Hamvai Kinga, Rákóczy Gizella alkotása előtt
Honnan ered a tárlat címe? Kíváncsi vagyok, hogy amikor összeállt az anyag, s a helyükre kerültek a művek, vajon mit éreztél? Az lett belőle, ami a terveidben szerepelt, vagy felbukkant benne egy új szólam is?
A Folyékony időszeletek költői címadás, Vető Orsolya Lia képétől – amely szerepel is az anyagban – kölcsönöztük, mert úgy éreztem, sokat kifejez abból, amit megmutatni akarunk. A kiállítás sokféleképpen rétegzett, s benne bizonyos összefüggésrendszereket villantunk fel. Az időszeletek az egyik, a folyékonyság, azaz az egyféle átjárhatóság, folytonosság a másik. Ez persze nem szigorúan végigvitt feltételrendszer, hiszen párosításokról van szó, s ahol mester-tanítvány viszonyt tudunk megmutatni, ott egyértelműen megjelenik a folytonosság.
Tárlatfotók - Folyékony időszeletek című kiállítás
Fotók: Orsolya Egressy
A kiállítók között az egyik fő művészcsoporthoz azok tartoznak, akik politikai okok miatt hagyták el Magyarországot és külföldön éltek, s alkottak; és azok is – ők az úgynevezett neoavantgárd generáció tagjai –, akik Magyarországon maradtak, és a rendszerváltozás után váltak elismertté. Ők az egyik időszelet képviselői, a másiké pedig a fiatalok, majd ötven évvel később. Nemcsak hosszú idő telt el az idősebb generáció színrelépése óta, hanem időközben a történelem is többször fordulatot vett. Nagyon érdekes, amire kérdezel, mert valóban, a terveimhez képest váratlanul megnyílt egy harmadik időszelet, ahogyan beúszott a Dubniczay-palota barokk tere, és elkezdett hozzátenni a tárlat mondanivalójához. Először pluszkihívásnak tűnt a kiállításrendezésben, hogy maga a tér nem egyszerű fehér falú terem. A falakon díszítőfesték-maradványok találhatók, a termekben ott állnak az Iparművészeti Múzeum által letétbe helyezett míves kályhák, és egy gyönyörű zongora is. Megkérdezte tőlünk az igazgatóhelyettes asszony, Herth Viktória, hogy elvigyék-e a hangszert, mi pedig úgy döntöttünk, hogy maradjon, és kísérőrendezvényeket szervezünk köréje. Már a megnyitón is zongoraszó hallatszott.
Azt hiszem, a kiállítás kurátora a látogatókhoz, az egyes emberekhez juttatja el a művészetet, a gyűjteményépítéssel foglalkozó divízióvezető pedig a közösséget, a társadalmat szólítja meg, például a mintaadással. Te most, aki mindkét szerepet viszed, hogyan vélekedsz ezekről a feladatokról?
Érdekes szerepkörben vagyok, a magam részéről mindkettőt fontosnak gondolom, és szeretem is. Bár divízióvezetőként eléggé elfoglalt vagyok, remélem, hogy kurátorként is időről időre módom lesz még létrehozni egy-egy tárlatot. Itt a korábbiaktól eltérő módon szerettem volna prezentálni a gyűjteményt. Tavaly nyáron már szerveztünk három különböző nézőpontú pop-up kiállítást Budapesten, a Krisztina körúti székházunkban, ahol bemutattuk a gyűjtemény mértani formákból építkező, geometrikus absztrakt vonalát, valamint a színabsztrakciót, ami kollekciónknak szintén jellegzetes vonulata. Az MNB-anyag további specialitása a sokféle médium, ezért törekedtünk arra, hogy a veszprémi kiállításon se csak festmények szerepeljenek. Így került ide Szilvitzky Margit textilmunkája, Fábián Erika fakockákból álló installációja és Kóródi Zsuzsanna üvegtárgya. A rendezőelv azonban leginkább a két idősík, a két művészgeneráció volt.
A női művészek középpontba állítása miként került bele a tervbe?
Engem személyesen is régóta érdekelnek azok a nemzetközi trendek, amelyek azt vizsgálják, hogy egyes múzeumi, intézményi gyűjteményekben vagy a galériák művészei között milyen arányban találhatók női alkotók. A mi gyűjteményünkben az átlagnál jóval magasabb, harminc százalék körüli a női művészek aránya, aminek történelmi okai is vannak.
Másfelől fontos célunk, hogy a gyűjtemény ne csak a banképületekben legyen kiállítva, hanem időről időre bemutassuk egy-egy szeletét a nagyközönségnek itthon és külföldön egyaránt. Veszprém idén jó választásnak tűnt az Európa Kulturális Fővárosa program okán. Az pedig a csillagok szerencsés együttállása, hogy az EKF a női művészekre összpontosít, mi pedig ettől függetlenül is ugyanezt a témát terveztük a következő kiállításunknak.
Milyen történelmi okok magyarázzák, hogy a MNB gyűjteményébe nagyobb számban kerültek be női művészek, mint másokéiba?
A történelmi ok többféle elemből tevődik össze. Egyrészt az utóbbi évek egyik jellemző (magyar és nemzetközi) tendenciája az „elfeledett női művészek” (újra)felfedezése mind a nonprofit intézményekben, mind a műtárgypiacon. A fiataloknál pedig közrejátszik, hogy egyre több nő került be például a Képzőművészeti Egyetem képzéseire, így mind többen lettek itthon a nők a művészpályán.
A magyar művészeket tekintve – és erre különös módon a kommunizmus évei is rásegíthettek, amikor számos terület nyílt meg a nők előtt – talán nem állunk olyan rosszul az arányokkal. Például a műtárgy.com által idén közzétett, a 2022-ben legnagyobb aukciós forgalmat elérő kortárs magyar alkotók toplistáján négy női alkotó szerepel.
A Guerrilla Girls már említett, 1985-ös plakátmunkáján az a megállapítás is szerepel, hogy akármilyen alkotást hoz is létre egy női művész, azt mindenképpen női művészetnek (feminine art) fogják nevezni. Ma ez nem így van, és a női művészet korábban kissé pejoratív kifejezése már nem használatos. Ugyanakkor különbséget teszünk a női művészek és a nőművészek között. A mi tárlatunkon nem mondhatjuk például Molnár Verára, hogy nőművész. Horváth Lóczi Juditra viszont igen, ugyanis az ő munkáinak gondolatisága ezt indokolja, hiszen vállaltan női témákkal is foglalkozik.
Visszatérve a veszprémi kiállításra, milyen kapcsolódásokra épít a válogatás?
Az egyik teremben művész-tanítvány viszonyáról van szó, mint például Keserü Ilona és Barabás Zsófi esetében, egy másikban tiszteletadás, hivatkozás a fiatal művész részéről az idősebb mesterre, ilyen a már említett Horváth Lóczi Judit és Molnár Vera párosa. Szilvitzky Margit, Koszorús Rita és Tóth Anna Eszter munkáinál a kollázs mint munkamódszer a közös nevező. Van, ahol szorosabb, másutt lazább a kötelék, de reményeim szerint mindenfajta háttérismeret nélkül, pusztán a teremben állva sugárzik, s érződik majd a közös energia, esetleg párbeszéd és összecsengés az egymás mellé rendezett művekből.
Sok egészen friss munka látható a kiállításon, gondolom, ezek nemrégiben kerültek be a kollekcióba. Változott-e valamiben az MNB gyűjteményezési stratégiája?
Gyűjteményezésünk középpontjában nagyjából egy éve a fiatal generáció támogatása áll, és az őket segítő szándék mellett az is befolyásolt bennünket, hogy most még megfizethetőbbek az alkotásaik, azaz befektetési szempontból jó időben történnek ezek az akvizíciók.
A korábbi időszakhoz hasonlóan három tanácsadóval dolgozunk: Fabényi Julia mellett, Spengler Katalint és Keserü Katalint Petrányi Zsolttal és Rieder Gáborral felváltva kérjük fel arra, hogy rendszeresen látogassák a fiatal művészek műtermeit, beszélgessenek velük, legyenek naprakészek, és ajánljanak tőlük munkákat megvételre.
Milyen kísérőrendezvények társultak a veszprémi tárlathoz?
A tárlatvezetések egy része kapcsolódik a májusi Gizella-napok eseménysorozatához, lesz múzeumpedagógiai foglalkozás, interaktív séta, és meghívjuk a művészeket is, hogy a saját munkáikról beszéljenek a kiállítás terében.
Horváth Lóczi Judit művének címe, a Monoton munka, alázatos munka, láthatatlan munka ihlette meg Varga Zita múzeumpedagógust, aki ennek kapcsán foglalkoztató feladatsort állított össze az öt évnél idősebb korosztály számára. Hemrik László pedig a tizennégy év körülieknek készített kiállítási sétafüzetet, hogy ha éppen nincs kísérőprogram, ezzel az önálló kiállításlátogatást is segíthessük. Nagyon fontos feladatnak tartom a művészetközvetítést, ami az absztrakt művészet esetében különösen nagy jelentőséggel bír, hiszen az alkotások nem mindig könnyen értelmezhetők vagy befogadhatók.
A Folyékony időszeletek című kiállítás a veszprémi Dubniczay-palotában (8200 Veszprém, Vár u. 29.) 2023. június 11-ig látogatható. Kiállító művészek: Barabás Zsófi, Fábián Erika, Horváth Lóczi Judit, Keserü Ilona, Kóródi Zsuzsanna, Koszorús Rita, Kusovszky Bea, Maurer Dóra, Molnár Vera, Pál Katja, Rákóczy Gizella, Reigl Judit, Szilvitzky Margit, Tóth Anna Eszter, Vető Orsolya Lia
A szerző művészeti újságíró
