Bezzeg ilyenkor előjön a lappangó székely nyelvtudásuk, s már hozzák is. Tudom, hogy elég durva módszer ez a nyelvjárás fontosságának tudatosítására, de a reménytelen idők kétségbeesett tetteket követelnek. Ha tavasz van, még azzal szoktam boldogítani a pincéreket, hogy mélán megjegyzem, sok pili száll a levegőben, csináljanak valamit, télen meg a hópiliről folytatok társalgást.

Mielőtt a kedves olvasó is felháborodott pincérnek érezné magát, hadd mondjam el, miről van szó. A pili, püllü egyaránt jelent szöszmöszt, pihét, pehelyt, valamint hamut. A hópili értelemszerűen hópehely. A pilis, püllüs: szöszmöszös, hamus. A pilinke is pehely, ejtik pelenke, pölönke formában. A piliző (amit kérek a pincérektől) hamuzó, ahogy a pilitálca hamutálca. De pille a forralt tej gyenge, törékeny föle (nem a vastag, mert az fël vagy föl). Na meg

ne feledkezzünk meg a piliforgácsról sem (apró gyaluforgács),

vagy a személyes kedvencemről, a pilikanálról (kiskanál). Szóval csak valami könnyű, szállongó, apró dologról csevegnék a pincérekkel, nem értem, miért húzzák fel magukat.

A vak is láthatja, hogy az egész szócsalád a közmagyar pille, pihe, pehely szavakkal van kapcsolatban.
A pillének az idők folyamán előbukkanó jelentéseit az Új etimológiai szótár így adja meg: lepke; hártyaszerű képződmény valamely folyadék felszínén; forralt tej föle; szemhéj; cimpa; lelógó hús, bőr, leffentyű; pehely; hópihe; könnyelmű, csapongó személy; lepke módra tünékeny, mulandó lény; könnyű, ostyaszerű teasütemény. E szótár úgy tartja, hogy a pille „fiktív tőből keletkezett származékszó szófajváltásának eredménye” (értsd: egy nem létező tőhöz kapcsolódik végződés, amely más jelentést ad a nem létező tőnek). A piliről nem beszél.

Ilyenkor, amikor nem vagyok megelégedve a magyarázattal, elő szoktam venni a Czuczor–Fogarasi-féle A magyar nyelv szótárát. Ez is jóval kevesebbet tud a piliről, mint a székelyek: „PILI, (pil-i) fn. tt. pili-t, tb. ~k. Általán, pehelyféle, szállinkozó hártyácska, kis lebegény, pl. gyapotnemü szálacskák némely virágzó fákon. Különösen, az eleven szénről leváló, lefúható vagy elégett szalmáról, ruháról stb. elszállinkozó pihe, pöhölyféle részecskék.” A pille szónál viszont már érdekesebb dolgokat állít:

„Fogalmi és hangi rokonságban van azon il gyökű szókkal,

melyek általán élénk könnyű mozgásra vonatkoznak, mint illeg, billeg, illan, villan, pillant, villám stb. Egyezik vele pillangó, pilláncs, és a lebegésről nevezett lepke, lependék, azaz, lebke, lebendék.” Ahogy nézem, Czuczor és Fogarasi is végső soron egy fiktív tőre (gyökre) vezeti vissza a szót.

Mára viszont meg tudjuk állapítani, hogy mégsem annyira nem létező a gyök, mint gondolnánk. A pincérek bosszantására használt mondat másik szava, a pirre ugyanis pilácsot (halványan pislákoló mécsest) gyújt ebben a kérdésben. Hogy is írám? Kérek egy pilizőt egy pirre. (Voltaképp magam sem tudom, pire vagy pirre a helyes forma, mondják azt mindkét módon. A gyergyaik különvéleményt jelentenek be, ők úgy tudják, hogy egy miccre.) Namármost, ez azt jelenti, hogy iziben, azonnal, szempillantás alatt kérek egy pilizőt. Alighanem itt bukkan fel a pil tő a maga nem teljes, hanem -re ragos pőreségében. Annak idején a Hogyan menjünk radinába a lërhez? című versemben így írtam: „Glicsuzott Máris, glicsuzgatott: / a jég sem szakadt bé, / a suj le nem verte, / s egy pire eljöve az este.” Az olthévízi Orbán János Dénes viszont hosszú r-et használ: „Ekkor egy pirre eljöve a reggel, s a zoláh béduvadt a Főtérre, ott mind hemzsegett, forgatta a büh nagy szuronyokat, s énekelt nagy bőcsen.”

Szóval a pil tő igenis létezik, könnyű, hirtelen, szempillantásnyi valamit jelent,

belőle jön a pili, a pille, majd a pilis. És itt le is állok, nem mondom el, hogy a pilis hegyről bizony hamupili szálldogál (mert őseink így is irtották az erdőt, a francba).