Ötvenöt éve, hogy a pártközpontban kénytelen-kelletlen elismerték, hogy a hazánkba látogató nyugati turisták szórakozási szükségleteit is ki tudták elégíteni az 1967-es Táncdalfesztivál gigaslágerei, máig ható dalokkal. Az egyik győztes nóta, bizonyára ma is sokan emlékeznek rá, a Nem várok holnapig című volt, Zalatnay Sarolta előadásában. Az énekesnő évtizedek múlva így emlékezik akkori szerepére:
Először kikiáltottak rockernek, aztán az Omegával előadott Nem várok holnapig már kiabálós volt, a Hol jár az eszem, később a Fák, virágok, fény pedig lírai. Sokáig ment ez a kettősség, volt a fesztivál-énekesnő szerep, és az „üvöltözős” Cini. Anyukámnak sokszor mondták: te, szólj már rá a lányodra, hogy ha ilyen szép hangja van, akkor ne kiabáljon, mint egy repedt fazék!
Amikor megnyerte az 1967-es fesztivált, többször visszatapsolták, de nem akart kimenni a színpadra, emiatt Bánki László, a Magyar Televízió Szórakoztató Osztályának vezetője, a táncdalfesztiválok szellemi atyja egy erőteljes mozdulattal odasegítette – magyarán: kilökte – a rivaldafénybe. Először azért nem akart visszamenni, mert egy lyukba esett a fülbevalója, amelyet erre a fellépésre a villanyszerelőjük hajlított fémszálból készített neki, ezért nagy súlya volt, s be is gyulladt utána a füle. A másik problémáját papírvékony ruhája okozta, amelyben alig lehetett meghajolni. A harmadik, egyben legnagyobb gondja pedig azzal akadt, hogy a munkaruházati boltban vásárolt fekete fellépő gumicsizmáján a kályhaezüst megolvadt a nyári hőségben, s attól rettegett, hogy lefolyik róla a festék. Amikor pedig levette, térdig fekete lett tőle, mintha nem mosott volna lábat.
Toldy Mária a második, 1967-ben rendezett Táncdalfesztiválon a Rövid az élet című darabbal szintén első helyezést ért el. A stílusa hasonló volt az előző évihez, erről az énekesnő így beszélt:
Nagyon mélyen magaménak éreztem, és sokan megszerették, nagy sikere volt. Mint egy évvel korábban, most is megosztott első helyezést kapott, ez alkalommal Zalatnay Saroltával. A dalnak hosszú utóélete lett, ahogy az énekesnő mesélte: Egy alkalommal a Magyar Televízióban 1990 körül készítettek velem egy interjút, miközben köztudott volt rólam, hogy nem vállalok fellépéseket, de a riporter nekem szegezte a kérdést, hogy mi kellene ahhoz, hogy újra a színpadra álljak. Erre azt feleltem, hogy egyszer az életben még a lányommal énekelnék egyet. Több se kellett a szerkesztőknek, másnap már hívtak is, hogy anyák napja alkalmából Andival elénekelhetnénk a Rövid az életet. Gondoltam magamban, ezt jól kifundáltátok, az adott szavamat viszont tartani kellett, így bementünk a tévéstúdióba és előadtuk duettben a dalt.
A szám zeneszerzője, Majláth Júlia a Rövid az életet eleinte egyébként Mátrai Zsuzsának szánta, ezt Toldy Mária csak sokkal később tudta meg kolléganőjétől. A számmal a Táncdalfesztivál gálaműsorában egy olasz énekesnő is fellépett.
A dobogó második fokára felálló Poór Péter az Utánam a vízözönt adta elő. Az akkor mindössze huszonegy éves Tomsits Rudolf zeneszerző és a már harminc körül járó, főállású mérnök Halmágyi Sándor szövegíró egyértelműen őt nézte ki erre. Első hallásra Poór Péter nem volt elájulva a nótától, csárdásszerűnek tartotta, de amikor meghallotta a nagyzenekari hangszerelését, már látott benne fantáziát. Ez a dal lett aztán az egyik legnagyobb slágere a mai napig, ráadásul az is feltűnést keltett, hogy ösztönösen mozgott rá. Ahogy felidézte, eleinte nem volt szokás levenni a mikrofont az állványról, habár ezt senki nem tiltotta meg, aztán egy alkalommal valaki levette, és attól kezdve mindenki kicsit bátrabb lett. Poór Péter szerint a rendező, Kalmár András hozzáértő, a szakmát szerető ember volt, mindig tudott jó tanácsokat adni. Bánki László zenei szerkesztő pedig egy kicsit az apjukként is viselkedett, mindenkit szeretett közülük, és minden számot úgy tekintett, mintha a saját gyermeke lenne. Munkájuknak meg is lett a gyümölcse, elnéptelenedtek az utcák, amikor ezek a dalok mentek a tévében, aki pedig ott sikert aratott, az valóban befutott. Poór Péter az 1968-as szófiai Világifjúsági Találkozóra is kivitte az Utánam a vízözönt, és elképedve látta, hogy a zsűri tagjai előadása közben bőszen csóválják a fejüket. Aztán mégis nyert, ugyanis kiderült, hogy a bolgároknál éppen fordítva zajlik a kommunikáció a fejmozgással.
Második helyezettből nem volt hiány, még kettő akadt: Aradszky László és Szécsi Pál. Aradszky az Annál az első ügyetlen csóknál című dallal, ami saját bevallása szerint „a legeslegjobbkor jött”. Addigra ugyanis már túl volt a Pókháló van már az ablakon és az Isten véled, édes Piroskám! hatalmas sikerein, és éppen eljött a pillanat, hogy egy új, hasonló kaliberű dallal rukkoljon elő. Halála előtt néhány évvel adott interjújában azt mesélte, hogy egyik első helyezett dallal sem cserélte volna el azt a sikert, hogy a közönség erre adta a legtöbb, százezret meghaladó szavazatot. Ha lehet hinni a könnyűzene-történeti hagyományoknak – mivel a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat nem számolt el darabra pontosan az eladott példányokkal –, ez volt az első aranylemez a Táncdalfesztiválok történetében.
Aradszky László (1968) Fotó: Szalay Zoltán/Fortepan
Az ekkor már országos ismertségre szert tett Szécsi Pál a Csak egy tánc volt című szerzeménnyel nyert. Az akkor még mindössze huszonhárom éves fiatalember megdobogtatta a hölgyek szívét nemcsak megjelenésével, hanem tehetségével és szépen csengő énekhangjával is. Sikerének másik titka az volt, hogy ez a dal annyira közhelyszerű témát dolgozott fel, hogy szinte mindenki tudott azonosulni vele, a fiatal szerelmespárt egymástól eltiltó szülők képe nagyon sokaknak ott lebegett a szeme előtt.
Ambrus Kyri a Nappalok és éjszakák című dallal harmadik lett 1967-ben. Ezt is másnak szánta a szerző, aki viszont nem tudta elénekelni, így az utolsó pillanatban, egy héttel a Táncdalfesztivál előtt hívta fel Balassa P. Tamás, hogy próbálja meg elénekelni ezt a számot, és még azt is hozzátette, hadd tudja meg mindenki, milyen szépen tud énekelni. Mint mondta, itt volt hallható először, hogy más típusú hangom van már, mint a korábbi, olykor gyermeki hangszín, ami persze a hangom fejlődésén kívül az éveim számának is köszönhető volt, hiszen ekkor már huszonkét éves voltam, és ebben az életkorban még egyáltalán nem mindegy, főleg éneklés szempontjából, hogy valaki tizenhat vagy huszonkettő. Ambrus Kyri 1967 és 1971 között énekelt a Táncdalfesztiválokon, ez volt egyértelműen a legjobb dala, a többi szerinte sem ütötte meg a mértéket, ami a zsűri pontszámain is meglátszott. Többször emlegette, hogy nem is emlékezik pontosan, ezen a számon kívül éppen mikor melyiket énekelte.
Fenyvesi Gabi az 1967-es Táncdalfesztiválon tette le a névjegyét az Ádám, hol vagy? című dallal, amelynek zenéjét Deák Tamás szerezte, szövegét pedig Fülöp Kálmán írta. Harmadik helyezést ért el, ami a mai napig emblematikus dala ennek a korszaknak, de a következő nemzedékek is kívülről fújják. Az énekesnő erről így számolt be:
Mi, énekesek, főleg a kezdők, nemigen jelentkezhettünk, hogy milyen dalokat szeretnénk elénekelni. Kaptunk egy számot, és ha tetszett, ha nem, azt kellett elénekelnünk. Ha belegondolunk, hogy én még tizennyolc éves sem voltam az első táncdalfesztiválos szereplésem idején, ez talán érthető. Ráadásul cuki kislánynak könyveltek el, így még azt is mondhatták, hogy mennyire eltalálták, hogy az Ádám, hol vagy?-ot nekem osztották. Óriási siker lett, de magamban nem tartottam minőségi szerzeménynek ezt a gyerekdalt, mivel egyrészt már nem éreztem magam gyereknek, másrészt ekkor már igen hosszú komolyzenei múltam volt, ugyanis a Zeneakadémia kistermében Bartók Béla-zongoraművekkel léptem fel Ránki Dezsővel együtt. A helyzetet még pikánsabbá tette, hogy az 1967-es Táncdalfesztivál idején még semmilyen tánczenei felvételem nem volt a rádióban, így teljesen ismeretlenként robbantam be a köztudatba.
Fenyvesi Gabi összesen ötvennégy dalt énekelt felvételre a rádióban, ebből mégis csak egyetlenegy, az első, az Ádám, hol vagy? lett sláger.
Nyitókép: Zalatnay Sarolta az 1971-es Táncdalfesztivál döntőjében Fotó: Szalay Zoltán/Fortepan
