Két macska üldögél békésen az út közepén. Ügyet sem vetnek rám, pedig autóval megyek. Nyilván nem szeretném egyiküket sem kilapítani, ezért lassítok. Meg sem moccannak. Hozzászokhattak, hogy errefelé nincs forgalom. Végül kiszállok a kocsiból és elzavarom őket. Máshol is tapintható a nyugalom. Az erdők ölelte köves út kátyúit kerülgetve fácánok és foglyok masíroznak az útszélen, hátha találnak pár szemet a mezőgazdasági gépekről lepattanó magvakból. Beljebb egy őz szemlélődik,
talán azt gondolja magában, hát ez a vándor meg hogyan tévedhetett ide.
Geszt a világ végén van. Na, most már leírtam…, pedig tudom, a gesztiek elhúzzák a szájukat, ha ezt a nem túl fantáziadús fordulatot hallják. Az isten háta mögötti titulus sem tetszik nekik. Természetesen megértem, de a földrajzi fekvése miatt attól még mindkét megjegyzés igaz. A nyolcszáz lelkes zsáktelepülés Békés megye legszélén, a román határtól karnyújtásnyira fekszik, közúton csak Mezőgyánon keresztül közelíthető meg. Én is abból az irányból érkezem. Arra vagyok kíváncsi, milyen itt az élet, és mit jelent a gesztiek számára a falu gazdag történelmi múltja.
Mert azt azért tudni illik, hogy
ez a nagy múltú helység két miniszterelnököt is adott az országnak:
Tisza Kálmánt, aki tizenöt éven át, 1875-től 1890-ig töltötte be a pozíciót, s ezzel ő lett a magyar történelem leghosszabb ideig folyamatosan hivatalban levő kormányfője. Fia, a tragikus sorsú Tisza István is „rekorder”, kétszer is volt miniszterelnök, 1903 és 1905, illetve 1913 és 1917 között, előtte pedig 1886-tól 1892-ig országgyűlési képviselőként tevékenykedett. Geszten született Tisza Kálmán öccse, Tisza Lajos, az 1879-es szegedi árvíz újjáépítési kormánybiztosa, valamint a fiatalon elhunyt költő, Arany János tanítványa, Tisza Domokos is.
A köznemesi eredetű, nagybirtokos Tisza család emlékét máig őrzik a faluban, legendás történetek keringenek róluk. A település neve 1213-ban tűnik fel először a krónikákban, a környező földeket 1401-ben nyilvánították nemesi birtoknak, Teleki László pedig 1761-ben lett a környék földesura.
– Merre találom a kastélyt? – szólítok meg egy kerékpáros férfit.
– A következő utcánál forduljon balra – kapom a választ. Aztán látom, amire eddig nem figyeltem fel, hogy a faluban minden turisztikai nevezetesség elérhetőségét táblák jelölik, így magam is könnyebben odajutok a helyszínre. Az épület megközelíthetetlen, a kerítésen fekete fólia feszül, és a fák lombja is tökéletes rejtőzést nyújt a birtoknak. Észreveszem a térfigyelő kamerákat, a figyelmeztető feliratokat, a biztonsági szolgálat fülkéjét. Egyértelmű az „üzenet”: hívatlan látogatónak semmi keresnivalója nincs a környéken.
Hogy mi zajlik odabenn, azt egy hatalmas tábláról olvasom le. A geszti Tisza-kastély és környezete rekonstrukciójának első üteme 2021 júniusában kezdődött, és 2023 februárjában fejeződik be. Mindez egy látványfotóval, valamint az építtetőre és a kivitelezőre vonatkozó kötelező adatok feltüntetésével kiegészítve. Azt a korábbi hírekből tudom, hogy a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram részeként folyó beruházásnak kormánybiztosi ígéretek szerint már 2020-ban el kellett volna készülnie. Akkor több mint kétmilliárdos költségvetéssel számoltak, ez mára hétmilliárd forintra nőtt. Az is nyilvánosságra került, hogy
az épületet és a parkot a felújítás után az állam ingyen adja a református egyház kezelésébe.
Korábban is mozgalmas volt az 1772-re felépülő kastély sorsa: a grófi család hajdani, háromszintes barokk és copf stílusú kúriája távozásuk után ebek harmincadjára került, széthordták a műkincseket, a berendezéseket. A szocializmusban volt itt általános iskola, úttörőotthon, művelődési ház, könyvtár, majd üresen állt. A kocsányos tölgyekkel, juhar- és kőrisfákkal díszített angolkert területe megfogyatkozott, és eléggé rozoga állapotba került az itt álló, a háború alatt elpusztult és csak az 1960-as évek végén újra felépített, hófehér falú, nádfedeles Stángli-ház, amelyben az 1848/49-es forradalom és
szabadságharc után bujkálni kényszerülő Arany János lakott, s 1851-ben tanította Tisza Domokost.
A jelenlegi elképzelésekről azt lehet tudni, hogy első ütemben a Tisza-kastély, a Tiszttartó-ház és a Tisza-kripta szépül meg. A főépület kiállításain végigkövethetjük majd a Tisza család történetét, Tisza Kálmán és Tisza István miniszterelnökök pályáját, a Tiszák és a református egyház kapcsolatát. Emellett a kor politikai viszonyaiba és a kastélylakók mindennapjaiba is betekintést nyerhetünk. A második ütemben konferenciaterem és szálláshelyek kialakítását tervezik.
Az is felmerült, hogy a geszti nevezetességből nemzeti emlékhely legyen,
s ezáltal a Tisza-örökség Békés megye északi részének turizmusába is bekapcsolódhatna. Ami magával hozhatná a település és a térség fejlődését, valamint az ott élők előrelépését – igen, vannak, akik ezt várják a beruházástól, de nem tudhatjuk, mit hoz a jövő.
Járom a falu utcáit. Ahogy elnézem a viharvert lakóházakat, az elhanyagolt udvarokat, volna itt hová fejlődni. Sok az üresen álló épület, aki nem tud helyben boldogulni, az elvándorol innen. Munkahely jóformán nincs, csak közfoglalkoztatás. Messzire kell eljárni az elfogadható fizetésért. Azt hallom, hétvégéken zsúfolásig megtelnek a Békéscsabáról Budapestre induló vonatok, hozzák-viszik a vendégmunkásokat. Egy hétig távol a családtól, valahogy ki kell bírni.
Akinek van szakmája, érettségije, netán diplomája, közelebb az is
csak a húsz-harminc kilométerre fekvő Sarkadon vagy Gyulán talál állást.
– A lányom kereskedelmi szakközépiskolába járt, cukrász-pincér a végzettsége. Szakácsként dolgozott a helyi konyhán tizenhat évig, de úgy alakultak a dolgok, hogy inkább felmondott. Sarkadra ingázik hasonló munkára, azóta jókedvűen jön haza, ami korábban soha nem fordult elő vele – mondja a hatvanhét esztendős Deák Gyula, aki huszonhat évig volt az iskola karbantartója, eredeti szakmája pedig szobafestő, néha még most is szokott maszekolni. Másik lánya a gyulai várfürdő éttermét bérli, főiskolát végzett, kiválóan beszél angolul. Legkisebb lánya közgazdász lett, egy fővárosi bankközpontban dolgozik. A fia pedig Gyömrőn találta meg a számítását.
Deák Gyulával a Tisza-kriptához vezető utcában beszélgetek, miután megláttam a kezében egy szépen díszített csokitortát, és megszólítottam. „Férfi, tortával” – ez egyáltalán nem gyakori látvány a kihalt vidéken, de mint kiderül, az édességet a felesége és a lánya készítette ajándékba a barátja párjának, akinek ma van a névnapja. Zárva a kertkapu, a ház lakói elmentek bevásárolni, de nemsokára hazaérnek, már itt tűnnek fel a kanyarban.
– Hová járnak nagyobb dolgokért boltba?
– Leginkább Sarkadra. Ott van Tesco és Penny Market is. Megállapodtam a haverommal: én ingyen festek neki, ő meg ingyen fuvaroz.
– Geszten szokott találkozni turistákkal?
– Néha. A mi falunk mindentől messze van, nem igazán vonzó hely. Ha rosszabb az idő, a gyulai fürdőzők elindulnak felfedezni a környéket, és ilyenkor idetalálnak. Hajdanán megmutattam a kastélyt azoknak, akik szerettek volna bemenni. Becsukott szemmel is végig tudnám járni az épületet, és rengeteg történetet ismerek.
Ahogyan barátja, Bagdi Sándor is. Nála ülünk a verandán, az asztalon gőzölgő kávé és a már említett névnapi csokitorta. A házigazda 2015-ben költözött haza idős szüleit gondozni, s haláluk után
azzal a szándékkal maradt, hogy tegyen valamit a faluért.
Nagy tiszteletben álló édesapja 1945-ben sebesülten jött vissza a háborúból, a Tisza grófokhoz szegődött erdőkerülőnek, majd elvégezte a technikumot és erdészeti kerületvezető lett. Szabadidejében sokat olvasott, könyvei és mappákba zárt jegyzetei, emlékiratai ott sorakoznak a polcokon, vadászati trófeái pedig a falakon láthatók.
– Negyvennégy évig éltem Szolnokon, a Martfűi Növényolajgyár értékesítési vezetőjeként benne voltam a közélet sűrűjében – meséli magáról Bagdi Sándor. – Mindig is hazajártam Gesztre, és sokszor megfordult a fejemben, hogy egyszer majd ideköltözöm. A feleségem viszont nem akarta elhagyni a várost, így negyvennégy évi házasság után elváltak útjaink.
Nyugdíjasként élvezi a vidéki életet, portáján különféle állatokat tart. Megtalálta a nyugalmat, mindazonáltal nyughatatlan ember.
Amikor a helyi vadásztársaságot különböző szabálytalanságok miatt feloszlatták, újat szervezett helyette,
de bárhová fordult, sehonnan nem kapott szakmai segítséget. Hosszú és bonyolult történet, külön cikket lehetne belőle írni. Bagdi úr ebben az ügyben magára maradt, de keserű tapasztalatai ellenére újabb fába vágta a fejszéjét, polgárőrséget szervezett, ami az ő elnökletével a mai napig működik.
– Miért nincs egy helybeli ember, aki tenne valamit a faluért? – teszi fel a költői kérdést Fazekas Nikoletta és élettársára néz. – Geszten kihalt a közösségi érzés, ami a szegénység, az elzártság számlájára írható. Sajnos máshol is ezt tapasztalom.
Aztán arról beszélgetünk, milyen a remény rabjaiként tehetetlenül nézni a pusztulást, és milyen fontos a helyi értékek ápolása. Márpedig itt van mivel büszkélkedni, de a történelem iránt érdeklődőket is csak országos hírveréssel lehetne idecsalogatni. Fel kellene számolni a zsákfalu státust, s a trianoni határ megnyitásával a közeli Nagyszalonta és Nagyvárad is bevonható
lenne az idegenforgalmi vérkeringésbe. Annak idején
Tisza István a budapesti országgyűlésbe utazván tizenegy perccel a vonat indulása előtt szólt a kocsisának, hogy csapjon a lovak közé, és hajtsanak a szalontai vasútállomásra
– kényelmesen elérték a járatot, tehát tényleg nem nagy a távolság.
Elzarándokolok a falu északi részében lévő Tisza-kriptához. Nagy a felfordulás, ami a felújítási munkálatok következménye, ettől függetlenül a feliratos koszorúkból, az elszáradt virágokból, a fakuló nemzetiszín szalagokból, szétdobált mécsesekből látni annak jeleit, hogy a családi sírboltban olyan hírességek alusszák örök álmukat, akiket még nem feledett el az utókor. A családi temetkezési hely a református temető szélén épült 1768-ban, a jelenlegi mauzóleumot pedig 1902-ben alakították ki, utoljára 2001-ben renoválták.
A vasajtó felett látható három mákgubó az örök álom jelképe,
az oromzaton pedig a családi címer dacol az idővel.
Harminchárom Tisza családtag nyugszik itt. Egyikük, a miniszterelnök Tisza István nyugalmát azonban 1983 nyarán megzavarták, valaki betört a kriptába, kirángatta helyéről, majd felfeszítette a koporsót és magához vette az egykori kormányfő koponyáját, miközben a gróf ékszereit érintetlenül hagyta. A szörnyű tettet a mezőőr fedezte fel, a nyomozást pedig gyulai rendőrök kezdték el. Soha nem lett meg a sírrabló. Az újságok alig írtak az esetről, így nem csoda, hogy a helyiek megalkották a saját verziójukat. Manapság senkit nem hoz lázba a történet Geszten. Pedig gondoltam, valaki végre elmondja a teljes igazságot.
– Nekünk az a fontosabb, hogy minél szélesebb körben megismertessük a Tisza család, a Tisza miniszterelnökök munkásságát, valamint
szellemi örökségük, határtalan hazaszeretetük, családcentrikusságuk felelevenítése és téves társadalmi megítélésük megcáfolása.
Sok programot megvalósítottunk, emléktáblák, szobrok, könyvek, tanulmányok fémjelzik a munkánkat.
Felvettük a kapcsolatot gróf Tisza István leszármazottaival, számos alkalommal jöttek Gesztre, hogy velünk együtt emlékezhessenek őseikre – ezzel fogad Brandtné Czirják Éva, az Arany János Általános Iskola igazgatója, a több mint tíz éve életre hívott Tisza Család Geszti Emlékköre egyesület elnöke, aki élete nagy részét a kastélyban töltötte. Idejárt óvodába, iskolába, majd négy év középiskolai kitérő után előbb képesítés nélküli, majd diplomás pedagógusként tért vissza az ódon falak közé tanítani. Azt, hogy történelemtanár lett, a Tiszák és a kastély geszti létének köszönheti.
– Hogyhogy nem gróf Tisza István nevét vette fel az új iskola?
– Sajnos az akkori politikai megítélése ezt nem tette lehetővé. Nem Arany János érdemeit kisebbítve azzal, hogy akkor előhúzzuk a kalapból a költőt, mint a mutatványos a nyuszit a kalapból. Az idő igazolta, hogy jól választottunk nevet.
Arany szellemi hagyatéka településünkön is érezhetően jelen van. Itt született versei igazi életképek, melyek által bepillanthatunk az akkori emberek mindennapjaiba, tragédiájukba, örömükbe.
– Más a légkör a kastély után a modern épületben?
– Az új iskolába próbáltuk beköltöztetni a kastély szellemiségét, tárgyi hagyatékait, s ameddig tanítanak itt olyan kollégák, akik még „élhettek” a kastélyban, mindig lesz a Tiszáknak emlékszobája az új épületben, és mindig kitesszük a Tisza miniszterelnökök képét az aulában.
Vegyes érzésekkel hagyom el a falut. A múlt emléke valamennyire még felsejlik, a jelen sokaknak csak a túlélés, és a jövő is inkább bizonytalanságot szül. Lehetnek szép tervek, de mit érnek, ha azokból csak tartalom nélküli látványosságok maradnak. Szomorkás hangulatomat tetézi a szürke felhőkből szitáló eső. Már távolabb járok, amikor felragyog a nap. A fákkal szegélyezett aszfaltút fölött párásodik a levegő, légiesen kavarog, itt-ott átereszti a fényt. Hátranézek, már nem látom a „világvégi” falut. Mintha csak elnyelte volna a természet produkálta misztikus jelenség. Meg az örök álom.
