Én már csak olyan vagyok, hogy ha valamibe sok százezer forintot ölök, akkor szeretném legalább párszáz forintért eladni (megmondhatói ennek mindazok, akik használt kocsit vettek tőlem), ezért mielőtt ingyen elvihetőre állítottam volna a státuszát baráti körömben, tettem egy kísérletet a legnagyobb online piacterek egyikén. Tudni kell még rólam, hogy istentelen mohóságomon túl bambán jóhiszemű vagyok, ezért is tartok ott, ahol, az engem átverők száma tékápé naponta növekszik exponenciálisan, de mit tegyek, ha ilyen krisztusi jóhiszeműséggel és emberekben való bízással élem az életem – valakinek mártírnak is kell lennie.

Már egy hete kinn volt a remekbe szabott hirdetés az oldalon, de a kutya se jelentkezett rá, pedig igen kedvezményes árat kértem érte, lásd fenn. Így ahhoz a ravasz cselhez folyamodtam, amelyikhez évszázadok óta a hirtelen tönkremenő bankárok szoktak (mind a ketten), és naponta egy ezressel lejjebb vittem az árát, úgy, hogy már szinte mínuszban voltam. (Nyilván ezért készülődött a Teremtő a megleckéztetésemre – lásd lenn –, hiszen látván látta, nem elég, hogy megszabadultam Tekitől, és ezáltal gigazsulszám spórolok elektromos áramot és hektoliterszám drága édes anyaivóvizet, hanem végtelen mohóságomban és kapzsiságomban még pénzt, értik, pééénzt is akarok keresni nemtelen ravaszkodásommal ama online piactérben benne, átok rájam.)

De a népek nem jöttek.

Emlékeztem halványan, hogy ez az online piactér úgy működik, hogy ugyan „ingyenes”, de amíg az ember az „előresorolás” nevű pénzbefizetés révén nem tesz anyagilag is valamit az ügy érdekében, addig biza nemigen jönnek az érdeklődők. Többször tapasztaltam viszont, hogy amint fizettem párszáz forintot a hirdetés mellé, hirtelen minden elkélt, amit eladni kívántam. Így tettem hát most is, immár ötszáz magyar ruppót stekszeltem azért, hogy eladjak valamit – igazi Közgazdasági Főgonosz Lángelmének éreztem magam közben.

És hát, mint a mesében: alig kapták le a számlámról a pénzt, máris rám írt egy habakukk felhasználónevű muki vagy mukilány, miszerint: „Jó napot, szeretném megvásárolni ezt a… Lehetséges a rendszeren keresztül rendelni? Már rendelek, de az oldal megköveteli az mail címét, kérem írjon nekem és megrendelem.”

Szerfölött megörültem, és büszkén mondtam a családnak, figyeljenek csak, hogy változtatja át medzsisön dedi kis helyet foglaló, de értékes ezresekké a nagy helyet foglaló, ám immár értéktelen akvaterra-szettet! Ugyanakkor volt valami kellemetlen háttérérzetem is, hogy… nem értem egészen pontosan, mit akar az ipse(lány). Hiszen én direkt nem ikszeltem be a postai elküldést (nemhogy a „rendszeren keresztül”-it!), lévén egy igen törékeny objektum az adásvétel tárgya, így azt nem is igen lehet „rendelni”!

Udvariasan szabódtam hát kicsikét válaszüzenetemben, miszerint nagyon örülök meg minden, de nem megrendelhető a cucc, csak személyesen átvehető, ugyanakkor kérésre Pest megyén belül házhoz is viszem, a jó szívem visz az adósok börtönébe, az.

De a vevőm rá se hederített: „Köszönöm, aszongya. Kérem küldje el a csomagot minél hamarabb, lehetőleg holnaputánig, már megrendeltem, a rendelés ma már az Ön címén van, kérem, ellenőrizze.” És még egy szmájlival is megtoldotta, amivel engem ilyen borús időkben le lehet venni a lábamról, mi tagadás úgyszólván.

Megint elmagyaráztam hát a majomnak, hogy nem tudom elküldeni, baszki!, de azért megnéztem az emailjeimet, és hát a szpemek között valóban ott virított egy levél – kicsit gyanús volt ugyan, hogy már a tárgymegjelölésben egy szívecske is szerepelt, no de köd is van, jöhet. Ékes magyarsággal ezt mondta vala a levél, céges logó (!) kíséretében: „Hello, a terméket már fizettek. A fizetés átvételéhez nyomja meg a Megerősítés gombot (Alatta gomb, Megerősítem-felirattal). Hogy működik? 1. A vevő fizetett az árut, várjuk az eladót! 2. Kattintson a Megerősítés gombra pénzeszközök fogadásához. 3. Banki visszaigazolás és a fizetés átvétele! Sok jó üzletet! Üdv”

Ez a Sárbogárdi Jolánt idéző szótenger azonmód gyanúra intett.

El is vándoroltam az online piactér Biztonságos vásárlás/Adathalászat alpontjára, ahol döbbenten olvastam a következőket: „ezeket az üzeneteket, oldalakat nehéz megkülönböztetni a hivatalos oldalaktól, mivel gyakran használnak céges logókat és a vállalatról összegyűjtött grafikus elemeket”; „az üzenetek nyelvezete furcsa, rossz magyarsággal íródott, nehezen érthető”; „…próbálják kicsalni akár bankkártya-, akár személyazonosító igazolványunk adatait”; „a nagyon gyors fizetésre/eladásra akarnak rávenni, és nem hajlandóak személyes találkozásra”.

Tankönyvi áldozateset voltam hát, az egész ügymenet teljes és ravasz pszichológiájával felütve. Döbbenten és szomorúan álltam.

Magyarok… véreim!, gondoltam aztán. Ez csupán egy pár ezer forintos akvaterrárium! És ti már ezért is ilyen erők/apparátus mozgósítására vagytok hajlandóak?! Hát ilyen nagy a baj?! Hiszen még csak közeleg a tél, meg még nem érkezett! Mi lesz később? Betörtök a lakásomba? Mélységes csalódást érzek.

(A történethez tartozik, hogy aznap még hárman, nyilván robotok, próbálkoztak ugyanezzel a trükkel – egyikük egyenesen WhatsAppon. Ezeknek már nem is válaszoltam. Ugyanitt használt, de remek állapotú akvaterrárium – még mindig… – eladó.)