Az Országút a Magyar–Török Kulturális Évad programsorozatához kapcsolódva magyar–török kétnyelvű, illusztrált novelláskötetet ad ki T’ÖRÖKSÉGÜNK – Ortak Miras – sonsuz takas, azaz Örökül kaptuk, örökül hagyjuk címmel. A török író-költőnővel, Burcu Çiçekkel – akinek írása szintén megjelenik a kötetben – beszélgettem.

Hogy hányan is emlékeznek az első, pecával kifogott halukra, azt meg nem mondom. Vannak egészen a kisgyermekkorukig, a pelenkás időkig visszatekinteni tudó emberek, mint mondjuk Bereményi Géza, míg nekem az első dolog, ami beleégett a retinámba, egy rendkívüli haláleset volt.

Németh Zsolt Gondolkozzunk együtt a nagystratégiáról! című, lapunkban megjelent írásában geopolitikai orientációnk megvitatására hívott fel. Ezúttal a gyakorló diplomata tett eleget a felhívásnak.

Az Országút podcastjában, a Kaptatóban ezúttal Kondor Attila festőművésszel beszélgetünk legújabb festménysorozatáról és Vertikális táj című kiállításának képeiről.

Az elmúlt harminc esztendő Mindszenty-kutatásának új felismeréseire alapozva újra kell tárgyalni bizonyos kulcsszavakat. Teljességre nem törekedve három csoportra osztjuk mondanivalónkat: mi az, ami már állítható, mi az, ami még vitatható és mi az, ami megvitatásra vár.

Sorozatgyilkos thriller – a megnevezés alighanem mindenkiben véres, kegyetlen, öldöklő film képét idézi föl. A Vörös szobák egyetlen vércsepp és egyetlen gyilkosság megmutatása nélkül hatol a lelkünk mélyére, hogy annál jobban felzaklasson.

Csapóajtóként megnyíló fényes képi tér, vagy csaliként magához vonzó csecsebecsék. Az emberi kíváncsiság hiúságával bevonzott figyelmek tudatos fókuszban tartása. A tárgy pontos definiálása, megzavarva ezzel a befogadás menetét. 

Az együtt teremtés gondolati Ariadné-fonalát követve próbáljuk most tovább értelmezni a modernitás ökológiai válságként leírt jelenségének labirintusát. Világunk ma feltárulkozó ürességéig az emberi gondolkodás reneszánsz korban újra felfedezett ókori pogány démonjai vezettek el.

Jóval túl volt élete delén, túl nyomoron és sikeren, s eltemette legkedvesebb fiát, amikor megcsömörlötten Pesttől, politikától, a világ zajától, birtokot vett a kis nógrádi faluban, Horpácson, s életművén kívül az ország egyik legszebb kertjét hagyta ránk.

Művésznek lenni számomra azt jelenti, hogy alávetem magam a művészetnek. Annak ellenére, hogy én vagyok az alkotó, egyben szolga is vagyok. A művész rejtélyes, előre láthatatlan tartalmi üzeneteknek – nevezzük impulzusoknak – is aláveti magát, amelyekről legtöbbször nem lehet tudni, hogy honnan erednek, igazi misztériumok.

Felelős vagyok nemcsak a saját életemért, hanem nemzetem jövőjéért is. A széteső családok, a gyermektelen párok Európája halálra ítélte önmagát. A hűség mintha kiveszett volna a világból. Mégis az egymás mellett „holtomiglan-holtáiglan” kitartó, gyermekszerető pároké a jövő.

Kezdetektől feszegeti hangszere határait, arra törekszik, hogy őszintén, művészi alkatához közel álló zenéket játsszon. Lukács Miklós a saját útját járja, erre biztatta növendékeit is, s minden előadást felhasznál a cimbalom jobb jövője érdekében.