Bár jó kétszázötven éve Kína része, s előtte is évszázadok óta a birodalom vonzáskörzetébe tartozott a ma Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területnek nevezett, történetileg főként muszlimok lakta északnyugat-kínai tartomány, az itt őshonos népek – pusztai környezetből fakadó életmódjuk, türk nyelvük és kultúrájuk, muszlim vallásuk révén – inkább a szomszédos közép-ázsiai országokhoz kötődnek. Rian Thum amerikai történész szerint, aki a kilencvenes évek vége óta kutatja a kínai muszlimok történetét,
az ujgur vidéken tett látogatás élménye nem sokban különbözik egy üzbegisztáni vagy észak-afganisztáni utazástól, minden a közös közép-ázsiai földrajzról és történelemről tanúskodik.
Thum Az ujgur történelem szent útjai című könyvében bemutatja azt a sajátos, az iszlám világ többi részétől elszigetelten, a Selyemút mentén kifejlődött kultúrát, amely szemita, iráni, türk és indiai hagyományok elemeit olvasztotta magába. Ezt az „elfeledett iszlámot” a helyi szentek tisztelete formálta, akiknek az ujgur táj minden szegletén megtalálható sírjaihoz zarándokolnak a helyi igazhívők.
A szent sírok közül kiemelkedik Afaq Khoja, a térség XVII. század végi uralkodójának mauzóleuma, amely csempézett kupolájával és a négy sarkán lévő minaretszerű tornyaival
Szamarkand építészeti gyöngyszemeit idézi.
A zarándokok zászlói között megtalálhatók a hui embereké, a kínaiul beszélő muszlimoké is, amelyekre kínai nyelvű imákat írtak.
Kína központi területét természetes akadályok – az indokínai dzsungel, a Himalája, a Takla-Makán és a Góbi-sivatag – veszik körül. Sűrűn lakott területei védelmében a kínai állam mindig e határvidékek ellenőrzésére törekedett, ugyanakkor a kínai uralkodók nagyobbrészt érintetlenül hagyták azok társadalmi rendjét. Így például Hszincsiangban még a XX. század negyvenes éveiben is csak a lakosság hat százaléka volt han kínai. Az iparosítással együtt járó, s az utóbbi időben politikai megfontolások miatt felgyorsult betelepítés következtében azután ez mára negyven százalékra emelkedett.
Az 1960-as évek végén az ujgurok szent zarándokhelyeit két évtizedre bezárták, de Mao Ce-tung halála után, a korlátozások enyhültével az 1980-as években a szentélyek újra életre keltek.
Teng Hsziao-ping „nyitás és reform” politikája aranykort hozott a modern ujgur irodalomban és az ujgurok személyes szabadságjogai terén is.
A helyi kultúra virágzásának jeleként 2010 novemberében az UNESCO szellemi kulturális örökség listájára került a meshrep, az ujgurok zenés-táncos tréfás közösségi összejövetele.
Rian Thum és egy Musapir írói nevet használó ujgur író leírja, hogy Kashgar óvárosában ujgur kovácsok a boltjaik előtti üllőkön készítik azokat a hétköznapi fémtárgyakat és szerszámokat, amelyek amúgy Kínában tömegtermeléssel készülnek, és a világon a legalacsonyabb áron kaphatók. A kashgariak mégis inkább az ujgur kézművesek zsanérját vagy lapátját választják.
Az ígéretes nyitási politikának azonban vége szakadt, miután a muszlim többségű volt szovjet közép-ázsiai országokból ide is
beszivárogtak a szélsőséges iszlamista ideológiák és azok képviselői. Radikális iszlám szeparatista csoportok alakultak, amelyek terrortámadásokat
is végrehajtottak Hszincsiangban, sőt azon kívül is. Irakban és Szíriában ötezer ujgur radikális csatlakozott az Iszlám Államhoz, amivel e terrorszervezet legnagyobb létszámú külföldi harccsoportját alkották. Az Ürümcsiben, Hszincsiang fővárosában 2009-ben kirobbant zavargások során a tömeg meglincselt közel kétszáz han kínait. A radikális ujgur terrorizmus Kína más részeire is átterjedt, 2014. március 1-jén egy ujgur csoport Jünnan tartomány Kunming nevű városában egy vasútállomáson harmincegy embert megölt és száznegyvenegyet megsebesített.
A következő hónapban Hszi Csin Ping elnök-pártfőtitkár Hszincsiangba látogatott, s a helyi párttisztviselőket
a „terrorizmus, a beszivárgás és a szeparatizmus” ellen folytatott leszámolásra
utasította. „Olyan keménynek kell lennünk, mint ők, és semmiféle irgalmat nem kell mutatnunk” – mondta. „A szabadság csak akkor lehetséges, ha ezt a ’vírust’ felszámolják a gondolkodásukban.”
Hu Csin-tao, Hszi elődje a 2009-es lázadás leverését követően széles körű felzárkóztatási politikát hirdetett, azt gondolván, ha a muszlimok jobban élnek, az elfordítja majd őket a szélsőségektől. Hszi Csin-ping azonban úgy ítélte meg, hogy hiába nőtt nagyot az életszínvonal a tartományban, a szélsőségesek okozta fenyegetés nem csökkent. A kínai vezetés aggodalmait növelték a külföldi terrortámadások, illetve az amerikai csapatok kivonása a Hszincsianggal szomszédos Afganisztánból. Hszi arra szólította fel az állampártot, hogy
olyan keményen lépjen fel, mint az Egyesült Államok a szeptember 11-i terrortámadások után. Így a példa mindenki számára a guantánamói fogolytábor lett.
A táborok kiépítése akkor gyorsult fel, amikor 2016 augusztusában Csen Csüan-kuo került a tartomány élére, aki előzőleg Tibet párttitkáraként kemény kézzel, többek között internálótáborok segítségével fojtotta el az etnikai mozgolódásokat.
A terrorista szimpátiával gyanúsított ujguroknak legalább egy évet el kell tölteniük egy átnevelőtáborban, ahol a párt ideológiáját és Hszi Csin-ping elnök írásait kell tanulmányozniuk, kínaiul tanulnak, kínai hazafias dalokat énekelnek. Egy pontrendszer alapján az ideológiai átalakulásért, a fegyelem betartásáért kreditet szerezhetnek. Ezt követően egy alacsonyabb szintű táborba kerülnek, ahol három–hat hónapos munkaügyi képzés vár rájuk. Thum szerint
a teljes lakosság tíz-tizenöt százalékát is bezárhatták, ami elég ahhoz, hogy mindenkinek legyen egy családtagja, aki már megjárta a tábort.
Kamerákkal, arcfelismerő szoftverrel, a telefonokra kötelezően telepített appekkel ellenőrzik az ujgurok mozgását, fokozatosan kiváltva a korábbi ellenőrző pontokat. A terrort lassan már fölösleges a korábbi szinten fenntartani.
Minderről a kínai hatóságok sok mindent maguk tesznek ki az internetre. A legtöbb fotót a táborokról maguk a fenntartók rakták fel a netre. A korrupció elleni küzdelem jegyében nyilvánosak a helyi hatóságok közbeszerzései is, így pontosan követhető, hol mennyi szögesdrótot építettek be, de még az őrök felszerelésének beszerzése is nyilvános.
Peking azt állítja, hogy Hszincsiangban „terror elleni háborút” vív, a táborokban a terrorizmus megelőzését és a szegénység enyhítését célzó szakmai átképzési programot hajtanak végre. A kínai kormány szerint az emberek kitelepítése és a családok szétszakítása nem nagy ár a terrorfenyegetettség csökkentéséért cserébe. Thum szerint
a kínaiak komolyan gondolják, hogy az ujgurok fenyegetést jelentenek rájuk.
Szerinte van abban igazság, hogy sok ujgur megszállókként tekint a kínaiakra, és ha dönthetnének, akkor a függetlenségre szavaznának.
A kínai vezetés azonban Hszincsiangra startégiai fontosságú területként tekint, mivel itt vezet át a legnagyobb korridor Közép-Ázsia és Oroszország felé. Hszi stratégiájának központi eleme az Egy övezet, egy út kezdeményezés, amelynek egyik célja a Kína és Közép-Ázsia közötti kapcsolatok erősítése. Hszincsiang instabilitása veszélyeztetné ezt a kezdeményezést. Nem utolsósorban pedig a területen kőolaj, földgáz és számos meghatározó fontosságú ritka és értékes fém található.
A fogva tartások, a megfigyelés és zaklatás mellett a kormány a muszlim ujgur identitást gyengítő asszimilációs programba kezdett. Peking megtiltotta az ujgur nőknek, hogy fejkendőt hordjanak, a férfiaknak pedig, hogy hosszú szakállt viseljenek. (Ezek egyébként nem jellemzőek az ujgurokra, így valóban inkább a radikalizálódókat célozzák.)
Rá akarják kényszeríteni az ujgurokat a han többség szokásainak, életmódjának átvételére.
Kicseréltetik a bútoraikat, lerombolták mecseteiket, történelmi épületeiket, felszántották a temetőket.
Létezik egy „családdá válunk” nevű program, amelyben egymillió han kínai közalkalmazottat költöztetnek havonta három–hét napra ujgur családok otthonaiba, hivatalosan az etnikumok közötti harmónia megteremtésének jegyében, valójában a családok ellenőrzésére. Arra utasítják őket, hogy keressenek vallási témájú könyveket, figyeljék, ki imádkozik, vagy kínálják sertéshússal, alkohollal a háziakat.
A kínai állam a modernitás ajándékaként írja le asszimilációs politikáját. Ennek a kötelező kínai modernitásnak egy része, a jobb utak, az autókhoz és elektronikai eszközökhöz való jobb hozzáférés vonzó a legtöbb ujgur számára, ennek ára azonban az ujgurok legfontosabb történelmi helyszíneinek elpusztítása, a gyerekek bentlakásos iskolákba költöztetése, amelyek célja a kulturális átörökítés megakadályozása.
Míg az 1979-ben meghirdetett egykepolitika nem vonatkozott a kisebbségekre, akik akkor több gyereket is vállalhattak,
a születésszabályozás ma kifejezetten a kisebbségeket, köztük az ujgurokat célozza.
2017-ről 2018-ra például negyedével esett vissza a születésszám Hszincsiang tartományban. Míg az egész országot nézve 2016 és 2018 között a sterilizációk száma csökkent, addig Hszincsiang tartományban megtízszereződött.
Thum szerint az ujgurok helyzete leginkább a gyarmatosításhoz hasonlítható. A gyerekek tömeges intézetbe zárása arra emlékeztet, ami a kanadai őslakosok gyerekeivel történt a XIX. század végén. Az, hogy a falvakban élő ujgurok csak különleges igazolvánnyal hagyhatják el településüket, a dél-afrikai apartheidet, az erős ideológiai nyomás és a besúgóhálózat a kínai kulturális forradalmat idézi. A felnőttek átnevelőtáborai a náci Németország korai, 1937–1941 közötti kényszermunkatáboraihoz hasonlók.
A Peking véleményét tükröző Global Times szerint a nyugati közvélemény a saját értékrendje szerint kritizálja a Hszincsiangban működő „szakmai oktatást és képzési központokat”. A kínaiak szerint a Hszincsiangról folytatott vita két értékrend s két különböző érdekrendszer ellentétéből fakad. A kínai kormány az Európában elkövetett iszlamista
terrortámadásokat a szerintük elhibázott nyugati politikának tulajdonítja, ami az emberi jogokat a biztonság fölé helyezte.
A Global Times szerint a nyugati elit egy része szívesebben látná Hszincsiangot erőszakba és káoszba fordulni, ezért nehezen viseli, ha a helyzet ehelyett lényeges javulást mutat. A kínai lakosság – beleértve a Hszincsiangban élő valamennyi nemzetiség tagjait – békét és jólétet remél a térségben, minden olyan intézkedés tehát, amely ezt a célt szolgálja, az erkölcsiség és az igazságosság szempontjából is helyénvaló. A szerző azzal érvel, hogy a „szakképzési központok” létrehozása óta a Pakisztánnal és Afganisztánnal határos területen sikerült felszámolni a terrorizmust és fellendíteni a gazdaságot. Keng Suang kínai külügyi szóvivő arra emlékeztet, hogy a területen az elmúlt három évben egyetlen terrortámadás sem történt, ami az intézkedések helyességét igazolja, amelyeket a kínai lakosok többsége is támogat.
A kormány szerint nem sérül a vallási és kulturális szabadság, a tartományban huszonötezer mecset működik, a terrorellenes harc nem az ujgurok ellen irányul. A kínai gazdaság fejlődése és az Egy övezet, egy út program Hszincsiangba is jólétet hoz, ami hozzájárul majd a térség békéjéhez.
Thum és Musapir szerint ha az ujguroknak még megadatik, hogy maguk választhassák meg munkájukat, hiedelmeiket és szokásaikat, akkor az ujgur jelleg majd újra előbukkan, megváltozva, de múltjától el nem szakadva. Ez némi vigasz lesz amiatt, ami elpusztult.
Nyitókép: Hszi Csin-ping kínai elnök egy hszincsiangi plakáton (Wikipédia)
