Szerző:
Emmy-díj a munkatáborban
Szász Attila filmje, az Örök tél bemutatásakor ugyan elég nagy sajtófigyelmet kapott, mégis sokkal kevesebben látták annál, mint ahány nézőt érdemelt volna.
Találkozzunk a Komlós Juci közben!
A II. kerületi Önkormányzat február végén egy felhívást tett közzé, amelyben ötleteket és javaslatokat vártak négy névtelen közterület elnevezéséhez.
Mi folyik itt? – Egy ötvenéves dal nyomában
George Floyd, akit ma néhol glóriával a fején ábrázolnak, nem szent, hanem erőszakos bűnöző volt, aki korábban több évet töltött börtönben fegyveres rablásért és kokainfogyasztásért. Gyilkosa, Derek Chauvin, a dühödt rendőr, szintén erőszakos ember volt.
Amikor a Retro Rádió játssza ifjúságod
Tizenkettedikes koromban, valamikor a kilencvenes évek második harmadában részt vettem egy országos magyar tantárgyversenyen. A dolog majdnem egy hétig tartott, tanulmányi kirándulásokkal tűzdelt remek hetecske volt, jöttünk-mentünk, ettünk-ittunk, de főleg ittunk. Én akkoriban rocker voltam, kellőképpen hosszú hajjal és gondoktól barázdált homlokkal
Megjelent az Országút 36. száma
Pünkösdi számunkban jeles egyházi személyiségek életútjáról, a jáki templom régészeti feltárásáról, az Uránia mozi történetéről, az egykori Láng Gépgyár helyén alakult képzőművészműhelyről, Somerset Maugham és Herczeg Ferenc történelmi regényeinek párhuzamairól, valamint egy újságíró személyes Covid-történetéről olvashatnak.
Most szidjam vagy dicsérjem?
A Fudan Egyetem pesti campusának gondolata heves vitákat váltott ki. Az újvidéki jogászprofesszor a lényeg, az oktatás megtervezése, megszervezése felől teszi fel a kérdést.
Pattern és rap
Szőke Gáspár pályája kezdetén, a 2000-es években izgalmas, expresszív, figuratív vásznak sorozatát alkotta meg, Portrék, alakok, kissé a Heftige Malerei, az 1980-as évek elején kibontakozó új német festészet, vagy akár az amerikai Jean-Michel Basquiat hatása is felfedezhető ezeken a műveken.
Vakáció Csernobilban
A pusztasággal, romokkal, elhagyott épületekkel és sugárfertőzéssel körülvett atomerőmű nem az, amit a legtöbb ember az UNESCO Világörökség részévé nyilvánítana. De Ukrajna épp erre gondolt Csernobilban.
A cél ne maradjon álom
Nem lehet pusztán a segélyt várni – csakhogy a munkahelyeket meg is kell teremteni. A Máltai Szeretetszolgálat Jelenlét című filmje szívszorító üzenet a magukra hagyott cigány falvak lakói és az értelmileg sérültek számára létrehozott munkahelyek világáról.
Hiába veréb csak
Magyar költők Trianon-verseinek angol fordítását skót presbiteriánus lelkész-költő mutatja be. Írása után két versét közöljük Fazekas Sándor fordításában.
Akit bosszant nyelvünk hanyatlása
Beteg ez a világ – olvasom egy müncheni publicista írásában –, mert a nyugati világban a politikai korrektség jegyében ki akarják pusztítani a történelmi hagyományokon alapuló nyelvi szokásokból azokat a szavakat, amelyeket kirekesztőnek tartanak.
Ha az emlékezet újjal találkozik
2021 elején emlékezett meg a szlovák katolikus egyház a csehszlovák állam 1918-as kikiáltása utáni első püspökszentelések századik évfordulójáról. Esztergomban pedig idén nyáron emlékezhetünk meg a két ország püspöki konferenciáinak megbékélési és megbocsátási nyilatkozatáról.