Szerző:

A nyomtatott betű

Az idei, 95. Ünnepi Könyvhetet Győrött az Országút főszerkesztő-helyettese, Király Farkas József Attila-díjas költő nyitotta meg. 

 

Techno-túra

A fiatal festőnemzedék Derkovits-ösztöndíját is elnyert tagja Varga Ádám. Kísérletező, projeksorozatokban gondolkodó művészként ismeri a szakma.

Szétszakított egyházak

Drámai változásokat hozott a magyar egyházak életében is az első világháborút követő országcsonkítás. A Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség (METEM) Trianon és az egyházak című tanulmánykötetében hazai és határon túli szerzők elemzik az új helyzethez való alkalmazkodás folyamatát.

A magyar könyv ünnepe?

Kezdetét vette a 95. Ünnepi Könyvhét. Vezércikkében Mezey Katalin költőnk mutatja a maga valójában, múltjától jelenéig a címben feltett kérdés alapján.

Fókuszban a grafika és a fotográfia

Debrecen biennálé jellegűen, évente a népszerű műfajok váltakozásában rendezi meg a Tavaszi Tárlatot: kétévente grafikákat és fotókat, a köztes években festményeket állítanak ki. Plasztikák minden évben szerepelnek a seregszemlén. Idén ötvenkét kiállító hetvenegy pályaművét mutatják be a Bényi Galériában, közülük tizenkét alkotó részesült díjazásban.

Minden kegyelem

Hihetetlen erőfeszítések állnak olykor a legkisebb emberi teljesítmény mögött; a föld ellenben valami megfoghatatlan erő hatására magától hoz termést. Részesei lehetünk az élet titkának, s a testvériség és a béke új jézusi korszakának, ha elfogadjuk határainkat, s nem uralkodni akarunk testvéreinken.

Zenére figyelve olvassa az Országút 116. számát!

Nyomtatott lapunk, a kéthetente megjelenő Országút minden számában találnak olvasnivalót a zenekedvelők is.  A június 14-én, pénteken megjelenő 116. számban Réfi Zsuzsanna Fischer Ádámmal beszélget Wagnerről, a Ringről, istenekről, hősökről.

Megközelítés öt tételben

„A labirintus hatalmas rejtvény vagy allegória, amelynek témája az idő; e rejtett oknál fogva tilos kimondani a nevét. Mindig el kell kerülni egy szó kimondását, oda nem illő hasonlatokhoz és nyilvánvaló körülíráshoz kell folyamodni: ez talán a legnyomatékosabb módja a rámutatásnak.” (Jorge Luis Borges)

Póznamarketing

A választásaink előtti hét derekán hívott fel egy Erdélyből az Egyesült Államokba elszármazott, és éppen otthonról hazatartó ismerősöm: ejszen igyunk meg egy kávét valahol, egész napot kell várnia Budapesten a repülőre. A kávézásból aztán sétakocsikázás lett.

Egyforma szó a szánkban?

Használunk-e még kaszát a kaszáláshoz, és vajon ,,kaszálunk-e" vele annyit, hogy megérje? Na és az uzsonna délelőtt van vagy délután? Egyforma szavaink bizony előfordul, hogy nem ugyanazt jelentik.

Ada Kaleh antikommunistái

Az Országút a Magyar–Török Kulturális Évad programsorozatához kapcsolódva magyar–török nyelvű, képzőművészek által illusztrált novelláskötetet ad ki T’ÖRÖKSÉGÜNK – Örökül hagytuk, örökül kaptuk, azaz Sonsuza kadar biratik, sonsuza kadar aldik címmel. Sarnyai Benedekkel az Ada Kalehen nem süllyed a mecset című novellájának születéséről, alkotófolyamatokról és további írói terveiről beszélgettünk.

A Balatontól a Holdig

Közös otthonunk számos környezeti, társadalmi problémájával – egyebek mellett a klímakrízis várható következményeivel, a természet büntetőjogi védelmének esélyeivel és a Balaton mellett lakók életlehetőségeivel – is foglalkoznak az Országút 116. számának cikkei.