John Adams, az Egyesült Államok második elnöke kétszáznegyvenöt évvel ezelőtt, 1776 júliusában a következő sorokat írta feleségének, Abigail Adamsnek címzett levelében: „Úgy érzem, hogy ez a nap lesz a legemlékezetesebb Amerika történelmében, a jövő generációi ezt a napot fogják ünnepelni fesztivállal, katonai parádékkal, felvonulásokkal, sporteseményekkel és örömtüzekkel most és az idők végezetéig.” Jóslata valósággá vált: július 4-ét az amerikaiak a kontinens egyik sarkától a másikig ünneplésnek, pihenésnek és fesztiváloknak szentelik. Ezzel állítanak emléket annak, hogy a tizenhárom gyarmat delegáltjaiból álló Kontinentális kongresszus a „Természet Törvényeire” és a „Természet Istenére” hivatkozással kimondta az elszakadást a brit koronától. Mindezt a legnagyobb részben a Thomas Jefferson által megfogalmazott és a történeti emlékek szerint július 4-én Philadelphiában aláírt Függetlenségi Nyilatkozat alapozta meg.

A Függetlenségi Nyilatkozat többes szerepet játszik az amerikai történelemben. Az „Egyesült Gyarmatok” ebben formáltak jogot arra, hogy „különálló és egyenrangú helyet” foglaljanak el a „földkerekség hatalmai” között. A nyilatkozat a függetlenedés iránti igényt –
a történelem során első ízben – azzal igazolta, hogy
a pozitív angol jog folyamatosan és súlyosan megsértette a felette álló, transzcendens és univerzális természetjog elveit, ami felhatalmazást ad a kormányzat „megváltoztatásához vagy eltörléséhez”. A Függetlenségi Nyilatkozat szerepe azonban az elszakadás kinyilvánítását és a forradalom megvívását követően korántsem zárult le.

Nemcsak a függetlenedést alapozta meg, hanem deklarálta azokat az alapvető erkölcsi és jogi elveket, amelyek az újonnan létrejött állam vízióját és működését áthatják, és amelyek „jobban védik a Biztonságot, és jobban elősegítik a Boldogulást”. Éppen ezért a Nyilatkozatot hitvallásként, creedal documentként is szokás jellemezni. A híres konzervatív gondolkodó, Harry V. Jaffa találó hasonlatával élve: míg a Függetlenségi Nyilatkozat az amerikai politikai és állami berendezkedés lelkét, addig az alkotmány a testét jelenti.

A Nyilatkozat híres soraiban megfogalmazott értékek: az emberek egyenlősége, az őket megillető,
„a Teremtőtől származó elidegeníthetetlen jogok” és az e jogok biztosítása céljából az emberek egyetértése alapján létrejött kormányzat alkotják az amerikai alkotmányosság alappilléreit. Az amerikai történelem
alkotmányos és közpolitikai vitái során mindezek
olyan közös viszonyítási ponttá váltak, amelyre különböző célokból ugyan, de a konzervatívtól a libertariánuson át a progresszívig valamennyi politikai mozgalom hivatkozott. A Nyilatkozatot lehetetlen az amerikai politikai közbeszédtől elválasztani vagy elszigetelni.

Valahányszor az emberek egyenlősége,
elidegeníthetetlen alapvető jogaik vagy
a polgárok egyetértésén alapuló korlátozott kormányzat kérdése közéleti vita
tárgyává vált, július negyedike és
a Függetlenségi Nyilatkozat is
szerves része volt az érveléseknek.

Az abolicionizmus elsőként, már 1777-től felkarolta a Nyilatkozat vívmányait, és pár évvel később ez alapján szüntették meg Massachusetts, Pennsylvania és Vermont államokban a rabszolgaságot. Emellett sorsdöntő jelentőségűnek bizonyult az alkotmányozó konvención játszott szerepe is. James Wilson, az alapító atyák egyike a konvención a Nyilatkozat felolvasásával igyekezett meggyőzni a delegáltakat, hogy az új országot az amerikai nép, maguk a polgárok, nem pedig az államok szövetsége alapította. Ez a szuverenitásfelfogás kulcsjelentőségűvé vált abban, hogy a polgárháború során alkotmányellenessé nyilváníthatták a tizenegy déli állam elszakadását. A polgárháború hajnalán azonban a Függetlenségi Nyilatkozat más aspektusból is fontos szerephez jutott. Abraham Lincoln Stephen Douglasszal folytatott emlékezetes vitájában a Nyilatkozatra hivatkozva érvelt amellett, hogy a nyugati terjeszkedés révén létrejövő új területeken nem szabad megengedni a rabszolgaságot. Vele szemben Douglas a népszuverenitás elve alapján ennek eldöntését az új területek lakosaira bízta volna. Lincoln pedig egy 1861 februárjában Philadelphiában elmondott beszédében úgy fogalmazott: „Inkább öljenek meg itt, helyben, mint hogy feladjam a Függetlenségi Nyilatkozat elveit.” A konzervativizmus az utóbbi évtizedekben ezt a lincolni felfogást karolta fel, amikor a természetjog alapján törekszik gátat vetni a jogok progresszívok által javasolt folyamatos bővítésének vagy a modern bürokratikus állam további terjeszkedésének.

A polgárháborút követő újjáépítés korában ismét más szempontból jutott szerephez a Nyilatkozat. Jefferson az alapításkor még abban a szellemben fogalmazott, hogy az állam jelenti a legnagyobb fenyegetést a jogokra, ezért a jogok megóvása érdekében a szövetségi államot kell korlátok közé szorítani. A rabszolgaság problémája azonban igazolta, hogy a Nyilatkozatban deklarált jogegyenlőség érvényre juttatása aktív állami fellépést igényel. A jogok garantálásának és a szövetségi állam szerepvállalásának a Nyilatkozatból kiolvasható egyensúlya azóta is a különböző politikai mozgalmak vitájának középpontjában áll. Ennek volt egyik állomása a századforduló progresszív mozgalma, majd Franklin D. Rooseveltnek 1932-ben a San Franciscó-i Commonwealth Clubban elmondott beszéde, amelyben a Függetlenségi Nyilatkozat szellemére hivatkozva hirdette meg a jogok kiterjesztését, a gazdasági és szociális jogok elismerését. A konzervatívok akkor ezzel a természetjogi elveket és a kormányzat korlátozott felhatalmazását állították szembe.

A Nyilatkozat a XX. század második felének politikai mozgalmaiban is viszonyítási pont volt. Martin Luther King tiszteletes a birminghami fegyházból küldött nyílt levelében (Letter from Birmingham Jail) és az I Have a Dream kezdetű beszédében egyaránt
a Függetlenségi Nyilatkozatot idézve, az abban foglalt ígéret beváltása érdekében szólított aktív szövetségi beavatkozásra. A második vatikáni zsinatban kulcs-
szerepet játszó John Courtney Murray jezsuita atya We Hold These Truths című műve már címében utalt a Nyilatkozatra, és igazolta, hogy az országot alapító elvek nemcsak összhangban állnak a római katolikus tanítással, hanem – figyelemmel a Nyilatkozat mély természetjogi meggyőződésére – legjobban a római katolikus teológiában fejeződnek ki. Mindezzel pedig azt az üzenetet fogalmazta meg, hogy a katolikusok fontos szerepet játszanak az amerikai értékek meg-
őrzésében.

A jelenkori konzervatívok a Függetlenségi Nyilatkozat alapján azt hangsúlyozzák, hogy

az ország örök érvényű természetjogi elveken alapul, amelyek a progresszív korszakban háttérbe szorultak, és amelyekhez vissza kell térni.

Úgy vélik, a jogok a Nyilatkozatnak megfelelően az emberi természetben és az emberi jóságban gyökereznek, és ha ez a kapcsolat megszakad, akkor olyan hamis jogi igények, mint például az abortuszhoz való jog, vagy a vallásszabadság közéleti szerepének elfojtása is joggá formálhatók. A konzervatívok számára ezért az „originalizmus”, vagyis az alkotmány eredeti értelmének követése nyújtja azt a jogértelmezési módszert, amelynek segítségével az alkotmánnyal szétválaszthatatlanul összekapcsolódó Függetlenségi Nyilatkozat természetjogi elvei érvényre jutnak.

E rövid történelmi keresztmetszetből is jól látható, hogy bár a konzervatívok és a progresszívok egymástól jelentősen eltérő víziókat dédelgetnek, elképzeléseiknek a Függetlenségi Nyilatkozat ad közös keretet. Az Újvilág esetében ez azért is jut különösen jelentős szerephez, mert az amerikaiakat közös etnikai származás, vallás vagy nyelv híján az országalapítás emelkedett pillanata és a Függetlenségi Nyilatkozat elvei kötik össze. Ez az ország „születési anyakönyvi kivonata”. Amint Margaret Thatcher asszony fogalmazott: míg Európát a történelem, Amerikát a filozófia hozta létre.

Ugyanakkor az utóbbi időkben megjelentek olyan radikális mozgalmak, mint például a „The 1619 Project”,
amelyek megkérdőjelezik a Függetlenségi Nyilatkozatnak az országalapításban, az államszervezésben és a politikai diskurzusban játszott szerepét. Ez leginkább azért jelent fenyegetést, mert elszakítja azokat a politikai közösséget kovácsoló kötelékeket, amelyek – Jaffa szavaival – az „ország lelkét” adják. Lélek nélkül pedig ugyan a földrész változatlan, de az ország már nem lehet ugyanaz.

Július negyedike annak a léleknek állít emléket, amely az amerikaiakat politikai közösséggé formálta. Történelmük ugyan vitákkal, nem egy esetben harcokkal is terhes volt, de az a viszonyítási pont, amelyet a Függetlenségi Nyilatkozat jelent, olyan keretet biztosít, amelyben ezek a viták és küzdelmek lefolytathatók, és amelyben

az amerikaiak nem kérdőjelezik meg, hogy egyetlen politikai és történelmi hagyományhoz tartoznak.

Július negyedike ezen túl üzenetértékű Európának és az európai nemzeteknek is abban a korban, amelyben az egyre szorosabbá váló európai integrációhoz való viszonyuk mind gyakoribb fejtörést okoz. Európában minden nemzet saját különálló történelemmel, hagyományokkal, kultúrával és nyelvvel rendelkezik. Egyedi „születési anyakönyvi kivonata” van. Ennek ismeretében és birtokában tudnak nemzetként cselekedni, ennek ápolása teremt közös politikai identitást, biztosítja, hogy sorsuk alakítása
a saját kezükben van.

A szerző alkotmányjogász.