Szerző:

A művészet ősi forrása

Azért merem feltételezni a művészet természeti és teremtői eredetét, mert gyermekkorom óta fák és állatok között élek, azóta folyamatosan tanulok tőlük, és nekik (is) köszönhetem, hogy szobrászművészként, majd egyetemi tanárként is ez a kapcsolat inspirálja, vezérli kutatói és alkotói munkámat, és talán az életemet is.

Megjelent az Országút 108. száma

Legújabb számunkban a mesterséges intelligencia etikai dimenziójáról és Martin Scorsese életműdíjáról olvashatnak, Csavlek Etelkával kerámiafiguráiról és operahősnőiről, Németh Zsolttal Európa biztonsági helyzetéről, Dóczi Attila festőművésszel halálról és humorról beszélgetünk.

Arca mindig ragyogott fölötted

A feltámadás is a teremtett világ része. Ugyanaz a Minden van jelen a halálon túl, s innen. Ha homályos értelemmel is, életünk során az Édenkertben járunk, ahol Urunk végig velünk van, s fogja a kezünket.

Elhunyt Czakó Gábor

A Nemzet Művésze, Kossuth-díjas író, nyelvrégész és képzőművész, a magyar keresztény, konzervatív, jobboldali gondolkodás nagy jelentőségű alakja nyolcvankét évesen, hosszú betegség után távozott közülünk.

Koncert az Aranyteremben

Már az első darab alatt a Liszt Ferenc Kamarazenekar bűvkörébe került a Musikverein publikuma, együtt élt a Haydn-muzsikával, aztán állva ünnepelt. A Várdai István csellóművész vezette társulatot a következő szezonban is visszavárják a császárvárosba.

Jó boldog pappal találkozni

A hitükhöz, magyarságukhoz, egyházukhoz az üldöztetés évtizedeiben is hűségesen ragaszkodó papok, szerzetesek elismerésére alapított Hit Pajzsa-díjat ezúttal a diktatúra utolsó két évtizedének legendás ifjúsági lelkipásztora veheti át, aki immár három évtizede szolgálja a fóti híveket.

Áthidaltam minden kétséget

Irodalmi művek illusztrálása és színházi előadások látványtervezése mellett szívesen kóstolt bele a filmszereplés világába is Hatházi Rebeka kolozsvári jelmeztervező, aki nemrégiben Reisz Gábor Magyarázat mindenre című filmjében erdélyi karaktert játszhatott.

Ki nyer ma?

Idén a szokásostól eltérően nem Budapesten, hanem Balatonfüreden rendezték meg a magyar széppróza napját, február 18-án, vasárnap. Az írói versengéssel egybekötött ünnepség, akárcsak a helyszín, az Anna Grand Hotel: szép volt és elegáns.

Szem, kéz és lélek

„Az utóbbi években a kézi írás és a lélek kapcsolata foglalkoztat: egy szép szöveg, vers, kézzel történő leírása különös inspirációt jelent. Versolvasás közben a sorok a szemen át a lélekhez szólnak, kézzel leírva, az ujjak által még közelebb kerülnek.

Kerengő a verslugasban

Géczi János legutóbbi, 2023-ban megjelent verseskötetének címe a búcsúzás, az elmúlás élményét sugallja. Az utolsó rózsához egyfajta létösszegzés, számadás jellegű válogatás.

Tájak téma nélkül

Nosztalgia, elvágyódás, magány, elidegenedés. Színpadszerű tájak, képzelt labirintusok, szürreális szüzsé. Zöld egek és kék fák. Avagy mi a közös Kafka Kastélyában és Mozart Varázsfuvolájában? Hol találkozik De Chirico, René Magritte és Giotto világa? Ezekre a kérdésekre Mayer Hella művészetében találhatjuk meg a választ.

Van valami gond férfiak és nők között

A nyomozós krimik/thrillerek műfaján belül külön alkategóriát adhatnának azoknak a daraboknak, amelyek a reménytelen ügyükbe lassan belebolonduló, de a keresést soha fel nem adó zsarukról szólnak. Az Akkor éjjel biztosan az alzsáner egyik csúcsdarabja lenne.