A Hild az egyik legismertebb magyar építésznév, valószínűleg mindenki találkozott már vele. Alighanem azért, mert iskolákat, könyvtárakat, utcákat, tereket, díjakat és cégeket is hívnak így.

Fasiszta nemzet nincs. Kommunista nép nincs. Van viszont szolgává és tolvajjá torzított társadalom (bár senkiből nem lehet kihozni azt, ami valamiképpen nincs benne), amely felszabadulása után már nem emlékszik rá, hogy agyszerkezetét idegen kéz állította át.

„Sokat köszönhet a lúzereknek a világ. Szeretlek. A giccset is szeretem. Talán még nálad is jobban.”

Ha Pilinszky János életének valamelyik mozzanatát, állomását meg akarom ismerni, bevallom, elsőre nem egy róla szóló monográfiát, életrajzot nyitok ki, hanem a kincsesbányát, a leveles könyvét.

Három történelmi szereplő, két idősík és egy közös cél, a Magyar Katolikus Egyház jövőjének szolgálata jelenik meg Kálmán Peregrin könyvében.

Remek alkalom lett volna a közéleti napilapoktól a sportközvetítések szünetében leadott egyperces hírekig, széltében-hosszában tudósítani a kolozsvári Farkas utcai kőszínház kétszáz évvel ezelőtti megnyitása előtt tisztelgő megemlékezésekről.

„képzelj magadnak 
új színt új díszletet s a bűntudat mellé 
képzelj megbocsátó tekintetet…”

Fecske Csaba szerint verset úgy kell olvasni, mint mézet enni. Kiskanállal. Nehogy versmérgezést kapjunk.

Tudom, hogy folyton növekszik tartozásaimban a szorzó. Mégis ez lök előre, mert gazdaggá tettél, legalább egy élettel gazdagabbá, ezért aztán bármit elbírok, bármit kifizetek, és ezért nem kérek semmit senkitől.

„Minden össze volt mindennel kötve,
ahogy az előttünk lévő korok
a miénkkel.”

A Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend hivatásából és vállalásaiból adódóan kiemelt figyelemmel követi a szentföldi történéseket, és cselekvőn vesz részt az ottani keresztény közösségek megsegítésében, intézményeik humanitárius eszközökkel történő támogatásában.

A hatvanas évek végén, első hazalátogatásom idején nem vezettem naplót. Nem jegyeztem fel, hogy az óhazában mi minden történt velem. Néhány napos látogatóvízumommal egyébként sem volt tanácsos eldicsekednem, ha nem akartam elveszteni genfi menekültstátuszomat.