A Gulág, mint tudhatjuk, a Szovjetunió fegyintézmény-rendszerének neve, amelynek célja a politikai és társadalmi ellenfelek eltávolítása, illetve az ingyen munkaerő biztosítása volt. Az egykori Gulágokon fogva tartottak száma a mai napig megbecsülhetetlen; a számok egymillióhoz közelítenek, akiknek körülbelül egyharmada nem élte túl a lágeréletet... A Gulágok lakói „munkájukkal hozzájárultak a Szovjetunió gazdasági fejlődéséhez”, ugyanakkor

embertelen körülmények között éltek és dolgoztak, vagy haltak meg

az éhezéstől, betegségektől és a kegyetlen bánásmód következtében. A GUPVI (Állami Politikai Igazgatás) a szovjet belbiztonsági szervek egyik elődjeként működött. Az 1930-as években az általános politikai és társadalmi „rendteremtés” jegyében végezték el a tömeges letartóztatásokat és kivégzéseket. A rendszer második világháború utáni tevékenysége annak jegyében működött, hogy „ellenforradalmi” elemeket vegyenek őrizetbe és távolítsanak el a szovjet, majd a csatlós államok társadalmából. Az 1946 és 1953 között működő tisztogatások során több tízezer magyar állampolgárt tartóztattak le, akik közül sokakat kényszermunkára hurcoltak el, s nem élték túl a táborokban való szenvedést. A könyv alapjául szolgáló kutatások és interjúk révén a szerző rendkívül átfogó képet ad a kényszermunkatáborokban uralkodó körülményekről. A különféle Kutató, Emlék- és kegyeleti Zarándokutak keretében mutatja be az egykori Gulág–Gupvi rendszert és az elhurcolt magyar foglyok sorsát. A táborok, lágerrészlegek Baskíriától Üzbegisztánig terjedő politikai térképén több mint hatszáz oldalon részletes leírásokat kapunk erről a világról. Egykori fotókat közöl fogságba került emberekről, sírokat, elszakadt családok tagjait, táblázatokat a régiónkénti elhurcoltak, s halottak adataival…, illetve gazdag képanyagot a jelenkorból s, kutatók, konferenciák résztvevőiről.

Egyszerre sokkoló, informatív, alapos és ennek megfelelően, szinte brutálisan őszinte szemlélet jellemzi a könyvet,

miközben olvasmányos is, már amennyire ezt a téma megengedi. Ahogy a kommunista szovjet hatóságok kezelték a foglyokat, az minden emberi mulasztást és bűnt kimerített, mégis, szinte a mai napig feltáratlan tabutéma maradt! Az ott élők körülményei borzalmasak voltak, rengeteg magyar ember életét vesztette a nélkülözések miatt. A Gulág–Gupvi táborba történő bekerüléseket gyakran a politikai nézetek, vallási hovatartozás vagy egyszerűen a véletlen határozta meg.
A könyv dokumentált példákkal mutatja be, hogy a szovjet hatóságok hogyan használták fel a kényszermunkatáborokat a politikai foglyokkal szembeni erőszak és megfélemlítés eszközeként.

A Magyar Gulág–Gupvi-rabok Eurázsiában talán az egyik legfontosabb dokumentum a második világháború vége és az azt követő időszak történelmében.

A bemutatott tények alapján a magyar politikai foglyok sorsa nem különbözött az általános szovjet börtönrendszerben sínylődő rabokat sújtó embertelen viszonyoktól. Az elítéltek között a magyarokat ugyanolyan súlyos munkára kényszerítették, és kevésbé voltak védve a kínzásoktól és a jogsértésektől. A foglyokkal szembeni kegyetlenkedéseknek számos formája létezett, például a hosszú időkig tartó magánzárka, a kényszermunka, a kínzás, a rossz élelem és a szabálytalan egészségügyi ellátás. A könyv számos történetet beszél el olyan emberekről, akik a körülmények ellenére sem adták fel a reményt, és küzdöttek a szabadulásért. A témát azonban még manapság sem lehet kibeszélni, csak szűkebb konferenciákon, szakmai vitafórumokon hangzanak el a világháborút követő korszak „visszásságai”. Ahogy Dupka György írja: „Ma sem vesztettek aktualitásukból a túlélők által – fentebb említett rendezvényeken – megfogalmazott kérdések: Mi volt ezeknek az embereknek a bűne? Mi lett a sorsuk? Vajon hogyan történhetett meg mindez? Kinek az indítványára?”

Dupka György: Magyar Gulág–Gupvi-rabok Eurázsiában. Intermix Kiadó, Ungvár–Budapest, 2021, 617 oldal