visszataláltak a baloldalisághoz, így e két (egykori) tömegpárt önazonossága tekintetében helyreállt a régi rend. Igaz, egyes német teológusok szerint a CDU valójában nem is keresztény („hit, szeretet, remény”), hanem konzervatív értékeket („munka, család, haza”) hirdet. Hozzá kell tenni, hogy Németországban a vallásosság folyamatosan csökken, és 2023 végén először fordult elő, hogy a magukat nem vallásosnak tartók száma (negyvenhat százalék) megegyezett a keresztények számával.

Unió-párti és atlantista

Merz az Európai Unióban Németország vezető szerepét kívánja erősíteni. Különös hangsúlyt helyez a gazdasági stabilitásra és a közös biztonságpolitikára. Az Európa-politikában igyekszik építeni a német–francia tengelyre. Merkel örökségének egyik legproblematikusabb vonatkozását az Oroszországhoz fűződő kapcsolatban látja. Elődje a Krím bekebelezése után is támogatta a Északi Áramlat-2 projektet és a német gáztárolók Gazpromnak való eladását. Merz viszont egyértelműen Oroszország-kritikus és szankciópárti álláspontot képvisel, még ha a koalíciós partner szociáldemokraták „békepárti szárnya” továbbra is oroszbarát húrokat penget. Kína vonatkozásában elismeri az ottani piac fontosságát a német export számára, de veszélyesnek tartja a túlzott függőséget. Uniós szinten támogatja a szigorúbb versenyszabályozást és a stratégiai iparágak védelmét, hogy akadályozza a kínai vállalatok térnyerését.

Hosszútávfutó vagy átmeneti figura?

Merz határozottan konzervatív-jobboldali retorikájával, állásfoglalásaival és politikai programjával éppen a CDU/CSU-t ért korábbi bírálatokra ad markáns feleletet, visszanyerhet elidegenedett szavazókat, megfékezheti az AfD térnyerését. A gazdasági válság menedzselésében is tud már eredményeket felmutatni. Mindezzel ugyan egyben tudja tartani koalícióját, de szókimondó jobboldaliságával el is idegenítheti a centrista és a baloldali szavazókat. Egyértelmű külpolitikai fellépésével világszerte tekintélyt szerzett, megteremtette az esélyét annak, hogy az európai színtéren Németország visszatérjen a vezető hatalom pozíciójába. Az alkata megvan ahhoz, hogy a német mozdonyt lendületesen vezesse.

 

Nyitókép: Friedrich Merz augusztus 18-án megérkezik a Fehér Házba a nevezetes, Ukrajna melletti kiállásra (fotó: The White House / Wikimédia)