Szerző: Nagy Koppány Zsolt
Elektronhiányos állapot
Az úgy volt, hogy kéthétnyi időtartamra Erdélybe utaztam a feleségem szüleihez, majd a saját szüleimhez, plusz drága gyermekeink… – ez így önmagában éppenséggel magyarázhatná, ami történt, de van még hozzá adalék. Mégis mi történt?, kérdezhetik hűséges olvasóim.
Ételek éneke
A kapuzárási prepánik – vagy inkább a pre-kapuzárási pánik – csalhatatlan jelei közül az egyik már megvan: elkezdtem piros sportcipőben járni – ahogy a lányom mondta: „mint az öregemberek, akik tiniknek akarnak látszani” –, a másik pedig az elmúlt hetekben szintén felsorakozott.
Most már a jobb a rosszabb
Én nem tudom, Önök hogy vannak vele, de én egyszerűen és keresetlenül szeretek látni. Oké, kompromisszumos a dolog, mert elég régóta rövidlátó vagyok, de ahhoz a kevés és röviden látott dologhoz azért körömszakadtáig ragaszkodom. Vagy inkább: könnyspricceltéig.
Lopok nekem egy széket
Második órája pakolom az irodában a székeket. A régitől fáj a derekam, gondoltam, elcserélem valamelyik kollégám székére, aki épp nincs jelen, már ahogy ez lenni szokott, mikor emberek dolgoznak együtt.
A jólét
Múlt hónapban írtam ide egy szösszenetet, amelyben elmeséltem, hogy szégyenített meg – megjegyzem: teljesen jogosan – egyik szomszédom amiatt, hogy járó motor mellett ülök a kocsimban a garázsbejáró előtt néhány percig. Megosztottam a szöveget az írói oldalamon, és olyan emberek is lájkolták, akik addig semmi mást tőlem.
Én már csak úgy vagyok…
…hogy szeretek takarékoskodni. Erre nevelt az élet; ha fellengzősen akarnám mondani, a székelyeket soha nem kényeztette el a sorsuk, mindennek megvolt a helye és szerepe.
A futásról még egyszer, utoljára
Már hetek óta forgatom magamban ennek a tárcának a tervét, és bár szerzői igényem valami vicces és vidám írásra lenne, az idő, ó, a kérlelhetetlen idő kissé szomorkásra érlelte a dolgot? az ügyet? a beszámolót? a problémát? Ezt mind.
Elkezdődött
Volt nekünk egy cuki kínai csíkosteknősünk, de mivel megnőtt és fajtatársai társaságára vágyott, egyik ismerősünk – komoly tekitenyésztő! – magához vette, hadd szaporodjon az istenadta. Így hát azonmód felszabadult addigi lakhelye, egy remekbe szabott, UV-fénnyel megvilágított, hálós kimászásgátlóval fedett akvaterrárium, Isten nagyobb dicsőségére.
Vékony pénz, avagy a pénzügyi tudatlanság
Először azt a címet szerettem volna adni e kis elmefuttatásnak, hogy Vékony pénz, avagy a pénzügyi tudatosság, de aztán arra jutottam, hogy így a reménybeli olvasó talán azt gondolná, értek a pénzügyekhez, és rögtön elidegenedne tőlem lelkileg, mint én szoktam azoktól, akik tényleg (értenek hozzá).
A nagy tuk-mix, avagy ne tukmáld rám a zenédet!
Mindannyian láthattunk már részeg embert – a békésebbek közül valót –, amint társaságban ülve, egy fura pillanatban előveszi a telefonját, nehézkes ujjmozdulatokkal megnyitja rajta a Spotify-t, kikeresi kedvenc dalait, és lepisszegve a különben vidáman beszélgető asztaltársaságot így szól: „Na ezt hallgassátok meg!”
Maradok
Ahogy öregszem és kényelmesedem, egyre több tárggyal veszem körül magam. Mindegyik nélkülözhetetlennek tűnik, és végső soron mindegyik fölösleges, természetesen.
Hátrahőkölés
Rövidlátó szememben az öregedés egyik legcsalhatatlanabb jele az a tipikus fejmozdulat volt, amikor a(z) – többnyire férfi- – ember kézbe veszi az apró betűs szöveget is tartalmazó dobozt, újságot, feliratot, használati utasítást, receptet, aztán hunyorít meg összpontosít.