1846. A piarista cenzor

1846 őszén, szeptember 8-án Petőfi Erdélyben járt. Ekkor ismerkedett meg Szendrey Júliával. Nagykárolyban, a főispán beiktatási bálján, este 6–7 óra között. Szeptember 19-én és október 10-én is meglátogatta. Közben a debreceni színházban már terjedtek a pletykák…

November 7-én este érkezett Petőfi ismét Debrecenbe.

Ismerősét, Telegdi Lászlót akarta meglátogatni, aki azonban nem volt otthon, így öccsénél, Telegdi Lajosnál, a könyvárusnál és kiadónál szállt meg. Könyvüzlete a Városháza alatt volt. Ebben az üzletben találkozott Petőfi régi kollégiumi olvasóköri ismerősével, Emődy Dániellel (1819–1891), aki később a márciusi ifjak között tűnik fel. Ekkor Erdélyi József teológiaprofesszornál nevelősködött, s meghívta a családhoz Petőfit, aki ott újabb ismerősre bukkant, Kovács Jánosra (1816–1906), a professzor vejére, a fiatal, tehetséges természettudósra. Valószínűleg át is költözött ebbe a házba, a Kollégium közelébe, a mai Kálvin térre. Így került szomszédságba Könyves Tóth Mihállyal. Erdélyiék lányának, a tizenhat éves Rózának barátnője volt a szomszéd lelkész tizennégy éves nevelt lánya, Király Janka. A két kislány Erdélyiékkel és Petőfivel együtt töltött néhány kellemes napot Erdélyiék érmelléki kúriájában.

Debrecenbe visszatérve Petőfi gyakori vendég volt Könyves Tóth Mihályéknál.

Debrecen újra kihozta belőle a színház iránti nosztalgiát. Felkereste Feleki Miklós színigazgatót, aki beleegyezett, hogy a november 14-i előadáson a felvonások között Petőfi szavaljon. Még a színlapon is megjelent a hír. Így vált szükségessé, hogy a cenzornak bemutassák az előadni szándékozott művet. Úgy tudni, hogy az Erdélyben című versről volt szó, amelyet alig három hete írt Koltón, s amelynek politikai tartalma miatt (unió Erdéllyel) a cenzor megtagadta az engedélyt. A cenzor ekkor Kardhordó Ambrus, a piarista gimnázium igazgatója volt. Petőfi ingerülten felkereste fel a szerzetest, és választékosan nyers kifakadással sérelmezte a tilalmat: „Az alföldi nyájak körül igen sok szamarat, a magyar irodalom körül sok szamár cenzort ismertem már, s bátran mondhatom, hogy úgy az alföldi szamaraknak, mint az irodalmi szamár cenzoroknak zoológiájában a legelső prototyphon szamár a debreceni piarista cenzor.”

A cenzorral való affér híre gyorsan elterjedt a városban,

s a színház aznap telt ház előtt játszott. Noha Petőfi nem szavalhatott, azért elment a színházba. Az Úti levelekben így emlékezik erre az estére: „Amint beléptem a nézők közé, minden szem rajtam függött, s a lelkesedés az égi háború hangján kiáltá: éljen Petőfi Sándor!” Talán ez volt Petőfi legnagyobb színházi sikere.

Másnap, november 15-én három kis emlékverset írt, Kovács Jánosné emlékkönyvébe, Erdélyi Róza kisasszony emlékkönyvébe, a harmadikat pedig Király Janka kisasszony emlékkönyvébe.

 

Júlia és /vagy Kornélia

November 17-én ismét a színházban találjuk a költőt. Szigligeti Ede Két pisztoly című darabját játszották. Lenkét, a női főszerepet Prielle Kornélia alakította, aki mikor észrevette Petőfit a nézőtéren, a mű egyik dalbetéte helyett A virágnak megtiltani nem lehet című Petőfi-verset énekelte. Az előadás után boldogan a színpadra sietett, hogy köszönetet mondjon Kornéliának, akit már Pestről ismert. Mivel fülébe jutott, hogy Júliát máshoz akarják férjhez adni, félig-meddig bosszúból,

váratlanul megkérte Kornélia kezét, s még aznap házasságot is akart kötni vele.

Álmából verte fel barátját, Könyves Tóth Mihályt, hogy azonnal adja őket össze. A lelkész kitért a „megtiszteltetés” elől, s próbálta Petőfit jobb belátásra bírni. Formai akadályokra hivatkozott, amelyek az ilyen gyors házasságkötést lehetetlenné teszik. Bár Petőfi arra hivatkozott, hogy azért ilyen sürgős a házasságkötés, mert neki másnap már Pestre kell mennie, de mégsem indult útnak. Másnap reggel elment Molnár Péterhez, a római katolikus préposthoz, s őt is arra kérte, szerezzen nekik huszonnégy óra alatt engedélyt, s eskesse őket össze, és a cél érdekében ő is áttér katolikus hitre. A pap természetesen szintén átlátta a helyzetet, és a kérést elutasította, mire Petőfi valami megbotránkoztató kijelentést tett. Prielle Kornélia dél körül megnyugodva vette tudomásul, hogy aznap sem lesz esküvő. Este Petőfi nagyot mulatott, hajnalban pedig gyorskocsival Pestre indult. November 20-án tehát élménygazdag hetek után ismét kudarccal távozott Debrecenből.

Miután nagy nehezen tisztázódtak a pletykák, megismerkedésük évfordulóján,

1847. szeptember 8-án az erdődi kastély kápolnájában katolikus szertartás szerint házasságot kötött az alig tizenkilenc esztendős Szendrey Júliával.

Nagy események jöttek. A koltói mézeshetek után a pesti otthon kialakítása következett volna, de a márciusi forradalom kissé megkavarta a magánélet terveit. A forradalmi hetek mámora után Petőfi – apósa elvárásainak elvárásának megfelelően – egzisztenciát kívánt teremteni. Erre kínált lehetőséget a követválasztás, ami azonban újabb kudarcot hozott, igaz, már nem Debrecenben.

A sikertelen követválasztás és barátai szemrehányásai után jelentkezett Petőfi önkéntes honvédnek. Gyermeket váró feleségét Debrecenen át kísérte haza Erdődre, őt pedig – feltehetőleg saját kérésére – honvédszázadossá nevezték ki a debreceni 28-as zászlóaljhoz. Így viszonylag közel maradhatott Júliához.

 

1848. október–november

Október 23-án – újabb erdődi látogatása után – Petőfi jelentkezett debreceni állomáshelyén, Huszóczy Dénes parancsnoknál, aki az újoncok kiképzéséhez, a 2. századhoz osztotta be. Az úgynevezett Salétrom-kaszárnyában lakott, bár Arany Jánosnak írott humoros levele arra enged következtetni, hogy gyakran bejárt a városba. Aranyt ugyanis arra kérte, mielőbb látogassa meg, és Telegdi könyvesboltjában tudakozódjon holléte felől. A honvédségi viszonyokról tréfálkozva így ír:

„Ha eljössz, megtraktállak tetüpecsenyével; vannak nagy bőségben legényeimnek gubáin s akkorák, hogy kitesznek akármelyik szalontai hízott disznón.”

November 10-én a Nemzetőrségi Haditanács parancsot ad ki, hogy a debreceni honvédzászlóaljnak Nagybecskerekre kell vonulnia. Petőfi azonban, Júlia kérésére, a közelgő szülésre való tekintettel – a szolgálati utat megkerülve – a minisztériumtól szabadságot kér. Felesége aggályait pedig a Szeretlek, kedvesem című verssel igyekszik eloszlatni. A zászlóalj átvezényelt négy százada, köztük a Petőfié is, november 17-én valóban elindul Becskerekre. Petőfi szabadságkérésére választ várva Debrecenben maradt. Másnap indulnia kellett volna százada után,

ő azonban engedély nélkül Erdőd felé vette útját.

Abban bízott, hogy az engedély néhány nap múlva megjön, s akkor ő hiába teszi meg a hosszú utat Nagybecskerekig. Elindulása előtt azonban Debrecenben biztonságba helyezte Arany kéziratát, a készülő Toldi estéjét, amely olvasásra nála volt.

November 24-én Erdődön kapja meg az Országos Nemzetőrségi Haditanács levelét, miszerint szabadságért a Honvédelmi Bizottmányhoz kell fordulnia. Meg is írja kérvényét, hogy 1849. február 1-jéig távol lehessen zászlóaljától. „A haza jelen viszonyai között csak a legfontosabb körülmények kényszeríthetnek ezen kérelemre” – jelenti ki.