Ha nincsenek hozzá kötő gondolkodók, a múltunk idegenné vész el, ha vannak, és jó hídként működnek, kortársaink maradhatnak Petőfi, József Attila vagy akár Platón. Ilyesféle híd volt a százhúsz éve született Illyés Gyula is.

„Mit szónokoljak s mit szavaljak?
Csepűből mézet mint facsarjak?
Szállnak fölöttem kósza varjak,
s nincs két hitem, mit összevarrjak.”

A legnagyobb magyar szociális szervező: Kerkai Jenő jezsuita munkássága és mai üzenete címmel rendeztek konferenciát a Párbeszéd Házában, amelyen hangsúlyos helyet kapott a XX. század első felében kibontakozó szociális mozgalmak színes képe is.

Mintha a készület kezdene fontosabbá válni az ünnepnél; az advent a karácsonynál. Emögött nem pusztán a tervezés, a várakozás kultusza állhat, hanem üzleti szándék is. Pedig a karácsonyest jelentése gazdagabb az adventi gyertyákénál. Adventnek is ez ad értelmet.

„A világ kettészakadt, s a repedés az én szívemen ment át” – idézte Heinét Illyés Gyula a naplójában 1960 végén. Ma a lázadás hangulata hódít, és mi is leemelünk a polcról egy-egy régi könyvet. Hátha megvilágosodunk.

Az Európai Bizottság elnöke minősítette így az ENSZ Sarm es-Sejkben megrendezett éghajlatváltozási konferenciáját, amelynek egyetlen kézzelfogható eredménye az éghajlatváltozást legjobban elszenvedő országoknak támogatást nyújtó kompenzációs alap létrehozásáról szóló megállapodás.

1956 szelleme megváltoztatta a szocialista játékipart. Néphadsereg helyett indiánok lepték el a magyar gyermekszobákat. Ha nem hiszi, járjon utána!

„Nagy író nem lehet nagy jellem nélkül” – írta Illyés 1943-ban Naplójegyzeteiben. Azt vallotta, hogy Babits életműve csak a legnagyobbakéval mérhető.

Stefanovits Péter festő- és grafikusművész szegedi kiállítása az új évezred első két évtizedében, különösen az elmúlt egy-két év feszültségében alkotott munkáinak gyűjteményét állította a művészetkedvelők elé. 

„Mivel a lélek szakadékszerű mélységében rejlik az alapja, a kereszténység mind ez ideig a legnagyobb és túl nem haladott, ámde végig nem gondolt erőfeszítés, amely képessé tette az embereket a hanyatlás elleni  küzdelemre” – írta Jan Patočka a kereszténység jövőjéről az Európa utáni korban.

Szeretnénk, ha itt és most minden azonnal megtörténne, az ünnepet azonban „ki kell böjtölni”. A sötétségben felragyog a fényesség; az Úr ismét eljön, hogy megajándékozzon bennünket önmagával, s hogy magunk is ajándékká váljunk a körülöttünk élők számára.

November 25-én, a Gulag-emléknapon a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai foglyokra és kényszermunkásokra emlékezünk. Közel egymillió elhurcolt honfitársunk közül két-háromszázezren soha nem tértek vissza szülőföldjükre, jeltelen sírban nyugszanak, valahol idegen földön.