Szerző:

Világ vége, világ kezdete

Nem tartom magam agresszív militaristának. Nem tartozom azok közé, akik úgy vélik, minden haladás hajtóereje a háború vagy a háborús veszély. Azt azonban erősen hiszem, hogy az Ukrajnában zajló világkonfliktus gyökeresen átalakítja életünket.

A pápa ablakot nyitott a világra

Hatvan éve kezdődött a II. vatikáni zsinat, amely fordulópontot hozott az egyház és a laikus világ, a keresztény felekezetek, valamint a kereszténység és más vallások viszonyában. XXIII. János, a párbeszéd pápája új válaszokat keresett a modern világ kihívásaira.

Csillagvizsga

Hogy marad meg egy csillagkép valamennyi csillaga  évezredek óta ugyanott, egymáshoz képest mozdulatlanul? Hogy fölnézünk az égre, és a Szekér valamennyi kereke megvan, itt északon, és a Keresztnek mind a négy szárnya megvan, ott délen.

Akit utolért a világ

Ezer Ákos képzőművész pályája a kezdetektől párhuzamosan épül a hazai és a nemzetközi színtéren. Nemrég is szinte egy időben nyílt kiállítása a budapesti Einspach Fine Art and Photography galériában és Bécsben a Strabag-Kunstforumban. Eközben készül a jövő áprilisban Hongkongban megrendezendő önálló kiállítására.

Sopronia mea – Szeretett Sopronom

Sopron polgármestere, Lackner Kristóf latin nyelvű munkájában Sopron város címerének szimbólumait értelmezi: „Látod-e a címerben a két alacsonyabb bástya fölött a két aranyló csillagot, miként a hajnalcsillag ragyog a többiek előtt, így tűnsz fel nekem TE is, Sopronom.”

Egy műbe örökített világ

Tamási Áron Emléknapot rendezett a Magyar Művészeti Akadémia és a Lakitelek Alapítvány és Népfőiskola szeptember huszonhatodikán, megidézve prózairodalmunk nagy alakját születésének 125. évfordulója alkalmából.

A benned lévő lélek

Ha szeretsz valakit, mindegy, hogy ki az, mi az. Az elválás fájdalma ugyanolyan, és csak az határozza meg, milyen erős, hogy a szereteted mekkora volt. Szép novella egy kutyáról és az elengedésről.

Az aranykönyv nyitva

Október 6. Megérkezett a hamisítatlan ősz. A napfény simogató erejére vágyik minden halandó. Vajon milyen idő volt ezen a napon Aradon? És milyen 1952. július 19-én Helsinkiben? Nem mindegy? Szobornézőben járunk…

Putyin hídja

Még a neve sem egyértelmű: egyesek Krími hídnak, mások Kercsi hídnak mondják. Vajon miért? Erre is választ adunk.

Filozófusok kertje

A Gellért-hegy rejtekében meghúzódó Filozófusok kertje, benne a filozófusok szoborcsoportja „Egymás jobb megértéséért” született. A park ajánlását magáénak érezve – „Egy jó könyv mellé, barátos borozásokhoz, romantikus találkákhoz vagy egyszerűen csak nézelődős ücsörgésekhez” – a művész festményei ugyanilyen ajánlással szólnak a városi emberekhez.

Valóság az, amit látok?

Czigány Ákos Retina-kiállítása a látás határhelyzeteit járja körül: a térben három sorozata látható, a Replicán antik műszemek képei jelennek meg, a Spekulum tárgyai a tükröződés nélküli tükrök, míg a Proiectio szériaképein vetítőlencsék szerepelnek.

A történelmi sokszínűség Európája

„Normatív szempontból a német alkotmányos valóság nemzeti alkotó­eleme egyáltalán nincs messze európai szomszédjainak valóságától.”