Abban a különös világban, amely a mozdulatlantól az élőig, a csendtől a hangokig terjed. Olyanokig, mint amilyenek Mireille Vautier Vakság felé (2022) című videóinstallációjából származnak. A videómunkát Jorge Luis Borges argentin költő, esszéíró A másik című, 1972-ben megjelent novellája ihlette, mely az író idős és fiatalkori alakjának találkozását írja le. Luis Borges személye más és más időpontban és térben létezik, másként tapasztalják a realitást, ezért beszélgetésüket kétértelműség hatja át. A Vakság felé témája az emberi létezés az idő tükrében. Három vetített képen hideg, majd meleg színeket látunk, miközben imbolygó léptekre leszünk figyelmesek. A külvilág beazonosítható elemeit mozgó foltok, fények pulzáló ereje homályosítja el, a hangsúly az átalakulásra és a realitás lebomlására helyeződik.
Az átalakulás, a mozdulatlan, élettelen dolgoktól a mozgásban lévő élőkig való eljutás Mireille Vautier munkáinak lényege. A tárlat kulcsgondolata: különböző technikájú művek segítségével eljutni a címadó Csendtől a lélegzetig, és ezzel egyben megragadni az időt.
A Műcsarnok#Box-beli kiállítás Vautier életművét is jól prezentálja. A párizsi École nationale supérieure des Arts Décoratifs vizuális kommunikáció szakán végzett alkotó hosszú éveken át illusztrátorként dolgozott, már egyetemi évei alatt is ez a terület érdekelte leginkább. Mintegy negyven gyerekkönyvhöz készített rajzokat, miközben saját képzőművészeti pályájának fellendítését készítette elő. 1988-ban két helyütt, a lyoni Maison de la Danse színháztermében és Levallois-Perret településének galériájában (Galerie »Itinerrance«) állította ki először munkáit. Ettől kezdve nem volt megállás, Franciországban (főként Párizsban) és szerte az Egyesült Államokban (Atlantán át New Yorkig) számos helyen bemutatta papírból készített és hímzett munkáit, videóinstallációit.
Úgy tartják róla, hogy Francisco Goya klasszicista festészete, a német expresszionizmus, az afrikai, ázsiai és az óceániai művészet is inspirálta. A Csendtől a lélegzetig anyagán mindez alig érhető tetten, hiszen amiket látunk, azok jobbára nejlonból készültek, monitorokon kivetített videók és hímzett könyvek, monotípiák. Hacsak abban nem, hogy grafikái végtelenül egyszerűek, természetes anyagú papírmunkái szinte gyermekiek.
Három terem ad otthont a különböző technikákat felvonultató kiállításnak. Az első tárlóiba pillekönnyű nejlonhímzések, varrással és kivágással átalakított könyvek kerültek. Bámulatos, ahogyan Vautier a rugalmas, nyúlékony műanyagokkal bánik: áthurkolja, körbetekeri vékony cérnaszálakkal, műalkotássá emelve ezt a harisnyák és egyéb kötött áruk, ejtőernyők készítésére használt, az ötvenes évektől elterjedt anyagot. Hasonlóan „kesztyűs kézzel bánik” könyvtárgyaival is, újrafelhasználva, új értelmezést adva az ősöreg papírnak, amelynek története megközelítőleg ötezer évre, az ókori Mezopotámiáig nyúlik vissza. Legyen szó nejlonról vagy papírról, Mireille Vautier ebben a szekcióban kiállított művei (Napló 2010, Fehér kökörcsin, Befejezetlen özvegy) a megőrzés és az emlékezés témaköreit idézik fel.
Teljes egészében már a papír köré épülnek a második terem munkái, a különböző papírfajtákra készült rajzoké és monotípiáké lesz a főszerep. Néhányon vastag fekete vonalak tekeregnek, másokon hosszú csíkok futnak végig, vagy foltok sejlenek fel. Ahány papír, annyiféle rajz és mondanivaló, mint például a természeti táj ihlette Vízmosás monotípia (2021), vagy a szubjektív időre utaló Órák (2016) és Napok (2016).
Mintegy a tárlat betetőzéseként a harmadik helyiségben a már említett Vakság felé (2022) videóinstalláció látható. Az egyszerű anyagtól a lüktető vizualitásig jutottunk, de az egész út a metamorfózisról, az átalakulásról, a változásról szól, ami olykor észrevehetetlen, máskor állandósulni látszik, de mindenképp nehezen megragadható. A változást az ember – jelesül az alkotó – hozza létre: lenyomatot, jelet hagy, átalakít, rögzít, ezzel próbálja megállítani az időt, és mindezt mások számára is érzékelhetővé tenni.
„Erős szélben a felhők gyorsan változtatják alakjukat. A Tao leglassabb fuvallataiban a Föld hegyei és sziklái nagyon lassan – de folyamatosan és biztosan – változtatják alakjukat, habár ezt a tényt az ember alig érzékeli” – olvashatjuk a bejáratnál. Talán ez az idézet érzékelteti legjobban Mireille Vautier alkotói szándékát: természetes és mesterséges anyagok variálásával, tárgyak, videók, hangok zseniális összefűzésével érzékeltetni a változást.
Mireille Vautier kiállítása 2023. február 8-ig tekinthető meg a Műcsarnok#Box-ban (1146 Budapest, Dózsa György út 37.)
Fotók: Nyirkos Zsófia/Műcsarnok
