Szerző:
Kétes siker
Aligha lehet tudathasadás nélküli örömmel fogadni a hírt, hogy a miskolci Herman Ottó Múzeum Papszer utcai épülete és a budapesti Memento Park az előválogatásban felkerült Európa tizenegy legveszélyeztetettebb örökségi helyszínének listájára.
Zsebre gyűrt éjszaka (Ötvenedik születésnapomra)
Fekete pontokból áll össze a pillanat, amikor petyegtetem a betűket ehhez a szanaszét futó gondolatfolyamhoz. Egyetlen piros fény világít, ki tudja, honnan, ki tudja, minek. Gyertyát gyújtok, ötvenet, vagy inkább ötezret, hogy ma biztosan idetaláljon a Teremtő.
Hazám – Petőfi Sándor verse
A Petőfi bicentenárium alkalmából minden hétfőn egy-egy versével emlékezünk nagy forradalmár költőnkre. A Petőfi-hétfők első darabjaként egy korai, 1842-es versével örvendeztetjük meg az olvasót.
Johnson vagy Putyin hazudik
A BBC nagyszabású háromrészes dokumentumfilmet készített Putyin kontra Nyugat címmel. A szereplők egyikét megcsalta az emlékezete némi rakétafenyegetés kapcsán.
Tájkomponensek
A budai Várnegyedben található az 1990-ben alapított Várfok Galéria, amely kizárólag kortárs alkotók munkáit állítja ki. 2007 óta állandó művészköréhez tartozik Herman Levente festőművész is. Ezúttal Beépített természet címmel legújabb lírai képeinek szenteltek tárlatot.
Komolyzenei kacsintás a jazz felé
Szólóestjein a klasszikus repertoár mellett a kortárs zene és a játék korhű hangszereken is szerepet kap, szeret hobbiból improvizálni. Balog József négyévesen választotta a zongorát, s négy évtized után is arra törekszik, hogy fejlessze előadásmódját.
Neheze
Mókásan keserves, vagy keservesen mókás beszámoló egy prosztataprobléma miatti katéter-felhelyezésről. Na és a kivételéről. Meg ami ezzel jár. Mégpedig kivétel nélkül mindenről.
Országjáró Hörpölin
Kéktúrázó kis csapatunknak az évek során mindig volt egy megbízható, de láthatatlan tagja, aki nélkül sokkal nehezebben ment volna a teljesítés. Ő volt Horváth Béla alias Hörpölin, aki a kektura.click.hu honlapon remek tanácsokkal szolgált, nemcsak nekünk.
Fotókönyv az idő múlásáról és az elválásról
Családról, meghittségről, búcsúzkodásról és az idő múlásának kegyetlenségéről mesél Deanna Dikeman Leaving and Waving (Búcsúzás és integetés) című fotókönyve. A huszonhét évet felölelő sorozatban Dikeman szüleit fényképezte búcsúintés közben.
Akinek modellt ültem
Idén kétszáz esztendeje, január 22-én tisztázta le Kölcsey Ferenc Szatmárcsekén a Himnusz kéziratát. 1989 óta ez Magyar kultúra napja. Január 22. Cseh Tamás születésnapja is. Nyolcvan éve ekkor látta meg a napvilágot a Bakács téri kórházban.
Programozott véletlen a grafika műfajában
A Programozott grafikák Csizy László számítógépes grafikai kísérleteit gyűjti kötetbe. Pincehelyi Sándor szerint a művész azt az ideát testesíti meg, miszerint tudomány és művészet egy tőről fakad. Csizy László ma is alkot, februárban a Varga Galériában lesz kiállítása.
A társadalom, amelyben a versnek nincs értéke, halott
Nyolcvanadik születésnapját ünnepli egyik legsokoldalúbb tudósunk és művészünk: matematikus, rovásírás-kutató, költő, műfordító, húsz idegen nyelven beszél, világutazó, örökifjú alkotó, akit a fiatalok az Irodalmi Jelen-standjánál az Ünnepi Könyvhéten tágra nyílt szemekkel hallgatnak.