Szerző:

A Kézzel másolt és Hangos Biblia atyja

Szakmai tekintélye Szegedre vonzotta a világ különböző felekezetű bibliakutatóit Dél-Koreától Ghánáig, fiatalok ezrei csatlakoztak a Szentírást népszerűsítő kezdeményezéseihez. Benyik György biblikusprofesszor és lelkipásztor, közéleti ember és a sajtó munkatársa hetvenéves.

Indul a 93. Ünnepi Könyvhét

Rekordszámú könystanddal, kilencvenharmadik alkalommal várják a könyvek szerelmeseit az Ünnepi Könyvhétre a Vörösmarty téren és a Duna-korzón, valamint a vidéki nagyvárosokban. A budapesti szervezők idén több újdonságot is tartogatnak.

Egy dezertőr emlékére

– És az úgy volt, hogy a magyarok meghallották, hogy van Magyarország, és mind odamentek, de kevesen máshol maradtak?

Ady, Párizs, Budapest

Egy kiállítás megnyitásához nagyon jó kapaszkodóul szolgálhat a tárlat választott címe, jelen esetben: Ady, Párizs, Budapest. A cím ugyanis egyfajta öndefiníció, amely mentén szépen fel lehet fejteni a kiállítás képeit, a koncepciót – ad egyfajta értelmezést önmagáról.

Megújítod a föld színét

Bábel tornyának világunkra vetülő árnyát, a megosztottság, a szembenállás szellemét legyőzte a lángnyelvekben megjelent éltető Lélek, amely egyesít, kiengesztel, bátorít. Gyarlóságaink ellenére újjá akar alakítani, hogy közreműködjünk az új teremtésben.

A semlegesség korának vége

A hivatalosan semleges Svédország és Finnország eddig nem tekintette külpolitikai célnak a NATO-tagság elérését. Az orosz–ukrán háború viszont ennek az átértékelésére késztette mindkettőjüket. Nemrég benyújtott NATO-csatlakozási kérelmük azonban csak részben szól a biztonságról.

Rófusz Ferenc: Óriási kihívás Bosch festményét életre kelteni

Rófusz Ferenc Oscar-díjas rendezővel legújabb filmtervéről beszélgettünk, amelyet Bosch Gyönyörök kertje című festménye ihletett.

Egy korszak vége és az új reménye

Angelo Sodano bíboros halálával az a korszakos jelentőségű vatikáni személyiség távozott az élők sorából, aki 1959-től hatvan esztendeig állt a Szentszék szolgálatában, pályájának csúcsán II. János Pál pápa bíboros államtitkáraként.

Megjelent az Országút 63. száma

Pünkösdi számunkban a 70 éves Benyik György bibliakutatót köszöntjük, Henri de Montety Trianon okairól, Farkas András a Rákosi korszakban és az emigrációban megélt újságírósorsról, Soós Éva a galériák szakmai kapcsolatairól nyilatkozik, Nagy Gábor makói szülőházáról vall.

Az Eurovíziós Dalfesztivál és az orosz–ukrán háború

A sport és a populáris zene a legváltozatosabb kapcsolatban áll a politikával. A zene például lehet eszköze a politikai tiltakozásoknak és tárgya a politikai cenzúrának. Esetenként politikusok udvarolnak popsztároknak, és popsztárok viselkednek politikusként.

Az amerikai abortuszvita

Texas és Mississippi törvényhozása nemrégiben jelentősen szigorította a művi terhességmegszakítás jogi feltételeit. A következő hónapokban az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága dönt az abortuszt szabályozó tagállami jogszabályok alkotmányos voltáról.

Útjelzők Zombortól Budapestig

Baráth Fábián örökké úton van. Délvidéken, Zomborban született, Kecskeméten töltötte kamaszkorát, Budapesten tanult a Képzőművészeti Egyetemen, jelenleg a nagy múltú Szolnoki Művésztelepen él, most pedig a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Körúti Fiókjának galériájában állít ki.