Szerző:

Hencze struktúra-képeitől az atmoszférákig

Hencze Tamás első önálló kiállítása az acb Plus terében a művész 1970-es években kiteljesedő művészi programját követi végig. A galéria terében különféle művei szerepelnek, amelyek már túllépnek az informel személyességén, a líraiságot mégis őrzik magukban.

Az odafordulás bátorsága

Csöndesen elaludt Kipke Tamás (1952–2023), a könnyed iróniával fűszerezett nehézsúlyú megfogalmazások írója, az Új Ember katolikus hetilap évtizedeken át hűséges főszerkesztő-helyettese, az Országút barátja és szerzője. Kollégája, egykori osztálytársa búcsúzik tőle.

Petőfi az aszódi édenkertben

Vége a tanításnak. A diákok vidám jókedvvel, csapatokban sietnek hazafelé, a környéken lakók az autóbusz-megállóhoz. Tiszta, okos, derűs arcok. Hasonlóan iparkodhatott szállására a ma is meglévő utcaköveken egy tizenkét-tizenhárom éves forma kislegény is – száznyolcvanöt évvel ezelőtt.

A jólét

Múlt hónapban írtam ide egy szösszenetet, amelyben elmeséltem, hogy szégyenített meg – megjegyzem: teljesen jogosan – egyik szomszédom amiatt, hogy járó motor mellett ülök a kocsimban a garázsbejáró előtt néhány percig. Megosztottam a szöveget az írói oldalamon, és olyan emberek is lájkolták, akik addig semmi mást tőlem.

A zene jegyében: Bartók Tavasz

Hazai és külföldi művészek klasszikus koncertek és jazz, világzene és népi muzsika, táncbemutatók, tárlatok, filmvetítések sorjáznak a Bartók Tavasz idei programjában, amelyet Káel Csaba szerint a Bartók Béla által örökül hagyott gondolatiság vezérel.

Kinyilatkoztatás és a tudományok, avagy az és szócskáról

A Magyar Vallásfilozófiai Társaság tavaly szeptemberben  rangos nemzetközi konferenciát tartott jeles filozófusok, köztük Paul Richard Blum és az emblematikus Josef M. Seifert részvételével.

A cenzúra téboly

Roald Dahl könyveit meg akarták cenzúrázni, még az angol királyné is megvédte

Gasztrofilológiai kalandozások

Érdekes dolog a kincsvadászat, mert bár sokan a puszta szerencsét tartják a siker szempontjából fontosnak, legfőként élénk figyelem és kitartás kell hozzá. A kultúrtörténet olyan gazdag aranybánya, hogy igen csekély szerencsével is találhatunk benne valóságos kincseket.

Nagy múzeumi nyitány Szentendrén

Március végétől sorra kinyitnak a Ferenczy Múzeumi Centrum kiállítóhelyei a téli időszak után. Szobrászat, festészet, fotóművészet, régészet a palettán, klasszikus és kortárs alkotók művei a tárlatokon. Készüljünk a különleges művészeti utazásokra!

Magány – Petőfi Sándor verse

A Petőfi bicentenárium alkalmából minden hétfőn egy-egy versével emlékezünk nagy forradalmár költőnkre. Ebből a verséből kiderül, hogy már az ő korában is gondot jelentett a hitel...

A Nyugat alkonya még mindig nem időszerű

Párhuzamos interjú Jeszenszky Géza korábbi külügyminiszterrel és Németh Zsolttal, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnökével geopolitikai helyzetünkről az Ukrajna elleni orosz háború összefüggésében.

Kié legyen a mező?

Régóta folyik Magyarországon a kultúrharc, és e csetepatékba a politika, leginkább a mindenkori kormányzat, szívesen és nagy erőkkel avatkozik bele.