A Naplemente előtt Clausen tanácsosát és a Haláltánc kapitányát, Edgart említette, ha színházról, elmaradt esélyről volt szó. S most már késő, Haumann Péter soha nem mutathatja meg, milyen lett volna ezekben a szerepekben – nyolcvanegy évesen elhunyt.

A Bauhausban felnőtt Breuer Marcell formatervező és építész május 21-én lenne százhúsz éves. Két csővázas karosszéke és kisasztala látható az újjászületett Walter Rózsi-villában, a Magyar Építészeti Múzeum ma nyíló első saját hajlékában.

Éppen százötven éve jelentette be Pauler Tivadar vallás- és közoktatásügyi miniszter, hogy létrejött a Magyarországi Műemlékek Ideiglenes Bizottsága, megvetve az intézményes magyar műemlékvédelem alapját. Ünnepi pillanat. Vajon ma is van mit ünnepelni?

Ha a házak és a falak mesélni tudnának, mennyi izgalmas, magával ragadó vagy drámai történetet mondanának el tervezőikről, építőikről, lakóikról, a megélt időkről. Mit tudnak mai lakóik az épület múltjáról, jelenéről – erről is szól a Budapest100.

A régmúlt idők históriájáról és társadalmáról hitelesen mesélő épített örökség és a történeti tájak hagyományos világnapja nálunk ebben az esztendőben különleges ünnepel párosul: idén másfél évszázados az intézményes magyar műemlékvédelem.

Csillagos nyári este volt, Cividale del Friuliban, a Mittelfest tizedik évfordulóján a Dóm téren felállított színpadon a Magyar Fesztivál Balett a Viva Verdi! előadásával szerepelt. A zeneszerző halálának centenáriumán alakját Markó Iván táncolta, élte.

A késő középkor szelleme, érzékisége, spiritualitása, titokzatossága elevenedik meg a Szépművészeti Múzeum Bosch-kiállításán. Miként lett a Gyönyörök kertjeként ismert triptichon színház ihletője? Erről is beszél Köllő Miklós rendező, koreográfus.

Tíz esztendő, hetven bemutató, kétszázezer néző – hetvenöt férőhelyes színházban ez sem kevés, s ha hozzátesszük a művészi igényességet és a színészi találkozások sokszínűségét, nem kétséges, érdemes volt életre hívni a Rózsavölgyi Szalont.

Százharmincnyolc esztendő – ennyi idő telt el azóta, hogy 1884-ben megnyílt a Magyar Királyi Operaház, s valamivel több mint négy év áll mögöttünk, mióta bezárultak kapui, hogy most megújulva, eredeti ragyogásában lehessen újra
a művészet hajléka.

Volt idő, amikor villanyórája majdnem olyan ismert volt, mint ama sokszor megénekelt a Nemzeti Színháznál, „ott, ahol a hatos megáll…” A maga idejében a Postapalota Krisztina körútra néző homlokzatára szerelt kerek számlapú óra különlegességnek számított.

Budára, a Helytartótanácsba! Nyittassuk meg Táncsics börtönét! – zúgta a tömeg a krónikák szerint azon a híres március 15-én, s már indultak, hogy a bírósági ítélet nélkül fogva tartott Táncsics Mihályt kiszabadítsák. Hol is volt a nevezetes börtön?

Százharmincnyolc esztendő – ennyi idő telt el azóta, hogy 1884-ben megnyílt a Magyar Királyi Operaház, s valamivel több mint négy év áll mögöttünk, mióta bezárultak kapui, hogy most megújulva, eredeti ragyogásában lehessen újra a művészet hajléka.