Dégen járunk, a sokat látott, sokat megélt és a mostanában méltó odafigyeléssel és érzékeny műemléki gondossággal megújított Festetics-kastélynál, amely ugyan jó ideje már nem a Veszprém irányából az Ecsi-puszta majorsági épületétől induló egykori út felől, hanem oldalról, onnan közelíthető meg, ahonnan valaha a cselédség, a személyzet közlekedett. Persze a kastély, előtte az évszázados kocsányos tölgy földig ereszkedő ágaival így is őrzi egykor volt drámai monumentalitását.

A portikuszos, kocsifelhajtós főbejárat.  Fotó: Nemzeti Örökségvédelmi és Fejlesztési Nonprofit Kft./Kovács Zoltán
 
 
Az érkezésről nem véletlenül meséli kísérőm, Garaguly Kinga, a felújítás vezető építésze, hogy ha ő visz valakit autón, néha megteszi, hogy csukott szemmel rávezeti a régi útra, onnan pillantsa meg a házat, hiszen teljes egységében így fogadható be. Úgy véli, minden érkezésnek megvan a maga dramaturgiája, a rávezetés fontos, immateriális műemléki érték, valójában ez is a műemlékvédelem feladata lenne, ám erre a kérdésre alig van az építésznek ráhatása. És ezt már akkor teszi hozzá, amikor a hátsó, a kastélyparkra, a szerpentintóra néző nyolcoszlopos portikusszal magasodó homlokzat előtt, a zúzottkővel borított enyhe lejtésű, kő pofafallal kísért rámpáján állunk. Különös érzés, mintha minden szakmai törvényszerűségnek ellentmondva, gondolkodásában, képi megjelenésében ez a befelé tekintő épületrész lenne a fontosabb.

A klasszicizmus igézetében

Pollack Mihály valószínűleg első és típusteremtő klasszicista alkotása, amelyet jó néhányan a Nemzeti Múzeum előképének is tekintenek, valamikor a XIX. század legelején épült. Az eredeti építési terveknek, iratoknak nem maradt nyoma. Ybl Miklós Pollack-életrajzából való az utalás: „…többek között Dégen gróf Festetichnek egy nagy kastélyt tervezvén és építvén…” Korábban úgy tartották – így vélték még olyan szaktekintélyek is, mint Zádor Anna művészettörténész és Rados Jenő építész –, hogy valamikor a húszas években épülhetett. Utóbb a tudományos kutatások – ezt fogalmazta meg Sisa József művészettörténész kastélymonográfiájában – mégis arra engedtek következtetni, s ezt erősítették meg Pichardt Károly dégi plébános feljegyzései is, hogy a kastély a XIX. század első évtizedében épült, tulajdonosai 1815-ben már bizonyosan lakták.

Tiszta időben a kerti szárnyból látni a falu templomtornyait.  Fotó: Nemzeti Örökségvédelmi és Fejlesztési Nonprofit Kft./Kovács Zoltán

 

Dég kastélyának építtetője a hatalmas mezőföldi birtok tulajdonosa, Festetics Antal királyi kamarás volt. A nagy műveltségű és széles látókörű, felvilágosult gondolkodású köznemes (grófi rangot később fiai kaptak) feleségével, a botanikakedvelő Splény Amália bárónővel – aki az Orczy-kertet alapító Orczy I. László unokahúga volt – és gyermekeikkel költözött az új kastélyba, amelynek kialakítását alapvetően meghatározta, hogy ellentétben a legtöbb főúri épülettel, nem egy korábbi épület romjain vagy továbbfejlesztésével keletkezett, hanem tervezője maga határozhatta meg komponálhatta nagyvonalúan a tájba. (A család dégi ágának őse, Festetics Lajos királyi tanácsos a XVIII. században földszintes barokk kúriát építtetett, amely ma is áll a birtok távoli pontján.)

S ezzel, no meg a mérnöki képzettségű jószágigazgató, Kováts Ferenc tudásával magyarázható a monumentális kastély, a vele egy időben emelt kiskastély (földszintjén a parádés istálló volt, emeletén lakott a belső cselédség) és az utak, a tisztások, a nyiladékok, a kígyózó szerpentintó, a patakok, a kialakított angolkert, a tájkép tökéletes, nyugodt harmóniája, amelynek egysége akkor sem változott, amikor az utódok újabb építményekkel, kerti elemekkel gazdagították. S ha tiszta időben a kertre néző portikusztól a tekintet a távolba kalandozik, felsejlik a falu két templomának tornya, mindkettő a kastély építésének idejében újult meg. A református templom tetőzetét, sisakját a kastély építése táján újították fel, a kis katolikus plébánia helyén pedig akkoriban épült a főhomlokzatával a kastély felé néző, klasszicista templom, valószínűsíthetően ugyancsak Pollack Mihály tervei nyomán.
 

A kastély felújításának vezető tervezője Garaguly Kinga. Fotó: Csonka Zengő

 

Már a klasszicizmus igézetében született, de a még barokkos alaprajzú, hossztengelyre szerveződött kastély főbejáratánál, a kocsifelhajtón – ahol a korabeli kőtömbdobogók és kőlépcsők pontosan érzékeltetik a hintón vagy lóháton érkezők fogadásának módját ­­– belépés előtt Garaguly Kinga arról beszél, az építészet lassú műfaj, a házak megadó türelemmel várják egyedi sorsuk beteljesülését. „A dégi kastély életében a pusztítás évtizedei – magyarázza az építész –, amikor a második világháború idején német, majd szovjet hadikórházat telepítettek ide, az eredeti berendezést széthordták, a díszteremben lóistállót rendeztek be, a levéltár irataival, a könyvekkel fűtöttek, majd minisztériumi üdülő, gyerekotthon foglalta el a házat, beivódtak a falakba, a szerkezetekbe. Építéskori felület kevés maradt meg, de amikor nekiláttunk a munkának, még ki lehetett hámozni mikor, mi történt, hogy változott az eredeti tér, az anyag. Ahogy lekerültek az újabb burkolatok, takarások, mint a ruhák, fokozatosan bontakozott ki eredeti valóságában az épület, betegségeivel, gyengeségeivel együtt.

Igyekeztünk a lehető legnagyobb tisztelettel és szeretettel bánni a házzal, a legszükségesebb, legkisebb rombolással járó javító beavatkozásokat végeztük el. Különlegesen őriztük azt a kevés eredeti felületet, például az érkezési portikusz teraszának még a Festeticsek lába által kikoptatott burkolatát, mert ezek tudják megadni a hitelességét az épületnek.

Ezek voltak az igazodási pontjaink, hozzájuk állítottuk be a többi felület milyenségét, a harmonikus összkép elérése érdekében. Nagyon meg kellett gondolni, milyen anyagokat használunk, mert a mai építőipari anyagválaszték nagy része az új épületekre optimalizált, az építőipari általános gyakorlat, tisztelet a kevés kivételnek, a steril látszattökéletességre törekszik.”

A megújult kastély hűvösen elegáns, monokróm törtfehér színe festőrestaurátori kutatás nyomán, Pollack más épületeinek tanulmányozásával született. Garaguly Kinga alkotótársaival árnyalatok sokaságából választotta ki azt a tónust és anyagminőséget, amely majd kitéve az időnek és időjárás viszontagságainak is, együtt tud élni az eredeti, megőrzött részletekkel. Úgy mutatva a megújulást, hogy közben láttatja a múlt kopottas voltát is. Nem kis feladat volt a százhetvenhat ablak helyreállítása, ahogy az építész mondja, a keretek, az üvegezés, a zsaluk, a vakablakok a nyílászárók történeti fejlődését is megmutatják, minden korszakból megőrizve „tanúablakokat” úgy, hogy az összkép egységes legyen.

Rejtőzködő termek

A kastély főszárnyának földszinti térkompozíciója, amely az előcsarnokon átvezetve a kert felé tárulkozó tágas ebédlőből (a kastély életének későbbi korszakában szalonból) két irányba, egymásba nyíló teremsorral szimmetrikusan szerveződik, lenyűgöző. A kilenc helyiségből álló, hetven méter hosszú enfilade hagyományos szerkezete azonban Dégen váratlanul egyedi arcot ölt. A díszterem itt nem a kastély központi tengelyében, a portikusz mögött helyezkedik el, hanem a teremsor nyugati végén, a főszárny sarokrizalitjában szinte rejtőzködve, de mindenképpen lezárva azt. A két emelet magasságot elfoglaló, lapos kupolás, ellipszis alakú, négy, félköríves fülkével bővített, sárga-szürke műmárvány borítású terem falpillérein a tükrök fölött kiterjesztett szárnyú sasok díszelegnek. Ezek valószínűleg az 1920-as évek végén, a Festetics Sándor kívánságára kerülhettek fel. Az építész arról beszél, hogy az itt megforduló katonák célba lőttek a domborművekre, ezért a most láthatók, az eredetik rekonstrukciói.

Az ovális díszterem.  Fotó: Nemzeti Örökségvédelmi és Fejlesztési Nonprofit Kft./Kovács Zoltán

 

Valóságalapot kínálhat a terem színkompozíciója is a históriának, amely szerint a szabadkőműves Festetics Antal, aki előbb, akárcsak apja és bátyja, a Nagyszívűség páholy, utóbb a Hét csillag, majd az Egyesüléshez címzett páholy tagja lett és a Ferenc az őrködő oroszlánhoz ó-skót páholy lovagja volt, a mozgalom betiltása után is titkos összejöveteleket tarthatott a nagyteremben. Ezzel a terem „félreeső” elhelyezése is magyarázható. Így vagy úgy, a nagyteremnek a ház keleti rizalitjában van egy hasonlóan ovális, ám kis méretű párja. Pollack egyébként más épületeibe is szívesen tervezett ovális tereket. A legendárium szerint, amikor 1795-ben Ferenc császár betiltotta a páholyokat, Festetics Antal Aigner Ferenc Ádámtól megvette, és itt őrizte a Habsburg Birodalom összegyűjtött szabadkőműves iratait. S tény, Abafi (Aigner) Lajos történész ezek alapján írta meg a XIX. század végén az osztrák–magyar szabadkőművesség históriáját. Nos, akadt olyan feltételezés, amely szerint ezeket az iratkötegeket rejthette a csak a főhálószobából megközelíthető díszes, kupolás kabinet, a bálterem kicsinyített mása, az épület rejtett zugában.

A kis ovális helyiség, a fürdőszoba padozatán a csillaggal.  Fotó: Nemzeti Örökségvédelmi és Fejlesztési Nonprofit Kft./Kovács Zoltán
 
 
A levéltárra ugyanakkor mindössze egyetlen műemléki leltárban található utalás, az viszont azt jelzi, hogy a teremsor későbbi, teniszpálya felőli végében volt. Ami viszont bizonyos, a kisebbik ovális teret Festetics Sándor fürdőszobává alakíttatta felesége számára, nagy valószínűséggel akkor került padozatának burkolatába a szabadkőművesek nyolcágú aranycsillaga is. Ahogy Festetics Sándor ténykedéséhez köthetők az egykori szabadkőművességre utaló látványos jelek is: a ház homlokzatán a lunettákban a sugárzó napkorongba foglalt maszk, a díszteremben a tükrök fölötti sasok.
 

Az egykor volt és a jelen

A megújítás első feladata a történeti térkompozíció visszaállítása volt, hogy az új funkció megőrizve a kastély egykori életének hangsúlyait, a párhuzamok alapján új léttel telíthesse meg a termeket, hogy a látogató, ha végigjárja a házat, a Festeticsek vendégének érezhesse magát. Ehhez sor került a méltatlan hasznosítás idején emelt válaszfalak elbontására, a befalazott ajtónyílások kibontására, a munka része volt a falszövetkutatás, a falkép restaurálás, másutt rekonstrukció, a különbség jól érzékelhető az egykori ebédlő, ma kávézó feltárt és konzervált, az építési időre emlékező falszakaszán, illetve a rekonstruált mennyezeti díszítésen.

Kiállítás és vetítés idézi fel az életet a kastélyban a háború után.  Fotó: Nemzeti Örökségvédelmi és Fejlesztési Nonprofit Kft./Kovács Zoltán
 
Ha talán akadnak is aggályok a berendezéssel, netán a kiállításokkal kapcsolatban, s nincsenek kétségek afelől sem, hogy bármily fontos lenne, sok időbe telik még, mire sor kerülhet a kiskastély, a narancsház, az egykori barokk kúria, netán a felvezető út helyreállítására, mégis kétségtelen, hogy a Festetics-kastély és parkja, benne a Hollandi-ház (Gábor&Svejkovszki építésziroda) és a szivattyú-ház (Fekete J. Csaba) életre keltésével különleges érték született, talán nem túlzás azt állítani, ez a Nemzeti Kastély- és Várprogram csúcsteljesítménye.

Ez a megújulás éppen arról szól, és azt mutatja hitelesen, hogyan élhetnek együtt a régi idők a ma valóságával, hogyan újulhat meg úgy az évszázadok nyomait hordozó épület, hogy a látogató a falakon, a falakban a maga valóságában érezze a múlt üzenetét. Ez volt a műemlékhez értőn és érzőn, tisztelettel és finom tapintattal nyúló építész nagy kihívása,

ahogy Garaguly Kinga fogalmaz: „Dég számomra a folyamatosan változó világban a korszakokon túlnyúló, klasszikus értékrenden alapuló eszmeiség, a nyugodt, egyszerű, tiszta szépség és harmónia megtestesítője. Szűkszavú és tárgyilagos, világos és gesztusoktól mentes. Érthető. Hosszú élete során összetett szellemi és tárgyi rétegei alakultak ki, ehhez kapcsolódni, hozzátenni valamit a leginspirálóbb, legfelemelőbb műemléki munka.”

 

Nyitókép: A dégi Festetics-kastély kertre nyíló homlokzata. Fotó: Nemzeti Örökségvédelmi és Fejlesztési Nonprofit Kft./Kovács Zoltán