MOTTÓ: 

Annak, ami erkölcsileg romlott, azonosnak kellene lennie

azzal, ami természet szerint lehetetlen: a

nem kellene annyi, mint erkölcsileg nem lehet.

(Benjamin Whichcote)

Az ember könyveket böngész, ha teheti, turkál köztük; néha azon kapom magam, olyanokba olvasok bele, majd utána olvasom el, amelyekről azt hittem, talán nem érdekelnek. A minap kezembe került egy könyv, A kard regénye, a fegyver monográfiája.

Logikai úton létrehozott „konkrét” formák megalkotása síkban és térben – a geometria törvényszerűségeinek figyelembevételével – hozzá még a színes fény varázslata – mintegy javaslatképpen az elvontabb, korszerűbb, de érzékelhető világélményhez.

A klasszika modernitása vagy a modern klasszikája – elméletben és gyakorlatban egy szellemileg szuverén (nemzetközi) kiállítássorozat koncepciójában, valamint egy budapesti kisgalériában – némi konstruktív képzelőerővel.

Nincsen abban semmi különös, semmi meglepő, hogy a Zsennyével (első említése 1237-ben Sennye) kapcsolatos hírekre mindig fölfülelek; falumról van szó, benne az éppen százéves, vert falú házzal, amelyben születtem, amelyet fönntartok, máig látogatok.

Megnéztem egy érdekes filmet. Televízió mutatta be, remélhetőleg moziba is kerül. Első pillantásra – sőt, a címből következtetve: 1968 – Egy szerelem rekonstrukciója – dokumentumfilmnek tetszenék, ám a szereplőválogatás dokumentációja azt sugallja: játékfilm készül megtörtént eset alapján.

Él egy nemzetközi jelentőségű képzőművész viszonylagos visszavonultsággal Dunaföldváron, jóllehet, aki kicsit is ismeri a kortárs magyar művészetet, tisztában van jelentőségével. Visszavonultságát mindössze szenvedélyes munkaszeretete indokolja.

A történelem a múltbeli események összessége – tartja az értelmezés, nagyjából egyetérthetünk vele. Múltként érzékeljük, mivel egymásra rakódó események sora – a befejezettség érzetét sugallva. Kényesebb a folytatás: az emberiség múltjának tudományos ismerete.

A világ filmművészetének egyik legmeghatározóbb alakja több alkotásával filmtörténetet írt, életművének sokoldalúsága egyedülálló – e gondolattal ítélték a Berlinale döntnökei az olasz gyökerű rendezőnek, Martin Scorsesének az idei Arany Medve-életműdíjat.

Életének nyolcvankilencedik évében elhunyt Kévés György Kossuth- és Ybl Miklós-díjas építész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. A XX. század második felének egyik legfontosabb építőművészére egy, az Országút magazin decemberi számában megjelent korábbi írásunkkal emlékezünk.

Szerencsére a magyar fotográfiának – akárcsak a képzőművészetnek, irodalomnak, zenének – megvan a maga bensőségesnek tetsző otthona, hiteles helye. Hitelessé pedig elsősorban olyan fontos és jelentős kiállítások teszik, mint Féner Tamásé volt ezen a kora őszön.

Több mint nyolcvan esztendeje élem életemet – részben vagy egészben – zsennyei szülőházamban, amit nagyanyám hadiözvegyként épített közel száz éve, élvezem a fél méter vastag vert falak „légkondicionálását” télen, nyáron, élem történeti és privát időmet.