Nem helyetted, veled
Úszni tanulsz,
nem segíthetek.
Ha fulladnod kell, fulladni fogsz.
Ugyanabban a magányban
kell hagyjalak,
nem tehetek mást.
Nem vehetem magamra bőröd,
nem férnék beléd,
nem férnél körém.
Így lettünk teremtve,
a legvégén egyedül kell.
Fájdalmad égeti bőröm,
piros leszek tőle,
feszes és fáj,
mi ez
a tiédhez képest.
Bölcsnek lenni,
mondani valamit,
elültetni az agyadba,
keresztet nyomni körmömmel
a szúnyogcsípésbe karodon,
tovább viszket,
csak máshogyan.
Félni, mikor lök át nyelvem,
mikor mondok olyat.
Tenni azt, amit kérsz,
tudod-e, mi kell neked.
Látod, mégis,
magamra erőltetem bőröd,
én nem akarnék egyedül lenni,
és mint a gyermekek farsangkor,
elhiszem, te vagyok.
Mit tud a kisgyerek
a korona súlyáról.
Békét kérsz,
néha elhiszem,
hogy egyedül jobb.
Figyelni magamon,
mikortól szól rólam,
rád erőltetem
tehetetlenségem szúrós pokrócát.
Figyelni rajtad,
mikor váltsak témát,
unsz erről beszélni.
Más nem érdekel.
Udvari bolondként
húzom elő zsebeimből
az elterelés hosszú szalagjait,
gúzsba kötnek,
bokádra fonódnak.
Egyetérteni,
vagy megmutatni
a másik oldalt.
Többsávos körforgalom,
minden kijárat máshová vezet,
ne sírj tovább,
vagy sírd ki magad,
nem teszem ki az indexet,
körbe-körbe,
míg a navigáció
újratervezi az útvonalat.
Ez is haladásnak tűnik.
