Mindez arról jutott eszembe, hogy a japánok egészen új, „tiszta” energiát biztosító rendszert tesztelgetnek egy bizonyos OHISAMA projekt keretében, amely a világűrben termeli majd napelemekkel az elektromos áramot, amit azután
a szerkezet mikrohullámokká alakítva lesugároz a földre.
Ott pedig egy vevőkészülék, úgynevezett rectenna fogja őket, és szépen visszaalakítja elektromossággá. Jól hangzik, igaz? Elsőre. De ha vesszük, hogy Japán hosszú távú célja nagyméretű napelemes műholdak geostacionárius pályán történő telepítése, amelyek akár egy gigawatt teljesítmény előállítására is képesek, és hogy továbbra is fennállnak kihívások, beleértve a mikrohullámok biztonságos továbbítását és a nagyméretű építmények építését az űrben, akkor már tűnődésre késztet. Az óriás űrlétesítmények gondját üsse kő, viszont a másik…
Lehet, hogy tényleg zöldenergiát előállító, nagy mikrohullámú sütő lesz belőle?
Mi meg benne.
Persze, ha lesz rá idő, hogy megalkossák. Mert mások is csipkedik ám magukat az innovációban. Például az Egyesült Államoknak jelentős áttörésként sikerült létrehoznia egy lézert, amely két petawatt teljesítményt produkál. Nem más ez, mint az ötletesen elkeresztelt Zettawatt-Equivalent Ultrashort pulse laser System – tehát ZEUS az ő villámaival. A két petawatt egyébként több mint százszorosa a globális elektromosáram-kibocsátásnak. Persze, nyugtatnak meg rögtön, nem a Star Warsból ismert Halálcsillagot építgetik olyan szorgosan, hiszen az energiakitörések csak huszonöt kvintilliomodnyi másodpercig tartanak. Az nem sok. Na, de láttam én már karón varnyút.
Az atomkutatás sem hidrogénbombával kezdte.
És szinte biztos vagyok benne, hogy valahol valakik már buzdítják a fejlesztőket az időtartam növelésére. Vagy csak én lennék maradi és paranoiás?
Nyitókép: Rónai Balázs Zoltán by Copilot
