Volt idő, amikor villanyórája majdnem olyan ismert volt, mint ama sokszor megénekelt a Nemzeti Színháznál, „ott, ahol a hatos megáll…” A maga idejében a Postapalota Krisztina körútra néző homlokzatára szerelt kerek számlapú óra különlegességnek számított.

Budára, a Helytartótanácsba! Nyittassuk meg Táncsics börtönét! – zúgta a tömeg a krónikák szerint azon a híres március 15-én, s már indultak, hogy a bírósági ítélet nélkül fogva tartott Táncsics Mihályt kiszabadítsák. Hol is volt a nevezetes börtön?

Százharmincnyolc esztendő – ennyi idő telt el azóta, hogy 1884-ben megnyílt a Magyar Királyi Operaház, s valamivel több mint négy év áll mögöttünk, mióta bezárultak kapui, hogy most megújulva, eredeti ragyogásában lehessen újra a művészet hajléka.

„Nyílt tereket álmodtam, ahová beszűrődik a természetes fény, ahonnan ki lehet látni a természetbe, és ahová a Ligetből is be lehet látni. Azt akartam, hogy ez egy felszabadító hatású tér legyen” – mondta a Magyar Zene Házáról a tervező, Suo Fujimoto.

A budavári Sándor-palota nagytermébe lóháton érkezett, átugratott útját keresztező szekéren, lovával, Tatárral átúsztatott a jeges Dunán… Sándor Móric históriái. Legendák vagy valóság?A megújult grófi kastélyban, Bajnán a történetek is megelevenednek. 

Életének 81. évében elhunyt Babarczy László Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező, színigazgató, egyetemi tanár, érdemes és kiváló művész, a kaposvári Csiky Gergely Színház örökös tagja. A hetvenes évek színházújító nagy generációjának a tagja volt.

Volt egyszer egy művészcsalád, apa, anya, három gyermek. Ma már csak egyikük van köztünk. Az ikerpárból a lány. Békés Itala, aki január 24-én, kilencvenötévesen az Örkény Színház színpadára lép, Mácsai Pál kérdezi: Azt meséld el, Itala.

Az Operaház művészbejárójánál találkozunk. Korábban Fehérvárcsurgón hallgattam sodró lendületű előadását, amelyet hasonló hangulatú beszélgetés követett az Andrássy úti tervezőirodában, s most Zoboki Gáborral bejárhatjuk a zenepalota tereit.

Budapesti templomsétái után új kötetében, amelynek kiadója ezúttal is Kedves László Könyvműhelye, a Dunakanyar szakrális épületei között kalandozik a magát építészeti mesemondónak nevező újságíró, Zubreczki Dávid és fotós útitársa Bődey János.

Szívesen járok gyalog, nem leszegett fejjel, magam elé meredve: nem megyek el az épületek mellett anélkül, hogy egyetlen pillantást ne vetnék a homlokzatokra. Ha lehetne, benéznék a kapualjakba is, hogy lássam, miként változik a városkép.

Lassan megszokjuk a megszokhatatlant, ahogy napi hírré válik, újabb, a huszadik század utolsó harmadában épült ház került veszélybe. Az ok mindig ugyanaz, üresen áll, elveszítette funkcióját, rossz időkre emlékeztet, csúfítja a városképet. Valóban?

Pécs középkori városfallal körülvett történelmi belvárosában, a Szent István tér és környéke alatt ókori nekropolisz nyugszik. Az egykori római város, Sopianae ókeresztény temetője. A halottak IV. századi városa 2000 óta világörökség.