Ráadásul a gyors, globális terjedéssel és a háborús körülményekkel járó bizonytalanság szintén nehezíti, hogy visszanyerjük a kontrollt az infláció felett, mint ahogyan az 1980-as évek után – néhány fejlődő ország kivételével – sikerült. Ezért súlyos a jelenlegi inflációs kihívás, amely arra kényszeríti a döntéshozókat, hogy keressék, hogyan lehetséges az áralakulás holnapját és távlatait beépíteni a stratégiákba.
Ennek áttekintésére most az infláció főbb okainak és összefüggéseinek keresésével teszünk kísérletet. Kiindulásképpen megjegyzendő, hogy az európai infláció a balti és kelet-európai országokban a legmagasabb az élelmiszerárak emelkedése miatt; az energia és az üzemanyagok áremelkedése viszont Kelet-Európában a legalacsonyabb; az iparcikkek inflációja általánosan érvényesülő tendencia az EU országaiban; továbbá meredekebb a bérek emelkedése azokban az európai országokban, ahol gyorsabb a piaci szolgáltatások árnövekedése.
Elsőként az élelmiszerárak szerepét emeljük ki. A Visegrádi országok közül Magyarországon az élelmiszerárak már 2006-tól kezdve gyorsabban emelkedtek, mint a másik három országban, amihez a nemzeti valuta árfolyamgyengülése is jelentősen hozzájárult. Egy másik okként – a mezőgazdasági termelést sújtó szárazsággal összefüggésben – az öntözött területek alacsony aránya említhető. A régiós országok közül ugyan hazánk öntözési mutatója kiemelkedő, de az öntözött területeink nagysága messze elmarad a mediterrán országokétól és Hollandiáétól.
A hazai magas élelmiszerárakkal kapcsolatban fontos szerepet játszik az élelmiszerekre kivetített általános áfakulcs is (27 százalék), amely a legmagasabb az Európai Unióban (EU-átlagos kulcs: 20,4 százalék). Végül megjegyzendő, hogy a kelet-európai országokban az élelmiszerek súlya a lakossági fogyasztásban magasabb (például Szlovákiában, Bulgáriában és Magyarországon 24-26 százalék, miközben az EU átlag mindössze 17,5 százalék), amely szintén hozzájárul a nagyobb infláció-összértékhez.
Az élelmiszerek európai áralakulásáról átfogóan az 1. ábra-térkép tájékoztat.
- Ábra-térkép: Európa több országában az élelmiszerek árnövekedése 20 százalék fölött alakul
Az élelmiszerek inflációjának alakulása az EU-ban, 2022 júniusábanMegjegyzés: A harmonizált fogyasztói árindexek adatai alapján. Az Eurostat módszertana szerint az élelmiszerek inflációja tartalmazza az alkoholmentes üdítőitalokat is.
Forrás: Eurostat, MNB
Az inflációt növelő másik fontos tényező az energia és az üzemanyagok áremelkedése. Az elmúlt évtizedek legnagyobb energiainflációjának kezdetét jól jellemzi, hogy 2021. novemberében a kőolaj ára 30, a földgáz és a villamos áram ára 350 százalékkal volt nagyobb a 2017-19-es évek átlagánál. Ilyen nagyságú változás természetszerűen jelentős hatást gyakorol a magyar gazdaságra. Különösen igaz ez a földgázra, amely primer energiahordozóként (27 százalék) és a végső (lakossági és vállalati) felhasználás miatt (73 százalék) is jelentős.
A vállalatok rezsiköltségeiben a villamosenergia szerepe a földgázénál többszörösen nagyobb tétel, továbbá az üzemanyagköltségek is rendkívül meghatározóak. Fontos kérdés tehát, hogyan érinti a világgazdasági árak emelkedése a vállalatok rezsiszámláját és hogyan növeli – a vállalati költségeken keresztül – az inflációt, valamint hogyan csökkenti a lakossági jövedelmek vásárlóértékét. A hatóságilag rögzített rezsiköltségek miatt szerencsére a magasabb energiaárak hazánkban közvetlenül nem, esetleg csak kisebb mértékben érintik a háztartásokat. A hatások között fontos megjegyezni azt is, hogy a magasabb energiaárak az államháztartás egyenlegére is kedvezőtlenül hatnak, például az állami szolgáltatók veszteségei és az önkormányzatok nagyobb energiaköltségei révén.
E folyamatok és hatások eredményeként az Európai Unión belül Magyarországon a legkisebb az energia és üzemanyagok inflációja. Országunkat (11,8 százalék) Szlovákia (21,7 százalék), Horvátország (25,8 százalék), Portugália (31,9 százalék), Szlovénia (37 százalék), Bulgária (37,5 százalék), Lengyelország (38,8 százalék) és Csehország (40 százalék) követte 2022. júniusában. A többi EU-tagország helyzetéről a 2. ábra-térkép tájékoztat.
- Ábra-térkép: Az energiatételek inflációja a balti államokban a legmagasabb
Megjegyzés: A harmonizált fogyasztói árindexek adatai alapján. Az energiatételek az üzemanyagokat is tartalmazzák az Eurostat módszertana szerint.
Forrás: Eurostat, MNB
Az iparcikkek áremelkedése szintén általános jelenség az EU országaiban. Nagysága 13,1 százalék (Csehország) és 2,5 százalék (Spanyolország) között volt 2022. júniusában. A második legnagyobb inflációs áremelkedés Magyarországot érte (10,6 százalék), amelyből mintegy 3 százalékot a forint árfolyamának a gyengülése okozott. Az árfolyamgyengülés Svédországban és Lengyelországban szintén hozzájárult az infláció emelkedéséhez. Az iparcikkek áremelkedésének regionális alakulását tekintve arról tájékoztat a 3. ábra-térkép, hogy ebben a tekintetben – Románia kivételével – minden kelet-közép-európai és balti országban 6 százaléknál nagyobb volt az infláció, szemben a kontinentális, az északi és a mediterrán országokkal, ahol ennél kisebb volt a mértéke. A legalacsonyabb áremelkedést Spanyolországban (2,5 százalék), Olaszországban (2,9 százalék) és Franciaországban (3,2 százalék) észlelték.
- Ábra-térkép: Az iparcikkek inflációjának emelkedése általános jelenség az EU országaiban
Megjegyzés: A harmonizált fogyasztói árindexek adatai alapján.
Forrás: Eurostat, MNB
Az iparcikkek áremelkedését egyaránt elősegítették:
a kínálati hatások: a megvalósult nyersanyagár-emelések, a nemzetközi ellátási láncokban bekövetkező zavarok, például az ún. konténerválság kialakulása, az élelmiszer-kínálatot befolyásoló szárazság, a klímaváltozás hatásai, a szigorúbb környezetvédelmi előírások bevezetése, valamint
a keresleti hatások: a „normál” kapacitás kihasználtságához képest megnövekedett fogyasztói kereslet, a háztartási jövedelmekből megvalósult többletfogyasztás, valamint ennek megjelenése a piaci szolgáltatások áraiban.
A jelenlegi globális inflációs ciklusra jellemző, hogy e tényezőhatásoknak szinte a teljessége kibontakozik benne. Külön kihívást jelent, hogy e hatások beszivároghatnak, sőt beépülhetnek az inflációs várakozásokba, amelynek megelőzése és mérséklése a költségvetési és a monetáris politikák és intézkedések sürgető feladatát alkotja a stabil árszínvonal elérése és fenntartása végett. Ebből a szempontból tudni kell, hogy az infláció jelenségének mindig volt igen erős mentális, öngerjesztő hatása is, amelyről a politikusok természetesen tudnak.
Ugyancsak – többek között – fontos tapasztalat, hogy a koronavírus okozta reálgazdasági és inflációs hatások is a kínálati és keresleti hatások kombinációjaként jöttek létre. Kínálati oldalról egyszerre emelte az árakat a nyersanyagok és az energiaárak emelkedése, valamint az ellátási láncok akadozásai. Ehhez hozzájárultak az olyan keresleti tényezők, mint a pandémiaválság alatt a háztartások elhalasztott fogyasztásának pótlása és a költségvetési támogatások által nyújtott keresletnövekedés. A központi bankok pedig csak a pénzkínálat jelentős növelésével tudták megelőzni egy, a járvánnyal egyidejű pénzügyi válság kialakulását, jóllehet a pénzkínálat növekedése a döcögős termelés mellett az árak emelése felé irányult.
Az iparcikkek inflációjához kapcsolódó fontos tapasztalat, hogy az áremelkedés több országban meghaladja a szolgáltatások inflációjának az ütemét. Ez az infláció szerkezetében olyan változást jelentett, amelyet részben az iparcikkek inflációját kiváltó költségsokkok, részben pedig a koronavírus-válság által megváltozott fogyasztási szerkezet eredményezett. Ilyen változás – a 2010–2019. évek átlagához képest – 11 országban valósult meg, a legnagyobb mértékben Németországban, Ausztriában, Hollandiában, Finnországban és hazánkban. Azokban az országokban viszont, ahol a piaci szolgáltatások inflációja magasabb, mint az iparcikkeké, a bérdinamika is erősebb. Ez jellemző a kelet-közép-európai és a balti régiók országaira, köztük Magyarországra is. Következésképpen e régiókban várható, hogy az erőteljes bérdinamika elsősorban a szolgáltatási ágazatban továbbra is érvényesül, miközben a feldolgozóipari bérdinamika ettől elmarad. Ez a dinamika elősegítheti hazánkban a szolgáltatási ágazat gyorsabb fejlődését.
Ennek a fenti jelenségcsomagnak a ránk jellemző hatásával behatóan foglalkozik a tekintélyes elemző közgazdász, Botos Katalin, az Antall-kormány egykori gazdasági tisztségviselője is. Egyik fontos felismerésére támaszkodva a kelet-közép-európai és balti régiók immár három évtizedes bérfelzárkózási folyamatáról egy kiegészítő megjegyzést kell tennünk.
Az infláció megismert fenti okai és a folyamatban lévő háború okozta nagyarányú pszichózis mellé még hozzátehetjük a kelet-közép-európai nemzetek történelmileg kialakult elemi erejű bérfelzárkózási vágyát, igényét is. Azt, hogy 1990 előtt „ideológiai alapon folytonosan belenyúltak a társadalom hagyományos bérszerkezetébe! Amikor az értelmiséget, kifejezetten a tanárokat alacsonyabbra értékelték, mint a kétkezi munkásokat! E sokévtizedes kommunista torzítás társadalmi következményeit soha, senki nem orvosolta a magyar rendszerváltozás során. Nem is volt miből, hiszen a nemzeti adósságszolgálat évtizedek óta elviszi azt a jövedelemtöbbletet, amiből esetleg lehetséges lett volna a korrekció. Tegyük hozzá, amit nem szoktak emlegetni szakértők sem, hogy az EU sem engedte korábban soha bérre fordítani a támogatásait.”[1] Ezzel kapcsolatban gyakran felmerült a piaci alapú rendezés lehetősége is, de „az emberek bérébe ez Kelet-Európában soha nem volt beépítve.”1 Jóllehet, volt erre más kezdeményezés is. Például a rendszerváltozás során határozott elvárás volt régiónkban a Nyugattól egy új Marshall-terv bevezetése, amely lehetőséget teremtett volna arra, hogy a régió megszabaduljon a szocialista örökség ilyen típusú, súlyos gazdaságszerkezeti örökségeitől is.[2]
Most, a megkésett, utólag – és továbbra is pusztán nemzeti forrásból végrehajtott – fokozatos és részleges bérkorrekciókat az oktatás, az egészségügy és a kultúra szféráiban egyfelől az egyre nagyobb társadalmi feszültségek kiéleződése, másrészt a korrekciókkal szükségszerűen járó magasabb inflációs folyamatok kialakulása kíséri.
Mindez tartalmi szempontból módosítja az inflációs adatok nemzetközi összehasonlíthatóságát, hiszen a nyugat-európai országokat merőben szerencsésebb makrogazdasági és társadalmi szerkezetben éri a mostani inflációs robbanás is.
Tehát, mint fentebb láttuk, hogy az európai inflációs folyamatok sokoldalú összefüggésrendszerében és az okai között kiemelkedő jelentőségű a nemzetközi tényezők és hatások szerepe. A káros globális hatások bennünket éppúgy érnek, mint a szerencsésebb gazdaságokat. Ezért a 2017–18 közötti stabil időszakhoz képest 2020–21-ben a magyar infláció emelkedését 80 százalékban a külső, és csak 20 százalékban a belső (hazai) tényezőhatások eredményezték. Ezek az arányok – számításba véve a jelenlegi háborús és a szankciókkal járó bonyolult hatásokat – a 2022. évi inflációs folyamatokra is változatlanul érvényesek.
Összefoglalva: elemzésünkből az az általános kép rajzolódik ki, hogy az infláció eltérő mértékű Európa országaiban. Képzeletbeli inflációs vasfüggöny húzódik Kelet-Közép-Európa (13-17 százalékos infláció) és a balti országok (20 százalék fölötti), valamint Nyugat-Európa (8-9 százalék) között. Az infláció emelkedését az Európai Unióban – azon belül a kelet-közép-európai országokban is, hazánkat beleértve – elsősorban az energia- és élelmiszerárak növekedése okozza. Az infláció főbb területei közül Magyarország helyzete az energiatételek terén az egyik legkedvezőbb, az élelmiszerárak és az iparcikkek árainak emelkedése terén pedig kedvezőtlen.
Megállapítható az is, hogy a jelenlegi inflációs helyzetből történő fokozatos kilábaláshoz az eddig tett sokoldalú kormányzati és jegybanki intézkedések körét további költségvetési és monetáris döntésekkel indokolt bővíteni, a gazdaságpolitikai koordináció erősítése, valamint egy valós versenyképességi és fenntarthatósági fordulat elérése érdekében. Ennek eléréséhez szükséges mindnyájunk természetes józansága, türelme és fegyelme is.
[1] Botos Katalin: Infláció, összegzés. Kézirat, 2022.
[2] Global Monetary and Economic Convergence; On the occasion of the fiftieth anniversary of the Marshall Plan. (Ed. by Gusztáv Báger and Miklós Szabó-Pelsőczi), Ashgate, Aldershot Brookfield USA Hong Kong Singapore Sydney, 1998, p. 513.
A szerző közgazdász, egyetemi tanár, az MNB elnökének főtanácsadója
