Szerző:

Rosszkedvem enyhe tele

Ezt a szöveget január harmadikán írom, első munkanap, még csak épp elkezdődött az év. Rendkívül rossz a kedvem. Nem jól aludtam, rémálmaim voltak, mégpedig azzal kapcsolatban, hogy az esetemben potenciálisan bekövetkező rákos megbetegedések kezelése micsoda embertelen kínokkal jár majd.

Híd a kultúrák között

Mi jut eszünkbe először az arab világról? Olaj, patriarchális társadalom, sivatag, hatalmas társadalmi különbségek, belső viszály – csak hogy a legközkeletűbbeket említsem. És szerencsére, Az Ezeregyéjszaka meséi.

Üzlet, ember, környezet

A technikai fejlődéstől megmámorosodott ember, az erkölcsi szempontokat „közgazdasági” megfontolásokból félretoló modern gazdaság ellenerők híján szükségszerűen rombolja a természetet és használja ki a gyengébbeket – egyéneket és népeket egyaránt.

Az egyetlen arc

Ott, ahol a Gondviselés fénnyel nyugtatja az eget, és így azon az áldott helyen a hetvenezer fényárnyékredő szelíd fénnyé egyszerűsödik, ott kezdhetsz el festeni. Először ecset és festék nélkül, csak lélekben, lassan. Kárpáti Tamás festményeinek túloldala.

A vasminiszter és a cápa

A fiumei (rijekai) tudományegyetem Horvátország három legjobb unverzitása közé tartozik, a magyar és a horvát felsőoktatási és tudományos együttműködés jegyében szeptembertől magyar nyelvi és kulturális képzést indítottak magyar lektor, Baričević-Tamaskó Eszter részvételével. 

Közép-ázsiai narancsos taxisblokád

A legstabilabbnak vélt posztszovjet államot, Kazahsztánt is megrendítette egy átgondolatlan üzemanyagár-emelés. Politikai képviselet híján az elégedetlenség utcai zavargásokba torkollott, okot adva az erőszakos rendcsinálásra – immár orosz békefenntartókkal karöltve.

Intuition & Procedure

Lénárd Ilona sokoldalú művész, a budapesti Színművészeti Főiskolán színpadi színésznőnek készült, majd Hollandiában, a rotterdami Willem de Kooning Vizuális Művészeti Akadémián szobrászként diplomázott. 

A megtisztulás napja

Az Isten szeretett Fia a vétkesek sorába beállva, az alámerítkezés bűnbánati szertartását vállalva életünk megváltoztatására hív. Benne megtapasztalják az életük terheit cipelő emberek: velünk az Isten, aki meggyógyítja a beteg világot.

Borsón álmodott álmok

Az 1979-ben elhunyt keramikus művész Szilágyi Mária munkásságát új megközelítésben mutatja be a Borsón álmodott álmok című, a Horizont Galériában megvalósult kiállítás.

Minden, ami Tandori

Megfelelő helyre került a teljes Tandori-örökség. A Petőfi Irodalmi Múzeum megvásárolta a 2019-ben elhunyt Tandori Dezsőnek és egy esztendővel később meghalt feleségének, Tandori Ágnesnek hagyatékát, több ezer kötetet számláló könyvtáruk pedig az Apor Vilmos Katolikus Főiskolának jutott.

A vörösvári kiskutya

Kiskapuk kisembereknek, kishazánkban. Akadnak-e még, és ilyen a természetük? Megláthatjuk egy kiskutya kapcsán. Képről – képre: a sorozatban a szerzők saját fotójuk által ihletett, rövid kis írásokat közölnek.