Ha volna szabályokon alapuló világrend, amelynek megvédelmezésére érdemes dollár-százmilliárdokat költeni, emberek százezreinek életét feláldozni, és szétzilálni a világgazdaság olajozottan működő rendszerét, akkor
Ruandának, az apró, de agresszív kelet-afrikai államnak a legszigorúbb szankciókkal kellene szembenéznie,
óriási szomszédjának, a Kongói Demokratikus Köztársaságnak pedig a fejlett világ szimpátiáját és masszív anyagi, valamint katonai támogatását kellene élveznie.
Az előbbi ugyanis nagy, de gyenge, sokféle viszálytól sújtott szomszédjában élő rokon törzsekre támaszkodva ezrek halálához és százezrek menekültté válásához vezető szeparatista lázadást szított és támogatott fegyverekkel, sőt hadserege kongói területre lépve közvetlenül is beavatkozott a konfliktusba, s ha már ott jár, fosztogatja a kongói ásványkincseket.
Az Egyesült Államok jelentős összegekkel támogatta Ruandát és a ruandai hadsereget,
az Egyesült Királyság pedig olyan fejlett, biztonságos demokráciának tartja Ruandát, hogy odadeportálta volna a kényelmetlenné vált migránsokat.
Olivier Nduhungirehe ruandai, Marco Rubio amerikai és Thérèse Kayikwamba Wagner kongói külügyminiszter az egyezmény washingtoni aláírásán (fotó: Freddie Everett, U.S. Department of State, Public domain, Wikimedia Commons)
Ruanda és Kongó az Egyesült Államok közreműködésével végül megegyezett a konfliktus lezárásáról, s Washingtonban aláírták a ruandai haderő kivonását és a menekültek hazatelepítését előíró megállapodást. Az egyezmény értelmében Kongó, főként az ország jelentős ritkaföldfém- és nemesfém-lelőhelyeihez kapcsolódóan „jelentős nyugati beruházásokhoz juthat”. Ez a gyakorlatban annyit jelenti, hogy
az USA kétbillió dollárnyi fémre kaphat kizárólagos bányászati jogot.
Ez az afrikai ország kibányászható nyersanyagainak tíz százaléka, értéke Kongó éves nemzeti jövedelmének tízszerese.
Kézi wolframbányászat Kongóban (forrás: Julien Harneis from Goma, Democratic Republic of Congo, CC BY-SA 2.0 Wikimedia Commons)
A Fides egyházi hírügynökségnek nyilatkozó helyi forrás attól tart, hogy Kongó továbbra is egyetlen nagy bánya marad, ahol az emberek fillérekért dolgoznak, sőt meghalnak, míg Ruanda a feldolgozó-finomítóipar telephelyévé válik, miközben a nagy nyertesek a multinacionális nagyvállalatok és az őket támogató államok lesznek. Mindez az Egyesült Államok áldásával, amelynek legfőbb törekvése
kiszorítani Kínát a kongói bányaiparból
– kerül, amibe kerül. Neki sokba nem kerül, sőt kis helyi proxyja óriási haszonnal kecsegtető üzletet kapart ki számára az agresszió áldozatától.
Nyitókép: Kongói bányászok (Julien Harneis from Goma, Democratic Republic of Congo, CC BY-SA 2.0 Wikimedia Commons)
