Az idei évad nyitóelőadása a Kassai Színház előadása, Karol Szymanowski Roger királya egyben a Szláv szezonként aposztrofált tematikus évad nyitódarabja. Hamarosan Dubajban lép fel a Magyar Állami Operaház társulata, A hattyúk tavát és a Pillangókisasszonyt viszik a Közel-Keletre. A nemzetközi kapcsolatok jegyében indul az idei évad?
Minden ellenkező híresztelés dacára a Magyar Állami Operaház komolyan beágyazott külföldön. Mindig is fontos volt a szomszédokkal és a V4-ekkel ápolt jó kapcsolat. Kassán 2017-ben vendégszerepeltünk, most ők jöttek hozzánk, Zágrábbal, Brnóval is létezett cseremegállapodás. Többször jártunk Pozsonyban és a kárpátaljai Beregszászon. A Kolozsvári Magyar Opera sokszor volt Budapesten, mi is felléptünk Kolozsvárott, szerepelt nálunk az Eszéki Színház. Prágában, Varsóban, Lengyelországban, Szerbiában, Ausztriában is többször vendégszerepeltünk.
Szikora János rendezésében mutatta be az Operaház Az árnyék nélküli asszonyt
Fotó: Berecz Valter/OPERA
De számunkra a leglátványosabb lehetőséget évtizedek óta a Távol-Kelet adja. Japánban sem egyszer jártunk, legutóbb tavaly ősszel, de Kína is csatlakozott, most is tárgyalunk egy sanghaji útról, ráadásul hatalmas Strauss-darabok, Az árnyék nélküli asszony és az Elektra kapcsán: tízéves Strauss-játszó programunk nem várt gyümölcse ez.
Most kezdi harmadik ciklusát az Operaház élén. Hogyan képzeli el 2023-ban a magyar operajátszás jövőjét? Mit változtat ebben a ciklusban?
Több fiatalnak adunk lehetőséget a zenei megvalósítás terén és rákapcsolunk a hazai koreográfuskutatásra is. Jelenleg tíz-tizenöt olyan magyar karmesterrel, köztük két hölggyel is dolgozunk, akik fiatalok, új első számú karmesterünk még huszonnyolc éves sincs. Hogy ki hova jut el előadásszámban, miket dirigál, rendszeresen vezényel-e, attól függ majd, hogyan áll helyt. Újdonság, hogy a zenekar és az énekkar anonim karmesteri értékelési rendszert használ ettől az évtől. Az értékelés nem nyilvános: nekem van szükségem belső információra, amely mutatja a zenészek véleményét. Ez a következő évadok tervezése szempontjából is lényeges, és a világban nem példa nélküli.
Új az idén indult nyári „rájátszás” is, bizonyította, hogy szükség van rá. Pénzügyileg, művészileg és a közönség szemszögéből egyaránt. Az sem kizárt, hogy az érintett hét héten hétfő kivételével akár minden nap játsszunk a klimatizált Operaházban. Kissé ugyan irigykedve nézem azokat az intézményeket, amelyek életébe negyven-ötven napos leállás is belefér, nekünk azonban háromszázötvenezer fizető nézőtől és más partnerektől mégiscsak be kell szednünk ötmilliárd forint saját bevételt ahhoz, hogy talpon maradjunk.
A magyar operajátszás jövője csak a pénzen múlik?
Nem minden esetben, most csak a saját portánk előtt söprögettem. Például a hazai énekesképzés nem a pénzen múlik. Hanem azon, hogy alapfokon van-e proaktivitás? Vannak-e megfelelő tanárok, van-e tehetségkutatás? Tényleg elmegy-e az énekmester iskolákba, körülnéz-e, konzultál-e iskolai énektanárokkal, akik valamiféle kórusmunkát biztosan végeznek. Van-e rá ideje? Valaki megfizeti-e? Ehhez is kell pénz, de korántsem milliárdok – viszont az, hogy az operákban feltűnő rengeteg kisebb-nagyobb férfiszerepet 2050-ben magyarok éneklik-e az Andrássy úton, vagy Tiborc és esetleg maga Bánk bán is Keletről jött külföldi lesz-e viszonylagos magyar kiejtéssel és hozzávetőleges azonosulással nagy nemzeti opuszainkhoz, az talán tényleg százmillió forinton múlik, éspedig 2023-ban. Kiérlelt programunk címe OpeRajt, már csak támogatás kellene mögé…
Első, 2012-es pályázatának a Több, mint opera mottót adta. Az utolsó, nem kis vihart kavart pályázatához a Zsoltárok Könyvéből választott: „Napjaiban az igazság virága nyíljék, és béke legyen az egész földön…”
Amivel a jelenlegi speciális helyzetre akartam utalni. Válságsorozatban vagyunk, hovatovább néha úgy látom, az igazgatói lét sem egyéb, mint konfliktusok kezelésének végtelen folyamata. Ha mindehhez béke sincs, az négyzetre emeli a nehézségeket. A 2017-es második pályázatom mottója a Lohengrin egy sora volt: „Az édes dal elhalt…”, a nagy fejlesztések ideje következett, nekigyürkőzésül választottam azokra az évekre, amikor otthon és bevétel nélkül maradunk, mégis meg kell tartanunk a csaknem kétezer kollégából álló saját ökoszisztémánkat és a közönségünket is. Nyilván mit sem sejthettünk vírusról, háborúról, energiarobbanásról, inflációról: jobb is volt ez így, mert a nemtudás segített, hogy tudtunk gyarapodni, fejlődni a válságsorozat ellenére is.
Ha úgy vesszük, valamiféle válság volt ez az igazgatóválasztás is.
A választás szót nem javaslom, mert ez kinevezés, nem választás, habár egyesek nagyon igyekeztek így beállítani, valóságshow-s, tehetségkutatós bizniszízekkel, borzasztó bulvárkarcolgatással megterhelve. Egyáltalán: az egész attraktív ködöt oszlatnám, nem mitikus az operaházak vezetése.
Ez munkahely, a főigazgatás döntően hivatali és csak kisebb részben művészi munka, amelyet teljes odafordulással kell végezni. Másfelől viszont kell hozzá tapasztalat.
Az első (vagy inkább: nulladik) pályázatom 2001-ből való, nem is futottam be vele, viszont harminckét évesen bekerülhettem az intézmény igazgatóságába, és ott négy eseménydús évadot tölthettem, tehát volt rálátásom az akkori igazgató munkájára. Amúgy meg idestova kisgyerek koromtól foglalkozom zenével, operaénekesként végeztem, évekig tanítottam, írtam rengeteget, kipróbáltam a rendezést, a librettóírást, a médiában is igyekeztem mélyre ásni. Ötvenhárom éves vagyok, Szinetár Miklós hetven elmúlt, mikor visszakerült ide és új ciklust kezdett. Valahogy nem éreztem még azt a vágyat, hogy nyugdíjazzam magam, és nincs még kész a mű, nem úgy „forog”, hogy pihenhessek.
A vidéki társulatokkal mennyire számol a magyar operajátszás jövőjét illetően?
Mindenképp hasznos, ha vidéki társulatok létesülnek, kívánom, hogy sikerüljön, és a szerves együttműködés is a helyi egyetemek művészeti karaival. Ha a Figarót ki tudod osztani és mellé a Don Carlost – ez tizenkét főszerepre alkalmas énekest jelent, plusz néhány epizodistát, akkor van társulatod stagione típusú működésre, nyilván a nagyrepertoáros játékmódra sokkal több kell, de az az Operaház szisztémája.
Jelenet A hattyúk tava című Csajkovszij-balett előadásából
Fotó: Berecz Valter/OPERA
Kardinális kérdés, mi a repertoár. És ez már nem egy vidéki város megfontolása, sokkal inkább az összmagyar kultúra fenntarthatóságának szempontjából jelentős. Véleményem szerint tévút lenne arra törekedni, hogy egyetemes operaszolgáltatást adjon egy-egy vidéki város a maga több tagozatú színházának minimális színpadi idejével, minimál operatársulatával, minimál zenekari árkával, minimál énekkari létszámával és ugyancsak minimál költségvetésével. Túlfut az értelmes kompromisszumokon a Mesterdalnokok, az Aida vagy a Salome bemutatása. A közlekedés ma már lehetővé teszi, hogy Budapesten három-négy óra múlva meghallgathassunk monumentális műveket az Operaházban, amelyik viszont éppen erre épült.
Szláv szezon az idei évad. Vajon hogyan befolyásolják az előadásokat az aktuálpolitikai események?
Sehogyan. 2017-ben született a Szláv szezon koncepciója, két évvel korábbra terveztük, a Covid miatt csúszott. A napi híreket a Magyar Állami Operaháznak óvatosan kell kezelnie. Ha nálunk kijön egy produkció, könnyen lehet, hogy tizenöt év múlva is elővesszük. Egyszerűen figyelmen kívül kell hagyni a politikát, mintha nem is létezne. Konkrét esetben sem a szláv testvér-kiszorítósdi, sem az orosz művészetet fenyegető eltörléskultúra nem hat ránk. Lesz tehát idén ős-ős-Borisz Godunov művészeti igazgatónk, Almási-Tóth András rendezésében, azután az ukrán Andrej Jurkevič – aki a cseh Nemzeti Színház zeneigazgatója – tavasszal szláv népek zenéjéből összeállított műsort vezényel. A lengyel Szymanowskitól indultunk, de cseh operát ugyanúgy bemutatunk: a Ruszalkát (Szikora János állítja színpadra mesés-klasszikus előadásként). És saját produkcióban lesznek Csajkovszkij-balettjeink.
Mi várható még ebben az évadban a szlávokon kívül?
Erkel, Bartók, Kodály, Verdi, Puccini, Mozart műsoron marad, Wagner Ringjét pedig az Operaház száznegyven éves történetében először adjuk négy egymást követő napon, csak magyar művészekkel. Kiemelem a friss kortárs Don Giovanninkat. Claus Guth rendezése megosztó lesz, pedig a mű lényegénél jár, méghozzá felkavaróan.
Verdi Rigolettója is szerepel az Operaház műsorán
Fotó: Berecz Valter/OPERA
Eötvös Péter számít a legtöbbet előadott kortárs opera-zeneszerzőnek a világon, most Krasznahorkai László Az ellenállás melankóliája című regénye nyomán az Operaház megrendelésére írt, első magyar nyelvű operáját, a Valuskát mutatjuk be. Szép alkalom erre a zeneszerző nyolcvanadik születésnapja.
Fotó: Nagy Attila/Opera
