Szerző:
Kóka Rozália: Népi helyett nem jöhet a bóvli
Minden adva van ahhoz, hogy a népi kultúra eredményei a következő évtizedekben is megmaradhassanak – Kóka Rozáliával, Magyar Örökség-díjas népdalénekessel beszélgettünk.
Történelmi tragédia első kézből
A krisztusi korban kivégzett mártír sorsú tudós tanár, Brusznyai Árpád 1956-ot követő megpróbáltatásait mutatja be, életének utolsó fél évébe enged bepillantást a fiatalon özveggyé lett feleség megrázó erejű naplója.
Három mákgubó
Geszt két miniszterelnököt is adott az országnak. Most újítják fel a Tisza család ősi kastélyát és kriptáját. A zsákfaluban látni rendezetlen portákat, munkalehetőség csak a közeli városokban van. Hogyan élnek itt az emberek? Miként őrzik a múlt emlékeit?
Egy rom élete
Veszprém megyében a Balaton-felvidéken, a varázslatos Káli-medencében, Szentbékkállától nem messze áll a valamikori település, Töttöskál templomának romja. Az írásos emlékek 1296-ban említik először a falut, melyet akkortájt királyi udvarnokok laktak.
Vegyünk egy mély levegőt…
Nejlonra készített hímzések és könyvtárgyak, tradicionális papírfajtákra rajzolt girbegurba fekete vonalak és monotípiák mentén járunk Mireille Vautier francia képzőművész kiállításán. A „csendet” halk beszédfoszlányok, sugdolózás töri meg; fülelünk, veszünk egy mély levegőt és elmerülünk a művész különös világában.
Pénteken nincs ott senki
Milyen egyszerű az élet. Megfelelő időben a megfelelő helyen lenni. És akkor nem a naptártól függ, hogy mikor van tavasz. A Hírlapkiadó székházát ezen a februári napon úgy éltem meg, mint egy wellness központot.
A csend melankóliája
Joggal emlegetik, hogy Baksai József alkotói módszere valójában egyfajta mítoszgondolkodás. Minden megnyilvánulásában a képi metafora egy központ irányába mutat, a képi jelentések füzére a mindent egybefogó, mitopoetikus világmodell rendszerét szándékozik bizonyítani.
Harmadszor is megújult
Sopron városképének emblematikus épülete a középkori Szent Mihály-plébániatemplom. A Belváros fölé emelkedő dombon magasodó monumentális épület históriája a XIII. században kezdődött. Első írásos említése 1278-ból való, Sopron akkor lett szabad királyi város.
Isten küldötte volt...
Duray Miklós, a felvidéki magyarság Esterházy János óta legmeghatározóbb és legnagyobb formátumú személyisége a 2022. év utolsó előtti napján, hetvenhét éves korában adta vissza lelkét a Teremtőnek.
Petőfi vagy Arany
Babits Mihály szerint Petőfi és Arany, „E két nagy egyéniség oly hatalmas és végletes két szembenálló típusa a magyar léleknek, hogy valamelyiket mindenikünk közel állónak érzi a maga kedélyéhez, s e rokonságérzet adja meg irodalmi ítélkezéseinek öntudatlan alapját.”
Újra lisztet jár a vízimalom
A városkép megújításában játszott fontos szerepéért és a település történeti-kulturális értékeinek megőrzéséért Winkler Oszkár-díjjal tüntette ki a Soproni Városszépítő Egyesület a sopronbánfalvi Erdei Malom közben álló Kárpáti-malom épületét.
Magyarországról északra, északról keletre
Éppen száz esztendeje Nagyváradon született Wagner Nándor szobrászművész. A centenáriumról A bölcselet szobrásza címmel emlékezik meg a Műcsarnok az alkotó tiszteletére rendezett nagyszabású tárlattal. Az emlékkiállítás anyaga a művész sok szempontból rendhagyó, három korszakot felölelő pályáját mutatja be.