Virginia Woolffal szólva „az élet nem szimmetrikusan elhelyezett lámpák sora”. Bodolóczki Linda új munkáin ezeknek a világítótesteknek mozgó, véletlenszerűnek tűnő mintázatait, vagyis a káosz természetét kutatja a festészet eszközeivel. Továbbgondolja a nála megszokott intenzív, kontrasztos színek alkalmazását, a töredezett szerkesztést, és a gesztus-geometria párosításával kísérletezik.

„Más a szülőföld és más a haza: az egyik gyerekkori emlék, a másik férfikori gond” – Cs. Szabó László Erdélyben című könyvében fogalmazta meg hitvallását, életének abban a boldog pillanatában, 1940 őszén, amikor két évtized után újra útlevél nélkül utazhatott hazájából szülőföldjére, Budapestről Kolozsvárra.

Az Országút a Magyar–Török Kulturális Évad program-
sorozatához kapcsolódva magyar–török nyelvű,
képzőművészek által illusztrált novelláskötetet ad ki T’ÖRÖKSÉGÜNK – Örökül hagytuk, örökül kaptuk, azaz Sonsuza kadar bıraktık, sonsuza kadar aldık címmel. Az első novellát Dupla íz címmel az ankarai Hungarológiai Tanszék doktora, Sevgi Can Yağcı Aksel írta, akivel kulturális párhuzamokról és a nyitottság fontosságáról beszélgettünk.

XXXX

Amikor Fertőd–Eszterházán húsz éve az Esterházy-kastély felújítása a homlokzatfestéshez érkezett, művészettörténeti, restaurátori kutatások mutatták, Esterházy ’Fényes’ Miklós idején aligha lehetett k.u.k.-sárga, ha jobban tetszik, Habsburg-sárga az épület.

Bíró Sándor kiállításának címe – Igazi zöld és igazi kék –, mely a nyolcvanas évek alternatív zenekarának, a Sexepil együttesnek egyik kultikus slágerét idézi, azonnal felvet egy nyilvánvaló kérdést: mi a szín?

Mint tanítvány, bencés növendék, majd konventtag és az 1986 utáni években a pannonhalmi gimnáziumban beosztott tanár, azt hittem, igazán jól ismerem már Richárd atyát, s kevés újat tud mondani nekem. Azután elolvastam Elmer Istvánnal folytatott beszélgetésének kötetét...

Ha új helyre költözünk, a lakás/ház kiválasztásakor a kelleténél ritkábban vesszük figyelembe, kik lesznek az új szomszédjaink. Ha pedig később költözik mellénk valaki, akkor végképp nincs választásunk. A Szörnyetegek című film a szomszédháború egy egészen végletes formáját tárja elénk.

A zsidó főtanács tagjának, a Jézust csak éjjel, titokban felkereső Nikodémusnak nevét választotta az üldözött orosz ortodox egyház beépített metropolitája, s hozzá hasonlóan igyekezett hivatalában becsületes maradni. Szovjet titkosügynökként pápák barátja, életművük tiszteletteljes méltatója volt.

Természetesen nem fraktálokat fest. Hogy e fura alakzatokra utalhatnak festményei, talán csak a véletlen – és a cikkíró – műve. Mégis, a fraktálok logikus rendezettsége – pontosabban összerendeződése – és Barabás Zsófi képei között épp az a hasonlítható, hogy a maga sajátos formarendjével mindkettő élményt nyújt.

Művészetének meghatározó vonása,
hogy egyaránt különbözik a kor avantgárdjának
(az Iparterv-generációnak) a pop-art és a koncept art inspirálta kifejezésmódjától, ugyanakkor a kor hivatalos, nagyrészt posztimpresszionista festészetétől is.

Az önhitt racionalitás diadalmenete érzelmi életünk elsivárosodásával, közösségeink
elsorvadásával, hagyományaink megtagadásával jár. Nincs Isten, nincs jövő, nincsenek
gyermekek. Maradnak a jelen élvezetei s a technológiai fejlődésbe vetett vakhit –
vagy ellenhatásként tudománytagadó babonák.