Szerző:

Csengő-bongó, csipkés erdő

Textil és hang különös találkozásáról, fantasztikus együttállásáról szól Szirmay Zsanett Soundweaving című tárlata. Míg a „szövetek” alkotta sűrű erdőben bolyongunk, a zenelejátszókból lágy melódiák csendülnek fel.

Kinyúlhat égig a lélek

Babits Mihály és felesége,
Török Sophie 1924. március 27-én lesznek háztulajdonosok Esztergomban. G. Tóth Franciskával, az éppen százesztendős Babits-ház irodalmi muzeológusával,
a kiállítás kurátorával idézzük fel,
hogyan teremtették meg Babitsék tavasztól
őszig a kicsiny dombon álló nyaralóban és kertben a béke szigetét.

Valakit elszólítottak belőle

Hetven éve született Sziveri János, a fiatalon
elhunyt, azóta legendássá lett délvidéki költő,
szerkesztő, az Új Symposion harmadik nemzedékének tagja. Rá – és rájuk – emlékezik a szerző, aki barátja és alkotótársa is volt.

Búcsú Vitézy Lászlótól

A magyar sors igazi megalkotója volt a súlyos betegség után távozott a filmművész, Vitézy László. Megalkotója, nem elszenvedője, mert helyzetfelismerő és cselekvőképessége, ellenszegülést nem ismerő egyénisége tudatosan építette művészi és politikai pályáját.

Angyalkám, ez nem olyan egyszerű!

Apakönyv? Családregény? Dokumentumkötet? Mindhárom. Hosszú kutatás adatai és személyes emlékek alapján született meg a híres Hatvany família életmeséjét és örökségét feltáró memoár, melynek szerzője az Amerikában élő Hatvany Helga, az arisztokrata család utolsó leszármazottja, aki Magyarországon nevelkedett.

Pontoise Montmartre-ján

Camille Pissarro (1830–1903) a Dán-Antillákon született 1830. július 10-én. A jómódú kereskedőcsalád kényelmes életet biztosított a gyermek számára, aki bár zsidó volt, nem vették fel a zsidó iskolába, így rabszolgák gyermekeivel tanult a Dániából odakerült misszionáriusok intézményében.

Végre vállalt közös múlt?

Az erdélyi fejedelmek egykori palotájának frissen felújított épületében Izabella magyar királyné és Bethlen Gábor erdélyi fejedelem életét is bemutató kiállítás nyílt, ahol magyar feliratok segítik a látogatók tájékozódását. Gyulafehérvár román vezetői immár büszkén vállalják a város magyar történelmét is.

Internacionalizmus konzervatív keretben

Klemens von Metternich az erőegyensúly meg-
teremtésével évtizedekre biztosítani tudta Európa békéjét a XIX. században, amit Henry Kissinger köve-
tendő példának tartott a XX. század második felében.