A halott már Isten irgalmának ölelő karjában van, és mi, akik rá emlékezve mindabba a jóba és szépbe „beletemetkezünk”, amit életében velünk tett – mi, akik még a halott előtt feltáruló új lehetőségek előtt állunk, újra megtapasztaljuk létének szépségét, amely immár Isten életével eggyé vált.

Vadgesztenye pattan a kövön, odébb ugrik. A hangból ítélve megrepedt a héja. Barna mókus mozdul egy ágon. Szélsebesen száguld a fa törzsén, a földön a barna golyóbishoz szökell, szájába kapja, és már itt sincs e serény élő lakója a holtak kertjének.

Válságos időkben vajon szükség van-e karizmatikus politikusra, aki a rutinkérdéseken felülemelkedve retorikájával olyan értelmezési keretet teremt, amelyben az általa elképzelt megváltás játssza a főszerepet?

A Szépművészeti Múzeum ez év elejéig látogatható, Cezanne-tól Malevicsig – Árkádiától az absztrakcióig című kiállítása képet adott arról, hogy a francia festő hatása miként élt tovább a halálát követő években, évtizedekben az avantgárd művészek munkáiban, milyen művészeti mozgalmaknak, ideáknak adott ihletet a posztimpresszionista mester új szemléletmódja.

„ma mindenkiből
lehet mikulás vagy simán télapó,
a határon túlinak Magyarország
örökkévalóságig tűnő várako-
zás”

Valaha műemlékek voltak, mára csak megfakult fotó, tervrajz őrzi emléküket. Hiányuk, a helyükre emelt modern épületek sok esetben ma is tájsebként jelentkeznek a városképben, egyfajta sosem múló műemlékvédelmi „fantomfájdalomként” lüktetnek.

Újtelek főutcáján áll egy öreg harangláb. Hogy minden délben és este megszólaljon a harang, arról a szomszédban lakó Örzse néni gondoskodik. Minden bizonnyal ő az ország egyik utolsó harangozója.

Az olvasás, egy külső világ bensővé teremtése, nem kis munkával jár. Az igényes mű befogadása mozgósítja az olvasó fantáziáját, elvonatkoztató és beleélő képességét, hogy egy virtuális szellemi világ áramköréből egyénre szabott üzeneteket vonjon ki.

Szinte egyidejűleg két könyv is megjelent magyarul az ukrán elnökről. Írásunk mindkettőről szól, s azokon túlra is elmerészkedik.

Itt tiritarka út menti bokrok között kocsikázom, amott őzek, fajdok és fácánok kapják fel fejüket a motorzúgásra. Göncre tartok, ebbe az abaúji kisvárosba: a Károlyi Gáspár Múzeum és Bibliakiállításhoz vezet kíváncsiságom. 

Kálvint az utókor gyakran zsarnoknak, tekintélyelvűnek, teokratának látja. A reformáció ünnepe okán is helyénvaló a tévképzetet eloszlatni. A szerző nyugalmazott bíró és jogászprofesszor.

A még mindig nem utolsó óraátállítás alkalmából Lovász Ádám poszthumanista filozófussal Napunk tudományos és esztétikai jelentőségéről beszélgettem.